Új Élet Vadászként - Dean Winchester short story

IV.

Brooklyn szemszögéből

Reggel amikor felkeltem. Egész jó állapotban voltam, a tegnap estéhez képest, vagy csak azért éreztem így mert sötét volt a szobában; az előbbiekben reménykedtem. Amikor teljesen felébredtem, észleltem, hogy egyedül vagyok és nincs rajtam semmi a fehérneműmön kívül. Lassan, ahogy körbenéztem a szobában beugrottak emlékek, de voltak kimaradt részek is.
Deannel ketten maradtunk a konyhában és beszélgettünk, majd ittunk, valószínűleg leitatott.
Elcsattant egy csók, utánna továbbmentünk. Bevitt a szobájába, és, és többre nem emlékszem. Vezettem le gyorsan magamban a tegnapiakat.

Mindig volt köztünk feszültség, az utóbbi időben kicsit több is mint eddig, de soha nem hittem volna, hogy eljutunk idáig.

Örültem, hogy egyedül vagyok a szobában és nincs itt Dean. Nem akartam vele összefutni, kínosan érezném magam a tegnapiak után, főleg, hogy nem tudom, mi volt a végkimenetele a dolognak.
Gyorsan felkaptam egy pólót, egy nadrágot a szobából és siettem is. Odasétáltam az ajtóhoz, kinyitottam, mire éles fény szűrődött be, és rájöttem, hogy hiába reménykedtem, abban, hogy nem vagyok másnapos. Az fény úgy hasított mint a migrén a fejemben. Majd amikor a szemem kezdte megszokni a világosságot hunyorítva elindultam a folyosón a szobám fele. Hirtelen nem tudtam, hogy melyik szobában pakoltam le, de aztán rájöttem, hogy pont egy ilyen folyosó végén volt.
Benyitottam, semmi, valószínűleg eltévedtem. Tovább bolyongtam a folyosókon, míg ki nem lyukadtam a konyhánál. Innen már eligazodok, de gondoltam hátha van egy kis kávé meg víz. Az nagyon jól jönne.
Amikor beléptem a konyhába megpillantottam az egyik asztalnál Samet, aki a laptopján keresett valamit, biztos új ügy után kutat. Amit észrevette, hogy teleengedek egy poharat vízzel és lehúzom azt, felemelte a fejét a gépe mögül. Szerintem egyből levágta a helyzetet.

-Húzós volt az este? - kérdezte, arcán félmosollyal.
-Ne beszélj olyan hangosan Sam. - ráncoltam össze a szemöldököm, miközben kiöntöttem egy bögre kávét.
-Ezt igennek veszem. - felelte és horkantott egyet majd visszabújt a laptopja mögé.
-Jó reggelt, jó reggelt. - mondta Dean és beszambázott a helyiségbe egy köntösben, biztos zuhanyozni volt. Ránézve, végigmértem tetőtől talpig és újból eszembe jutott a tegnap este, a csókjai, ahogy az erős karjaival az ölében tartott. Egyből elvörösödtem és elindultam a szobám felé. És csak ennyit válaszoltam:
-Miért kell itt mindenkinek kiabálnia? - emeltem a kezem a halántékomhoz.

A konyhától már eltaláltam a szobámhoz. Leültem az ágy szélére, kezemben a bögrét tartva, annak a tartalmát iszogatva gondolkodtam a tegnap estén. Jody biztos nem örülne az akkor történteknek. Akármennyire is nem akartam, hogy befolyásoljon, mégis bűntudatot éreztem. Belenéztem a tükörbe és észrevettem, hogy a nagy sietségben Dean pólóját vettem fel.

Alig egy nap telt el így, alig mentem ki a szobámból és kerültem Dean Winchestert. Találkoztunk a folyosón, próbált beszélgetni velem a konyhában, de mindig elmenekültem előle valahogy. Sebezhetőnek éreztem magam, de ennek véget kell vetnem, határoztam el magamban. Felálltam az ágyról és a pólójat a kezemben tartva elindultam Dean szobája fele. Megálltam az ajtaja előtt, és bekopogtam.

-Gyere! - kiabálta ki. Lassan benyitottam és megpillantottam őt az ágyon fekve, sorozatot nézett.
-Szia Dean. - mondtam az ajtóban állva. - Figyelj...
-Mostmár szóbaállsz velem? - kérdezte vigyorogva. Feltűnően élvezte, hogy kicsit zavarban vagyok.
-Figyelj meg kellene beszélnünk a dolgokat. - huppantam le mellé az ágyra.
-Szerintem ezen nincs mit megbeszélnünk. Mindketten berúgtunk, felejtsük el. - Dean nem erre vágyott, de kíváncsi volt, hogy hogy reagálok.
-Dean, nekem az nem fog menni. Nem emlékszem az egészre, de amire igen arra nagyon és újra átélném veled. Hiányzik a csókod, a leheleted a nyakamon, a karod a derekamon, egyszerűen nem tudom csak úgy elfelejteni. - borultam ki, de egyből megbántam. Már indultam volna ki a szobából 'ezt jól elcseszetem megint' gondolattal. De a keze a csuklómra fonódott és visszahúzott.

-Brook, én sem akarom elfelejteni. - ült fel az ágyban és közelebb hajolva megcsókolt.
Azok az elcsépelt pillangók csak úgy életre keltek.
Közelebbhúzott magához és bedőltem mellé az ágyba. A fejemet a mellkasán pihentetve néztünk sorozatot egész este.

Későre járhatott, kezdtem álmosodni. A szemeim is kezdtek fáradni, a sok Netflixezés után. A jellegzetes 'Dean illat' beleivódott az emlékezetembe, erre tisztán emlékeztem arról az estéről. Lassan leragadt a szemem az illata és a fáradtság összejátszott és hamar elaludtam, Dean karjaiban az illatával az orromban.