Felhőtlen Szerelem /AOT/ Ereri-Riren/

•Út a jobb élet felé?•

Az iskolából hazaérve felszaladtam a szobámba, bevágtam az ajtót és a koszos matracomra feküdtem összetörten. Fejem zsongott, arcom égett és fájt minden sérülésem. Zsebkendőt elvettem az orrom elől, már nem folyt a vérem, de így is sajgott, lüktetett. Mérgemben összegyűrtem a koszos zsepit és bevágtam a sarokban lévő kukához. Nem akarom többször átélni ezt, pedig mostanában egyre többször vernek meg. Nem zavar az, hogy földig tipornak, ehhez hozzá szoktam, az a baj, hogy a kötéseim folyton használhatatlanok lesznek. Elszakadnak és nagyon bemocskolódnak. A folyamatos cserélgetésekhez viszont nincs sok tartalékom, annyi pénzt meg nem kapok, hogy félrerakva vegyek másikat. Ebben a városban a kötszerek, gyógyszerek és minden egészségügyi szer ára a csillagokat veri. Általában zsebpénzt is csak azért kapok, hogy ne tűnjön teljesen nyomorúságosnak az életünk. Apa nagyon allergiás arra, ha valaki lenézi, szánakozást vagy más empatikus érzést mutat felé. Ő váltig alítja, hogy mindenki rajta akar csámcsogni, megalázni és belékötni, csak mert nincs a háznál pénz. Pedig ez nem így van. Ebben a putri városban mindenkinek megvan a maga saját baja, senki sem foglalkozik nagyon a másikkal, ha nem muszáj. Ezt viszont egyeseknek nagyon nehéz megérteni.

Lassan csukódtak le a szemeim, de bánatomra nem aludhattam, mert rengeteg tanulnivalóm volt. Elsőnek a sebeimet kezdtem ellátni. A fájdalmak kicsit észhez térítettek, a fáradságom teljesen elillant. Pár percig még visszadőltem a matracra. Nagyot sóhajtva ültem fel újra. Felállás helyet a matrac mellé a földre térdeltem. Elővettem az "íróasztal" darabjait, amit lassan kezdtem összerakni. Tudniillik, hogy nekem egy normális bútorom sincs a szobámban. A ruháimat kukászsákokban tárolom, nincs egy kis szekrényem sem. Az ágyam csak matrac, illetve az íróasztalom két nagyobb dobozból és egy kopott vékony falapból áll. Nekem kellett kiokoskodnom, hogy az itthon elkészített házi feladatokat normálisan tudjam megírni és ne a földön feküdve. Az egyéb holmim elszórva a földön található.

Amint az íróasztalom utolsó darabja a helyére került, nyújtózkodva hajoltam a táskámért. Ez egy meggondolatlan cselekedet volt, ugyanis a bordáimba nagy fájdalom nyilallt. Fogamat szívva sóhajtottam frusztráltan. Most nem állhatok neki kisgyerekként nyavalyogni, kifogásokat keresni a tanulás alól kibújva. Erőt kell vennem, hisz nincs sok már hátra a tanévből, nyáron pedig annyit lustálkodhatok, amennyit akarok. Ökölbe szorított kézzel néztem elszántan a történelem és irodalom könyveimre. Egy lapot vettem elő, mely tetejére a beadandó címét firkantottam fel, a megfelelő oldalon pedig kinyitottam a töri könyvemet. Hosszú éjszakénak nézek elébe.. már megint.

Nagyjából két órás kemény odafigyeléssel megírtam az öt oldalas beadandóm, megtanultam a hozzá való leckém és az irodalom felelésemre is felkészültem. Mégsem végeztem, ugyanis ezek csak azok a tantárgyak melyekből javítanom kell, a többi még hátra van. Matematikából nem állok bukásra, de holnap dolgozatot írunk belőle, ha ez egyes lesz, akkor ebből a tárgyból is az elégtelen osztályzat felé fogok billeni. A Földrajzról és a fizikáról pedig még nem is beszéltem, de belőlük csak három szerencsés nyertes fog felelni, de nem tudni, hogy köztük leszek-e. Nem kéne rontanom semmiből, elég, ha tartom a kemény görbült jegyeket. Akkor pedig minden rendben lesz.

Az ócska íróasztalomra könyökölve néztem ki a fejemből, szemeim fájtak a lassan sötétedő szoba homályától. Fejemben megannyi gondolat cikázott át, ahogy a penészfoltokat néztem a falamon. Nagyot sóhajtottam, emiatt pedig az oldalam sajogni kezdettet.

Mi történt hirtelen az iskolában, ami miatt a szekálók és mindenki másnak is a céltáblájává váltam. Eddig lecsengésben volt a szívatásaim száma, mert más áldozatokat pécéztek ki a nagymenők. De két hete újra kezdődött az egész. Sokkal rosszabban kapok mindent, mint eddig. Egyedül az tartja bennem a lelket, hogy semmi újat nem tudnak kitalálni. A rosszabbakon már túl vagyok. Kaptam már gombostűket a cipőmbe, összeragasztózott széket. Összevágott tornaruhát, amit testnevelésórán persze fel kellett vennem, mert nem engedett a tanárom felmentést sem emiatt. Öntöttek le koszos felmosó vízzel, és lejárt szavatosságú étellel is etettek. Csodálkoztam, hogy az eset után nem kellett sürgősen a korházba szállítani engem gyomormosásra. Mivel a kényszer etetés kapcsán nem történt velem semmi, mint amire vártak a zaklatók, így ezzel az ötlettel hamar felhagytak. Pedig hallottam, hogy sok lejárt ételt direkt eldugdostak mindenhol a suliban, hogy aztán megetessék velem. Valamilyen szinten teljesen szerencsés vagyok, hogy ezt többet nem kell átélnem. A sok bántalmazást teljesen figyelmen kívül hagyja az összes tanárom. Nem szólnak érte. Bár ezek a leginkább a tanórákon kívül történik ahol nincs egy felnőtt se, de ami a szemük láttára megy végbe, na, azt leszarják. A bántalmazóra egy rossz szót sem említenek, valamelyik undorító alak pedig direkt megajándékozza az illetőt egy órai munka ötössel. Undorodom ilyenkor tőlük.