Felhőtlen Szerelem /AOT/ Ereri-Riren/

•Bevezetés a Szörnyű Életembe•

Eren! Nem minden az aminek látszik, ezt jól jegyezd meg!

Nagymamám hangja a mai napig cseng a fejemben, ahogy régen folyton ezt a mondatát hajtogatta nekem.
Emlékszem rá, hogy kiskoromban folyamatosan az ölében, vagy mellette a kanapén ülve mondta mindig, miután szüleim elmentek dolgozni. Ugyanis Nagyi vigyázott rám akkor.
Imádtam vele lenni, olykor folyton felszabadultabb voltam. Nagyi sokszor megértett, mikor áradoztam a képzeletbeli barátaimról, vagy az első óvodás szerelmemről akit elvettem feleségül a homokozóban. Még a mai napig is látom lelki szemeim előtt a ráncos mosolyát, és ahogy teli tálat rak elém a kedvencemből, miután vagy két tányérnyit megettem már a főztjéből.
Velem nevetett, sírt, és mindig ott volt ha valami baj történt.
És akkor még nem is gondoltam mennyire fog hiányozni nekem amikor Ő már nem lesz köztünk. Tisztában volt vele, hogy amikor Ő már nem lesz, akkor a szüleim kapcsolata meg fog romlani.

Bár ezt nem ily nyíltan mondta nekem, hanem burkoltan. Persze én kis pöcs létemre anno még fel se fogtam a szavai súlyát, és azt gondoltam megint kitalálósdit játszunk.

Mindig is tudatában voltam a sok borzalomnak ami sarkamban loholt. Ezt sokszor a rossz karmának tudtam be, vagy az Istennek aki nem bírja a képem.
Szörnyűség után szörnyűség következett, aztán amikor az életem jobbra fordulhatott volna, a sors jól kigáncsolt és a földbe taposott.
Ott adtam fel a remény utáni sóvárgásom.

Most, hogy sokadjára hallom a fülemben csengő Nagyim mondatát megszólalni, itt a vasárnapi vacsoránál.... valahogy a sok balladai homállyal körülvett óva intései értelmet nyernek.

-Grisha, kérlek! Ne a gyerek előtt!- szakított ki a szép gyerekkori emlékeimből a rikácsoló mostohaanyám hangja. Szokásos vitájukat rendezték le Apával, aki mint mindig most is új kifogásokat talált arra, hogy lebeszélje a feleségét a munkájáról.
Nanát viszont eltántoríthatatlan, nagyon makacs és gőgös. Elméletileg nagyon szereti csinálni amit csinál, meg jó bevétele van. Igen ám, ez szép és jó, meg minden. De a keresetet sose arra költik szüleim amire kéne. Ez mutatja azt, hogy hol is élünk pontosan.

Egy koszfészekben töltöttem az eddigi életemet, a legeslegolcsóbb házban amit a város adni tud.
A környék borzalmas, veszélyes, főként éjjel. Sok a rosszat akaró, akit ha kiszemelnek az nem éli meg a bandával való találkozást. Egyedül mi vagyunk annyira szerencsések, hogy ha meglátnak akkor nem vernek péppé minket. Ez is Nana miatt van.

A házunk kicsi, és rozoga. Rossz helyen fekszik és nem a legtisztább a környezet. A kicsi kertünk tele van szeméttel, és más egyéb dolgokkal. Cipő nélkül egyáltalán nem ajánlatos kint mászkálni.
Maga a ház régi és nagyon gyenge, bármelyik pillanatban összedőlhet. A falakon nagy repedések futnak, és néhol hiányos a vakolat is. Az ablakok is csíkosak, mivel ragasztóval meg lett ragasztva, hogy ne fújon át a hideg szél.

Egyszerűen borzalmas. Utálok itt élni, és még csak nagy vonalakban a háznak a külsejét írtam le, belül ennél rosszabb a minőség.

A házba bemenve rögtön elénk kerül a nappali-konyha-étkező párosítás, ahol perpillanat családi vacsora folyik.
A konyha mini, van benne egy csap egy szétesett szekrény ahol tároljuk az ezer éves edényeket, emellett található egy rozsdás gáztűzhely is. Ennyi a konyha. Az étkező egy rothadásnak induló asztalból, és két székből áll, nekem persze egy sámlim van. A nappaliban nincs nagyon semmi, egy elhervadt szobanövényen, és egy lyukacsos kanapén kívül. A fal tapétázva van, ahol néhol le van jőve, meg a penész itt sem maradhat el.

A három funkciós szobából nyílik egy parányi folyosó. Ott két ajtó van. Az egyik a fürdő, a másik a szülők odúja. Apa szobájára lett költve egy kis összeg, mert Ők -szerintem- nem akartak mocsokban fetrengeni.
A házban az az egyedüli helyiség amit luxusnak lehetne hívni. Amúgy nem tudom mi van bent, mert sose jártam még ott.