Gold (Haikyuu Yokai AU)

1-1

Rintarou két lépéssel átszelte a távolságot, és benyitott a szobába. Yumeji lábujjhegyre állva próbált átnézni a válla fölött. Legnagyobb meglepetésére senki sem volt odabent.

- Hát itt nincs semmi.

- De hát biztos vagyok benne, hogy itt volt! - nézett be az asztal alá, és kutatta át az összes helyet, ahová mehetett. Az ablakok be voltak csukva, szóval azon nem mehetett ki. Pedig biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Most nem foghatta a lázra, ugyanis teljesen meggyógyult. Már csak egy kicsit folyt az orra, de egyéb baja nem volt.

Aztán egy olyan dolgot talált az egyik szekrény mögött, amire nem számított. Vagyis nem is igazán dolgot, hanem a rókakölyköt, akit múltkor hazahozott. Eszerint még sem volt képzelgés.  Legalábbis a történetnek az a fele, hogy hazahozta.

- Te meg mit keresel ott? - kérdezte kedvesen, majd leguggolt - és hogy-hogy nem voltál eddig éhes, hogy előjöjj?

A róka nem félt tőle. Hozzábújt a felé nyújtott kezéhez, majd hagyta, hogy felemelje. Ekkor vette észre, hogy kötések borítják. Profi munkának tűnt, és egyértelműen nem ő csinálta. Balkezes révén ő pont a másik irányba tekerte a gézt, de nem volt ideje ezzel foglalkozni. Valószínűleg már nem sokáig bírja éhesen.

- Rintarou elő tudnál venni egy tálat, meg valami ételt, amit oda tudunk neki adni? - fordult felé, aki egy rövid gondolkodás után, már tette is, amit kért.

Lassan itt volt már a vacsoraidő is, szóval miközben az újdonsült lakótársuk elfogyasztotta az ebédről megmaradt húst - jobb ötletük nem volt, minthogy azt adják oda neki - addig Yumeji nekiállt főzni. 

- Szóval róla beszéltél. Hol találtad? - kérdezte a mellette tevékenykedő Rintarou. Míg a lány a rizst készítette elő, addig az ő feladata a zöldségek felaprítása volt. Csodálkozva nézte, hogy milyen profin és gyorsan vagdossa fel egymás után a dolgokat. Egészen ez idáig még sosem találkozott olyan sráccal, aki ilyen otthonosan mozog a konyhában. Pedig az édesanyjával él, szóval nem volt feltétlen szükséges, hogy megtanuljon. 

Bár abból kiindulva, hogy az anyja milyen jól főz, valószínűleg egyszerűen csak a vérében van.

- Az állomás mellett, ahol éjszakáztam.

- Értem.

- Vissza kéne vinnem oda?

- Ahogy gondolod - nem nézett felé, szóval nem tudta kiolvasni a tekintetéből, hogy ő személy szerint mit tenne. Jó emberismerő volt, de Rintarou azon kevés emberek közé tartozott, akikkel nehéz dolga volt.

Bólintott. Akkor nem viszi vissza. Legalábbis egyenlőre biztos nem. Abból kiindulva, hogy milyen állapotban volt, ki tudja milyen fenyegetés rejlik az erdőben.

Rintrou látszólag elmerült a gondolataiban. Mostanában egyre többször fordult elő ilyen. Mintha teljesen máshol járna. Yumeji kíváncsi tekintettel fürkészte az arcát.

- Hm? - fordult végül felé, mire Yumeji elkapta a fejét.

- Semmi, csak nagyon belemerültél valamibe - motyogta, és leplezve a zavarát elbújt a hajába.

A srác csak a vállat vonva folytatta, amit eddig csinált. Nem úgy tűnt, mintha meg akarná vele osztani a gondolatait, ezért inkább a lány sem kérdezősködött. 

Csendben folytatta a dolgát, miközben valami neven gondolkozott az újdonsült lakótársuk számára. Először ötlete sem volt, de ismét ránézve hirtelen eszébe jutott. Fogalma sem volt, hogy honnan jött az ihlet, de egyszerűen hiába gondolt utána másik nevekre, egyik sem illett rá annyira, mint ez. Mintha valami isteni felszólítás lett volna, hogy ezt a nevet adja neki.