Virágszál

Vissza A Valóságba

𝟙.𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

Augusztus 31.
".....az érzések bennem felfokozódtak mikor megláttam Eric-et a folyó parton sétálni. Egyszerűen varázslatosan festett az öltönyében. Kicsit szoros volt, de legalább kiemelte az izmos vállát. Gondoltam rá, hogy odamegyek, de inkább csak távolról figyeltem ahogy a folyó hullámaiba mereng miközben a gondolataiba mélyed. Majd hirtelen elfordult és rám nézett azokkal a gyönyörű kék szemeivel..... "

- Marge! Megint hova tetted a könyvemet? - nyitott be a húgom, ezzel teljesen kiszakítva a fantázia világomból.

- Én nem vettem el, semmilyen könyvedet, és húzz ki a szobámból mert írok - parancsoltam rá, mert épp az egyik legjobb részét írtam a regényemnek.

- Méghogy nem vetted el! A múltkor láttam mikor bejössz a szobámba, hogy elvidd az Elfújta a szél példányomat miközben neked is megvan! - na, igen. Ez igaz volt. Néha valóban átmentem csórni egy pár könyvet Emily-től, mert az ő könyvei valahogy mindig jobban néztek ki. Nem volt rajtuk spagetti nyom, mert egyszerűen nem bírtam letenni még kajálás alatt sem, és nem volt össze-vissza hajtogatva, ha mondjuk elaludtam olvasás közben, másnapra meg már szinte a könyvön ébredtem.

- Jó, oké, bevallom elvittem a szobádból, de miután kiolvastam vissza tettem a polcodra, szóval ne nálam keresd! Nem csak én szoktam elvinni a könyveidet...... - utaltam arra, hogy anya is ugyanolyan előszeretettel lopkod könyveket a húgomtól, mint én.

- Oké-oké, hiszek neked. Megyek, megnézem anyánál is.

- Várj! Minek neked az a könyv? Hisz már százszor kiolvastad! - kérdeztem, mert húgom könyv mániáját, már ismertem. Egy könyvet rengetegszer újra tudott olvasni, viszont ezt már annyiszor megtette, hogy mikor utoljára kiolvasta azt mondta, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt a kezembe vettem! És ezeket mindig betartotta.

- Titok. Majd egyszer talán megtudod - mondta titokzatosan. Viszont, most végre kiment a szobámból így folytathattam tovább az írást. Már épp fordultam volna vissza a gépem elé, mikor anyukám kiálltott fel a szobámba:

- Vacsoraaa! Gyere le Marge, mert fontos dolgot szeretnénk mondani apáddal - megforgattam a szememet, hisz milyen fontos dolgot tudnak nekem mondani?! Azt, hogy Mrs Miller, már annyira ki van borulva rám, hogy holnaptól nem tanít? Az lehetetlen. Akár mennyire se vagyok a szíve csücske azért nem hagyna itt, hisz "Még a végén műveletlenül fogsz meghalni", mert aztán az nagyon fontos, hogy megtanuljam például azt, hogy az algebrában az x-et hogyan kapom meg. Az írói jövőmhöz pont ez fog kelleni.

Míg ezen gondolkodtam szép lassan leértem az étkezőbe ahol anya már tálalta a levest. Leültem a helyemre, majd elkezdtem enni. Finom lett ami nem meglepő hisz nagyszerűen főz.

- Milyen napotok volt lányaim? - kérdezte apa a sablon szöveget amiből már nagyon elegem volt. Próbál jó apának tűnni, de a látszat az nagyot csal. A munkájának él, teljes mértékben ha köztünk és a munkahelye közt kéne választania kapásból az utóbbit mondja. De attól még a tanulásunkba és a jövőnkbe beleszól, mert hát "Az ő lányai nem fognak áru eladónak menni se semmi ilyen alja munkát nem fognak vállalni". Ezért is vagyunk magántanulók, mert szerinte a mai oktatásban dolgozó tanárok nem tudják megadni azt a szintet az ő "kicsikéinek", mint amit megérdemelnek. Így viszont egész nap bent kell üljünk a négy fal között és mindenféle hülyeséget kell tanuljunk Mrs Miller-el. Délelőtt velem, délután Emily-vel. Csak egy órára mehetek ki a szabadba, mert "Annyi kell a szervezetnek, a többi csak időpazarlás". Ez az ami a legrosszabb az egészben. A szabadság hiánya! Anya megérti, de nem tesz ez ellen semmit. A tanulásunk teljesen apára van bízva.