𝑩𝒆𝒗𝒆𝒛𝒆𝒕𝒆́𝒔

7 1 0
                                    

A kocsi ablakán nézek ki és figyelem a tájat. Az időjárás teljes megegyezik a hangulatommal ugyanolyan szomorú, fáradt és zavaros. A régen otthonomnak hívott házhoz tartunk, ahol oly sok minden történt. De egyáltalán nem akartam vissza jönni ide . Ebbe a kis lepukkant városba. Ahol mindenki ismeri a másikat. Ahol nem tudsz úgy elmenni valahova, hogy biztos, hogy ne fuss össze egy ismerőssel sem. Nem hiányzott ez a hely. A gyerekkori legjobbarártnőmmel a másik kontinensen is tartottam a kapcsolatot így semmi olyan nem volt itt amit ne tudtam volna pótolni. De sajnos az élet közbe szólt és a szüleim elváltak. Ezáltal anyával és Amyvel a kishúgommal  vissza költöztünk a nagyszüleink közelébe, hogy róluk is tudjunk gondoskodni. Kint már sötétedni kezdett mire megérkeztünk a jól ismert házhoz amit utoljára 5 éve láttam de nem sokat változott csak egy kicsit megviselte az idő. De anya úgy döntött, hogy fel szeretné újíttatni, hogy modernebb és elegánsabb legyen a kétszintes családiház ami a legnagyobb volt az egész utcában. A nyári időhöz képest is már hideg volt így este 9 fele. Ezért csak gyorsan kiszálltunk a kocsiból és indultunk is be a házba ahol minden üres volt, azt itt maradt bútorok pedig koszosak és porosak voltak. Ahogy elindultam fel az emeleten a lépcső elkezdett nyikorgott.- Lehet tényleg nem fog ártani a felújítás- gondolkodtam magamban miközben elértem a régi szobámba, ahol minden úgy volt ahogy hagytam. Néhány doboz hevert csak a szobában és azokban is csak régi játékok, kinőtt ruhák voltak. Gyorsan körbe néztem az egész házban majd anya szólt, hogy indulunk így sietősen be is ültem a meleg autóba.
-Jó újra itt lenni- mondta mosolyogva anya miközben ő is beszállt a kocsiba.
-Nekem nem hiányzott- fintorogtam. Majd kikanyarodtunk a feljáróról és elindultunk a rég nem látott nagyszüleimhez.

----------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Szeretnék bocsánatot kérni a helyesírási hibákért és remélem, hogy nem volt olyan rossz a bevezetés. Ha esetleg szeretnétek, hogy folytassam jelezzétek.
|ℋ𝒶𝓃𝓃𝒶|

Du hast das Ende der veröffentlichten Teile erreicht.

⏰ Letzte Aktualisierung: Apr 12, 2020 ⏰

Füge diese Geschichte zu deiner Bibliothek hinzu, um über neue Kapitel informiert zu werden!

Fekete angyalWo Geschichten leben. Entdecke jetzt