Fordításaim

The Crown of Ptolemy

Ezen a weboldalon találjátok Szerápisz jogarát és Szobek fiát lefordítva: http://olimposzhosei.blogspot.com/p/rick-riordan-staff-of-serapis.html?m=1
Egy zöld vonalban van a cím arra rákattintva találjátok a többit, a lost herora nyomjatok.

-Carter! - kiáltottam.
Nem történt semmi.
Mellettem, az ódon erőd falának préselődve Annabeth bámult az esőbe, mágikus tinikre várva, hogy azok hátha lepottyannak végre az égből.
-Jól csinálod? - kérdezte.
-Hát, nem tudom. Elég biztos vagyok benne, hogy úgy kell ejteni a nevét, hogy Carter.
-Próbáld meg többször megnyomni a hieroglifát.
-Ez elég nagy hülyeség.
-Csak próbáld meg.
Bámultam a kezemet. Semmi nyoma nem volt már a hieroglifának, amit Carter Kane rajzolt a tenyeremre vagy két hónapja. Biztosított arról, hogy nem lehet lemosni, de az én szerencsémmel, lehet, hogy véletlenül letöröltem a farmeremen vagy valami.
Újra megérintettem a tenyerem.
-Carter. Hello, Carter. Percy Carternek. Üzenet Carter Kanenek. Próba, egy, kettő, három. Be van kapcsolva ez az izé?
Továbbra is semmi válasz.
Általában nem pánikolok, ha nem jön a felmentősereg. Annabeth és én jó sok nehéz szituációban voltunk már, bármiféle segítség nélkül. De általában nem Governors Island-on feneklettünk meg egy hurrikán kellős közepén, tűzokádó halálkígyókkal körülvéve. (Tulajdonképpen én már voltam körbevéve tűzokádó kígyókkal, de azoknak nem volt szárnya. Minden sokkal szörnyűbb, ha van szárnya.)
-Rendben van - Annabeth kitörölte az vizet a szeméből, ami nem sokat segített, tekintve hogy ömlött az eső. - Sadie nem válaszol a telefonhívásaimra. Carter hieroglifája nem működik. Azt hiszem, magunkban kell ezt elintéznünk.
-Persze - válaszoltam. - De mit fogunk csinálni?
Kilestem a sarok mögül. Az íves bejárat túlsó végében egy füves udvar húzódott, kb. 20 négyzetméter, körülvéve vörös téglaépítményekkel. Annabeth elmagyarázta, hogy ez egy erődítmény szerű valami volt a Függetlenségi Háborúban, de nem igazán figyeltem a részletekre.
A fő problémánk ugyanis a fű közepén álló pasas volt, aki valamiféle mágikus rituálét csinált éppen. Egy gyengécske Elvis Presley-hez hasonlított, előre-hátra mászkált testhez álló fekete csőgatyában, kobaltkék ingben és fekete bőrdzsekiben. A zsíros pompadúr frizurája mintha ellenállt volna az esőnek és a szélnek. Kezében egy ősi papirusztekercset szorongatott, mint egy kincses térképet. Miközben lépegetett hangosan felolvasott róla, néha hátravetette fejét és nevetett. Alapvetően a pasas teljesen őrültnek látszott.
Még ha ez nem is lett volna elég fura, körülötte fél tucat szárnyas kígyó repkedett, tüzeket fújdogálva az esőben. A fejünk felett villámlott. Az utána következő dörgés megremegtette fogaimat.
Annabeth visszahúzott.
-Biztos ő lesz Szetna - mondta. - A tekercs, amiről felolvas biztos, hogy Thoth könyve. Akármilyen varázslatot is csinál, meg kell állítanunk.
Ezen a ponton egész biztos vissza kellene tekintenem egy kicsit, és el kellene magyaráznom mi a fene is ez az egész.
Ezzel egy probléma van: Fogalmam sincs, mi a fene van készülőben.
Néhány hónappal azelőtt harcoltam egy giga nagy krokodillal Long Island-en. Egy Carter Kane nevezetű kölyök megjelent egyszercsak a semmiből, azt mondta, hogy egy mágus és azzal folytatta, hogy segített nekem többek közt olyan dolgokkal, mint cuccok felrobbantásával, hieroglifákkal és egy hatalmas csirke fejű, világító harcossá való átváltozással. Együttes erővel legyőztük a krokit, amiről Carter később elmagyarázta, hogy Szobek Fia volt, az egyiptomi krokodilistené. Carter arra következtetett ebből, hogy valami irtó furcsa egyiptomi-görög hibrid cucc van kialakulóban. (Jé, soha nem jöttem volna rá.) Rárajzolt egy mágikus hieroglifát a kezemre és azt mondta, hogy kiáltsam a nevét ha bármikor is segítségre lesz szükségem.
