Fáklya és Villám [Fantastic Four ff. ] {SZÜNETEL}

Prologue

A Baxter Building még a megszokotthoz képest is csendes volt. Nem járkáltak arrafelé újságírók, tévések, paparazzik vagy akármilyen más szerzetek, így ez az olyan ritka pillanatok egyike volt, mikor a Fantasztikus Négyes csapattagjai nyugodtan tudták végezni a dolgukat. Általában, ha valamelyikük kitette a lábát otthonról, egyből elöntötték az utcát a szaftos hírekre vágyó, izgatott tudósítók, hátha elkapnak valami érdekeset, ami - bár nem gyakran - de sikerült nekik. Ezenkívül még a lelkes rajongók sem maradtak otthon, ha hallottak valami hírt kedvenc hőseikről. De ma ez nem így volt. Ezen a csodás vasárnapi kora délutánon a madarak csicsergését, a város zajait, és az autók folytonos morgását nem nyomta el az emberek hangos kiabálása, ahogy próbálják a saját kérdésüket föltenni a csapatnak. Nem, ezen a napon minden nyugodt és normális volt, ami kifejezetten jól jött. A Fantasztikus Négyes már megelégelte a folytonos rivaldafényt - egy bizonyos tagot kivéve -, és nagyon jólesett nekik a csönd, még ha nem is tartott sokáig. Épp a konyhájukban ültek, és a késői ebédjüket fogyasztották, mikor Johnny Storm, az emberi fáklya berontott az étkezőbe, és sietősen öntött magának egy pohár naracslevet. Az ott tartózkodók csak értetlenül néztek rá, köztük Reed Richards, a felesége, Sue és Ben Grimm. Mindhármuknak voltak természetfeletti képességei, csakúgy, mint Johnny-nak, és mindegyiküknek más. Reed bármelyik testrészét képes volt megnyújtani, akár a gumit, és innen kapta a művésznevét is; Gumiember. Sue, ha akarta, láthatatlanná tudott válni, és ez néha nagyon is hasznos tulajdonság volt. Néha jó ötletnek tűnt elbújni az emberek, a problémák, sőt, a világ elől. Ben nem csak hatalmas erőt kapott, hanem a kozmikus vihar, mely mindnégyük képességét adta, a külsejét is megváltoztatta. Minden testrésze kőből volt. Az emberek eleinte féltek tőle, hiszen ki ne félne egy hatalmas kőhalomtól? Hisz' még Ben is félt önmagától! Mit várt az emberektől? Viszont, miután rátalált élete igaz szerelmére, elfogadta önmagát, és megtanult ezzel élni. Mindegyikük közül Johnny járt a legjobban; ő kezdettől fogva örült az erejének. Ő volt az emberi Fáklya.
- Hova olyan sietősen? - kérdezte mély hangján szórakozottan Ben.
- Semmi közötök hozzá! - válaszolta önelégülten mosolyogva a férfi, majd a csípőjét a konyhapultnak támasztva beleivott a poharába, és onnan nézett a társaságra. A konyha színei elég visszafogottak voltak; szürke-fehér, és az utóbbi dominált jobban.
- Ha már itt vagy, szeretnék beszélni veled! - szólalt meg Sue, és felállt az asztaltól, hogy a mosogatóba rakhassa üres tányérját. A nőnek szőke haja volt, kék szeme, mindez pedig nagyon formás alakkal társult. Sue most egy egyszerű nadrágkosztümöt viselt, világos színű haját pedig elegáns kontyba fogta. Johnny, nővéréhez hasonlóan kék szemű volt, a haja pedig csak pár árnyalattal volt sötétebb, mint Sue-é. A férfi egy AC/DC- s pólót vett fel, egy kék farmernadrággal, és a többiektől nagyon különbözött. Reed egy kék inggel egészítette ki a fekete, elegánsabb nadrágját, de ő mindig hasonlókat viselt. Benen pedig csak egy nadrág volt, mivel... hát, ő kőből van.

- Nem hozhatsz ide több lányt. - jelentette ki Sue, mire Johnny először úgy nézett rá, mint aki azt hiszi, hogy mindjárt bejelenti, csak viccelt, viszont miután semmi ilyesmi nem történt, a férfi értetlenül bámult a nővérére. A narancsleves poharat lerakta a konyhapultra, a kezeit összefonta a mellkasa előtt, és felvonta a szemöldökét. Egy ideig farkasszemet néztek a nővel, majd miután Johnny megelégelte a dolgot, kifakadt.

- Semmi közötök nincs a nőügyeimhez! - tárta szét a karját, mint aki tényleg nem érti, mi itt a probléma. Mindenki, még az általában higgadt Reed is szúrós szemmel nézett rá, és eléggé idegesítette őket a férfi gyerekes viselkedése.

- Ó, szóval már nőügyeknek hívjuk őket? - szólalt meg dörmögős hangján szórakozottan Ben, és nekiállt késői ebédjének.

- Nekem legalább vannak! - jegyezte meg Johnny, mire a kőhalom fenyegetően felállt, és elindult felé. Mivel Ben elég erőset és keményet képes ütni, a férfi kicsit, alig észrevehetően összehúzta magát, ezzel a védekezés látszatát keltve, megadóan fetartotta a kezét, majd megszólalt - Ez a külső számomra adott, és, hát... A nők szeretik az ilyesmit. - mondta önelégülten mosolyogva,miközben végigmutatott magán, majd még hozzátette - Bár, azon sem csodálkozom, hogy nem rontanak be most rögtön az ajtón, hogy leteperjenek...