Ezzel elindultunk a két fiúval...sütizni 😬 igazából olyak voltak mint két gyerek,piszkálták egymást egész idő alatt és beszólogattak egymásnak,mi csak mellettük sétáltunk,Setsu őket nézte és vigyorgott rajtuk, én addig össze vissza nézelődtem
-ez a kedvenc sütizőm-horkan fel az egyik fiú,akit tudomásom szerint usuinak hívnak
Én úgy megijedtem tőle hogy szinte behajlitottam a nyakamat,amit észre is vett
-de kis félős vagy-pöcintett egyet vállamra majd vigyorogva csettintett egyet, jelezve hogy kövessük, eközben arra lettem figyelmes hogy kuroo és setsu már elég jól szórakoznak
Bementünk hát egy aranyos kis hangulatos sütizőbe,hallkan szólt a kellemes zene, egész megnyugtató volt
A két fiú viszont már jóval előre tolakodott és képesek voltak még ott is vitázni ki legyen az első,mi csak mosolyogva néztük őket
Miután leültünk sütizni, persze hogy usui huppant be elém, pont amire számítottam
Aranyos volt ahogy evett, eközben kuroo és setsu teljes kínos csönd nélkül beszélgettek ott maguknak mellettünk
Nem tudtam levenni róla a szemem, olyan aranyos volt mikor farkas éhes volt
-már egy jó 3 perc és 10 másodperce bámulsz-hesegette el gondolataim a fiú,mi??honnan tudta ilyen pontosra?
-jaj bocsi csak igazából, elgondolkoztam valamin és nem tudtam hova nézzek-próbáltam kertelni
-hát jó-folytatta tovább az evést
-hány évesek vagytok egyébként?-fordult a társaság felé kuroo, mármint felém
-mi egyéb-mondta volna setsu de én közbe vágtam,mivel igy is elég szótlan voltam az ottlétünk alatt
-18 évesek vagyunk mindketten,csak setsu 5 hónappal idősebb nálam
-ti?-kérdezte barátnőm
-én 22,usui 20
-huh? már megint koptatod a nevem?-csattant fel a fiatalabbik
-a korodat kérdezték te fasz-szól vissza gúnyosan a másik
Setsu automatikusan a szája elé rakta a kezét
-nyilvános káromkodás khm -nevettem el magam
--kicsilány,te még ezen meglepődsz?-fordul barátnőm felé usui majd olyan szexi arcot vág ami szinte hirtelen mellbe vág
-nem én ohm..csak káromkodni nem szép dolog bár.. én is szoktam😁-vigyorgott rájuk a barátnőm,a két fiú viszont mit sem figyelve falatozták a sütit, alig ültünk le, már azt vettem észre hogy be is toltam..hamarabb mint az előttem ülő farkas éhes srác
-és még elleneztétek a sütizést-mutat az üres kis tányéromra kuroo
-hát amúgy uhm, tényleg éhes voltam😅-kicsit szégyelltem magam, dehát ez a süti isteni volt-de köszönöm, nagyon kedvesek vagytok☺️
-ah ez jól esett-dőlt hátra usui, szemem azon percen rá szegeződött és gondolom mindenkinek aki a közelben volt mert elég hangosan jelentette ki
Elkezdte a hasát simogatni majd hátra csapta a fejét amitől bevallom kirázott a hideg rendesen
-köszönjük szépen fiúk-köszönte meg barátnőm is, miután megette a süteményt
-van mit-néz ránk usui a sarokból ördögi szemekkel, mikor rám mikor barátnőmre, bár ez inkább vicces volt mint szexi.
-mi köszönjük hogy eljöttetek velünk, és igazából amit a plázában láttál-fordul setsu felé kuroo féloldalas mosollyal.. bocsi miatta-vakargatja meg a tarkóját
-ugyan😅-legyezget a levegőbe a lány zavarában
-szerintem jó hogy oda mentem hozzád kika, még mindig ott kínlódnál azzal a cipővel -.-
-milyen kika?rikának hívnak🤨
-kit érdekel? nekem kika vagy és kész-teszi karba a kezét majd oldalra pillant
-pff, idegesítő ez a fiú-murmogom az orrom alatt
-nos hölgyeim,hová szeretnétek menni még?-teszi fel a kérdést kuroo
-igazán nem kell miattunk ennyit költekeznetek, már ez is nagyon kedves volt tőletek-mosolyog rájuk barátnőm, közben én is hevesen bólogatok
-egy kis városnézésre esetleg? úgyis unatkozni fogtok🤪-teszi fel újra a választási lehetőséget kuroo
-rika?-fordul felém setsu,ezzel együtt mindenki, ami elég kínos volt szóval elmosolyogtam magam..
-menjünk hát, igaza van,hétvége van úgyis uncsiznánk😁🤷🏻♀️
-akkor hát, menjünk-áll fel kuroo, aztán mi,majd nagy nehezen usui is utánnunk ballag.
Vajon mi vár még ma este ránk?🤔Itt is lenne a második rész,az első részt és a következőt AleXaachan drágám könyvében találjátok meg, jó olvasást!!❤️
YOU ARE READING
Sakkban tartva [anime ff]
FanfictionEz a könyv egy iker könyv,amit @AleXaachan-al írok.Először csak egymás között irtuk,de úgy döntöttünk hogy megosztjuk veletek is mert miért ne😏 Ha nem szeretnéd elkapni a koronavírust,olvass bele a könyvünkbe mert ez egy igazi vakcina ;)