Gyorsan tekerjünk előre a múlt hónaphoz: Annabeth belefutott Carter hugába, Sadie Kane-be, egy metrószerelvényen Rockaway felé. Harcoltak valami istenszerű csókával, Szerápisszal, akinek volt egy háromfejű pálcája és egy müzlistálat hordott kalapként. Ezek után Sadie elmesélte Annabeth-nek, hogy egy ősi mágus, Szetna, állhat mindezen furcsaságok mögött. Nyilvánvalóan ez a Szetna visszatért halottaiból, összeszedett egy ultra-erős mágikus csalásokkal teleírt lapot, amit Thoth Könyvének hívnak és egyiptomi-görög kevert mágiával játszadozott, abban a reményben, hogy istenné válhat. Sadie és Annabeth telefonszámot cseréltek és megbeszélték, hogy kapcsolatban maradnak.
Ma, négy héttel később, Annabeth megjelent a lakásomban reggel tízkor és közölte velem, hogy volt egy álma - egy látomás az anyjától. (Mellékesen megjegyezném: az anyja Athéné, a bölcsesség istennője. Az én apám meg Poszeidón. Görög félistenek vagyunk. Gondoltam megemlíteném azért ezt az aprócska részletet.) Annabeth úgy döntött, hogy ahelyett, hogy moziba mennénk, eltölthetnénk a szombatunkat azzal, hogy legyaloglunk Manhattan aljára és komppal átmegyünk Governors Island-ra, ahol Athéné azt üzente neki, hogy problémák vannak.
Amint ideértünk, egy furcsa hurrikán csapott le New York Harbor-ra. Minden halandót evakuált Governors Island-ról, itthagyva bennünket Annabethszel megfenekelve egy ősöreg erődítmény romjainál őrült Elvis-sel és repülő Halálkígyókkal.
    Érthető ez így számodra?
    Jah, nekem sem.
-A láthatatlanná tevő sapkád - mondtam. - Újfent működik, igaz? Mit szólnál ahhoz, hogy én elvonom Szetna figyelmét amíg odasettenkedsz a háta mögé? Kiüthetnéd a könyvet a kezéből.
Annabeth összevonta szemöldökét. Még úgy is, hogy szőke haja az arcához tapadt, egész egyszerűen cuki volt. Szemei ugyanolyan színűek voltak, mint a fejünk feletti viharfelhők.
-Szetna elviekben a világ legnagyobb mágusa - mondta. - Átláthat a láthatatlansági álcán. Plusz, ha csak úgy előre rohansz innen, valószínűleg fejbe csap egy varázslattal. Hidd el nekem, az egyiptomi mágia nem olyasmi, amivel szeretnéd, ha megcsapnának.
-Tudom. Carter egyszer elnáspángolt egy világító, kék ököllel. De hacsak nincs jobb ötleted...
Sajnálatos módon nem volt neki. Előszedte a New York Yankees-es sapkáját a hátizsákjából.
-Adj nekem egy egy perces előnyt. Próbáld meg először azokat a repkedő kígyókat leszedni. Elvileg egyszerűbb célpontok.
-Értettem.
     Felemeltem golyóstollam, ami így egész biztosan nem hallatszik túl lenyűgöző fegyvernek, de egy mágikus karddá változik amikor kipattintom.
-Egy mennyei bronz penge meg tudja ölni őket?
      Annabeth összeráncolta homlokát.
-Elvileg igen. Legalábbis... a bronz tőröm működött Szerápisz Pálcáján. Természetesen az a bronztőr egy egyiptomi pálcából készült, tehát...
-Lassan megfájdul a fejem. Általában, amikor megfájdul a fejem akkor ideje abbahagyni a dumát és megtámadni valamit.
-Jó. Csak emlékezz: a fő célunk annak a tekercsnek a megszerzése. Sadie szerint Szetna képes arra használni, hogy halhatatlanná tegye magát.
-Értettem. Semmiféle rossz fiú nem fog halhatatlanná válni az én jelenlétemben.
Megcsókoltam, mert 1) amikor félisten vagy, aki épp csatába indul, bármelyik csók életed utolsója lehet, és 2) csak mert szeretem őt megcsókolni.
-Légy óvatos.
Annabeth feltette Yankees sapkáját a fejére és eltűnt.
Szeretném azt tudatni veletek, hogy után kisétáltam a sarok mögül, megöltem a kígyókat, Annabeth hátba döfte Elvist és elvette a tekercsét, aztán boldogan hazamentünk.
Azt gondolhatnád, hogy legalább egyszer az életben minden a terv szerint végződik.
