D A R L I N G - Cigarette With Rosemary Tea

00

Esős nap volt. A felhők teljesen belepték az égboltot, úgy sorakoztak egymás mellett, mintha csak megparancsolták volna nekik. Az éghajlat valósággal büntette a járókelőket.
A fiúnak muszáj volt behúzódnia valahová, hogy ne váljon a hamarosan mindent elárasztó zápor áldozatává, s erre egy éppen feltűnő kávézó bizonyult a legjobb megoldásnak. Vörös tincseiből enyhén csöpögött a víz, ziláltan tért be a meleg, nyugodt helyiségbe. A falak, melyek most már biztonságot nyújtottak neki a kezdődő vihar elől bézs és burgundi vörös színekben úsztak. Egy üres asztalhoz sétált, s csendben helyet foglalt.
Halk, lágy dallamok kísérték az idilli hangulatot.
Egy igényesen felöltözött, fekete inges felszolgáló lépett oda hozzá. Mentalitása illett a kedves környezethez, megnyerő mosoly ült arcán. Tipikus pincérmondatot kérdezhetett. Odìn aligha tudott pár szót olaszul, így csupán egy halvány mosollyal kísért fejrázás volt a válasza, mely ugyan fogalma sem volt róla, de tökéletesen megfelelt a helyzetnek. Talán egy egészen kicsit zavarban is érezte magát, nem volt rá felkészülve, hogy itt mindenki ennyire szívdöglesztő. Letekerni kezdte a nyakát melegítő csíkos anyagot, és óvatosan körbenézett. Minden asztalon magazinok, laptopok, jegeskávék - amolyan jellegzetes sablonkiegészítők sorakoztak. Azonban az egyikre ez cseppet sem volt igaz. A divatos rendezettséghez képest ezen inkább egy posztmodern káosz uralkodott; vázlatfüzetek, jegyzetek hevertek a gőzölgő teáscsésze körül. A fiú tekintete fokozatosan vándorolt fel az említett tárgyak tulajdonosára. Csontos, érzéki kezek, hosszú, vékony ujjak - szinte tökéletesen illeszkedett közéjük a fekete szénceruza. Sötét inget viselt, karjain hanyagul, de ízlésesen felhajtva. Kulcscsontja kilógott az anyag alól, mely szabadon hagyta mellkasának egy részét, ádámcsutkája gyengéden mozgott fel s le nyakán.
Karakteres arca volt. Komoly, ám mégis lágy. Állkapocscsontjával bárkit megsebesíthetett volna, bőrén és szívén egyaránt. Sötét, göndör fürtjei önálló életet élve omoltak arcába, azonban észrevehető volt, mennyire koncentrál maga előtt tartott lapjaira. Ajkai résnyire nyíltak, olykor hozzájuk emelte törtfehér csészéjét. Odìn igazán nem arról akart elhíresülni, hogy kávézókba jár rejtélyes idegeneket kukkolni, de bárhogy igyekezett, nem tudta levenni szemeit a férfiról. Megbabonázta ábrázata, volt benne valami, ami nem hagyta nyugodni. Folytonos bámulása mintha égette volna a három asztallal arrébb ülőt, tudatosan emelte szemeit a másikra. Másodpercek töredéke alatt változott prédából ragadozóvá; olyan volt, akár egy gazellabőrbe bújt kardfogú tigris.
A fiút váratlanul érte a férfi pillantása, felkészületlenségében megborzongott.
Tekintetük összefonódott, ám mégsem tudták megfejteni egymás gondolatait. Mennyi izgalmat, mennyi felfedezésre váró titkot rejthetnek még elméik...
A pillanatok hosszú perceknek tűntek, a körülöttük lévő atmoszféra elhalványulni, megszűnni látszott. Csak ők voltak ott, csak ők voltak fontosak abban a jelenetben - abban a meghatározó jelenetben kettejük forgatókönyvéből.

Amikor először láttalak, amikor első szavaim intéztem feléd...

Szemeit végig a másikon tartva szabadította meg teáscsészéjét az utolsó kortytól. Szétszórt papírlapjait hanyagul, mégis vigyázva a sarkokra rakta vázlatfüzetének utolsó oldalai közé, majd felállt a díszes támlájú székről és a pulthoz lépdelt. Egy kedves mosoly kíséretében megköszönte italát és szép napot kívánt.
A fiú csalódott volt ugyan, de mintha megkönnyebbült volna, hogy végre vége szakadt az egymást gyilkoló, ám egyben menthetetlenül izgató farkasszem-párbajnak.
A férfi léptei ellenben sokkal inkább Odìn, mintsem a kijárat felé vezettek.

Gyomra önkéntelenül kezdett keringőt járni az idősebbik közeledtével párhuzamosan.