Köd szárnyú pillangó
Csendben szeli a komor eget,
Nem hallja senki bús dalát,
Csak õ, ott lent a sárban,
A törött lábú szarvasbogár.
Keservesen nyögdécsel,
Fuldoklik a laza földben,
De a pillangó csak néz némán,
Mért segítene?
Hisz õ maga a halál.
Mit akarsz tõlem pillangó?
Tán jöttél lesni kínom?
Szárnyad mért táncol oly kecsesen,
Mikor jöttöd csak romlást hoz?
Oh, kis bogár,
Csak nem haldokolsz?
Ne félj, nem fog fájni.
Csak hagyd, hogy tested átjárja
A kénes szagú halál.
Hagyd, hogy átjárja tested a felelem,
A pánik s a rothadás,
Hidd el, e földön már nem szeret téged
Senki más!
Nem hiszek neked,
Álnok két színû fúria!
Nem vagy te más,
Csak élettelen korcs, egy látomás!
A halál mozgat, hisz lelked sincs már,
Eladtad az ördögnek, oh, szegény pára!
Kit te halálba csábítasz a pokolban lel rája.
Bátor vagy szarvasbogár.
Bátor és ostoba.
Mozogni sem tudsz már, mégis hadakozol?
Csak nézz rám,
Nézz mélyen a szemembe s máris elalszol.
Nem nézek, nem hagyom!
Nem viszel magaddal!
Lásd, felállok, míg testem mozog.
Bár testem össze csuklik,
S szárnyam is törött,
Szeretteim nem hagyom hátam mögött!
Látom még nem érted,
Itt nincs beleszólásod.
Jössz, ha mondom,
Ha parancsolom.
A halál nem vár senkire,
Legyen az bármily bátor,
Az idõd itt lejárt,
Pihenj meg hát máshol.
Hát ennyi volt? Ezennel vége?
Egyedül a sárban, a fagyban s dérben?
Igen. Már érzem erõm elszáll, testem sárrá vál.
Jól van, ha így állunk, jöjj hát kegyes halál.
De egy valamit ne feledj,
Nem haltam meg hiába.
Testem itt marad,
Lelkem vidd hát,
S meglásd, egy nap legyõzlek halál!