De neeeeeeeeeeeeeeeeeem.
Adtam Annabethnek néhány másodpercet, hogy kisettenkedhessen az udvarra. Aztán kipattintottam a tollam, és Árapály teljes valójában tündöklött kezemben - másfél méternyi borotvaéles mennyei bronz. Besettenkedtem az udvarra, és kettévágtam a levegőben a legközelebbi kígyót.
    Semmi más nem fejezi ki jobban azt, hogy: Hello, szomszéd! mint hogy kinyírod egy pasas kedvenc hüllőjét. A kígyó nem vált porrá, mint a legtöbb szörny, amivel harcoltam. A két fele egyszerűen leesett a vizes fűbe. A szárnyas fél céltalanul csapkodott.
    Őrült Elvis azonban észre sem vette. Továbbra is előre-hátra lépegetett, figyelmét teljesen lekötötte a tekercs, tehát közelebb mentem hozzá, útközben újabb kígyót szelve ketté.
     A vihar megnehezítette a látási viszonyokat.
Általában száraz tudok maradni, ha víz alá merülök, de az eső trükkösebb. Tűként szurkálta a bőrömet és belecsöpögött a szemembe. Újabb villám szelte át az eget. Mire kitisztult a látásom, újabb két kígyó repült felém zuhanórepülésben. Hátraugrottam, amint tüzet fújtak.
    Megjegyzés: piszok nehéz kardot tartva hátrafelé ugrani. Még nehezebb, ha a talaj sáros.
     Röviden: Elcsúsztam és fenékre estem.
Lángok csaptak át a fejem felett. A két kígyó körözött a fejem fölött mintha túlságosan meglepődtek volna ahhoz, hogy újra támadjanak. Valószínűleg azon morfondíroztak: Az a srác most direkt esett el? Ki kéne nevetnünk azelőtt, hogy kinyírjuk? Vagy az túlságosan lealacsonyítana minket?
     Mielőtt még eldönthették volna, mi lesz a következő lépésük, őrült Elvis felkiáltott:
-Hagyjátok békén!
     Azzal a kígyók otthagytak és csatlakoztak társaikhoz, akik épp három méterrel a mágus feje fölött gyülekeztek. Fel akartam kelni és szembeszállni Szetnával, de a hátsó felemnek más tervei voltak. A fenekek sajnos márcsak ilyenek. Néha, hát, igazán seggek tudnak lenni.
      Szetna összetekerte a papiruszát. Felém ballagott, az eső ketté vált körülötte, mint valamiféle láthatatlan gyöngyfüggöny. Szárnyas kígyói követték, tüzük füstfelhőket kreálva az esőben.
-Szia! - Szetna olyan normálisnak és kedvesnek hangzott, hogy biztos voltam benne, hogy benne vagyok a pácban. - Egy félisten vagy, ugye?
     Elmerengtem azon, honnan a fenéből tudhatta ezt. Talán képes volt "kiszagolni" egy félisten auráját, mint ahogy a görög szörnyek is tudják. Vagy talán a kis bajkeverő barátocskáim, a Stoll testvérek ráírták alkoholos filccel a homlokomra, hogy ÉN EGY FÉLISTEN VAGYOK és Annabeth úgy döntött, nem szól róla nekem. Ez igenis megesik néha.
    A mosolya még félelmetesebbé tette Szetna arcát. Fekete szemceruzával volt kihúzva a szeme, amitől tekintete éhesnek, vadnak tűnt. A nyaka körül egymásba kapcsolódó ankh-ok aranylánca csillogott, bal fülcimpájából pedig egy leginkább emberi ujjperc-csontra hasonlító dísz csüngött.
-Te meg tuti Szetna vagy - mondtam, és sikerült talpra állnom anélkül, hogy megöltem volna magam. - Egy Halloween üzletből szerezted ezt a maskarát?
Szetna vihgott.
-Figyu, semmi személyes, de egy kicsit elfoglalt vagyok épp. Meg kell kérnem téged és a barátnődet, hogy várjatok egy kicsit amíg befejezem a varázslatom, oké? Amint megidéztem a deshret-et, dumcsizhatunk.
     Megpróbáltam zavarodottnak tűnni, ami az egyik legmeggyőzőbb arckifejezésem.
-Milyen barátnő? Egyedül vagyok. Másrészről pedig milyen desszertet emlegetsz?
-Deshret-nek hívják - Szetna megcirógatta kefehaját. - Alsó Egyiptom vörös koronája. Ami pedig a barátnődet illeti...
    Megfordult és maga mögé mutatott, és valami olyasmit kiáltott, hogy:
-Sun-AH!
   Vörös hieroglifák izzottak fel a levegőben ott, ahová Setne mutatott: