call you mine - julian brandt [hu] ✔️

[12]

Julian lassan kinyitotta a szemét, és egy gyors pillantást vetett maga mellé, hogy megbizonyosodjon róla, hogy amik a fejében cikáznak azok emlékek vagy álom. Mosolyra húzódnak az ajkai, amikor rájön, hogy emlékek, Alena békésen fekszik mellette, miközben némán a plafonra szegezi a tekintetét.

Julian mindig is szerette a csendes embereket, mert sose lehetett náluk tudni, hogy éppen egy álomvilágban táncikálnak vagy éppen a világ súlyát cipelik a hátukon. 

- Fent vagy. - szólalt meg halkan Alena, amint észreveszi a fiút, hogy felébredt.

- Te is fent vagy. - válaszolt lágyan.

Alena oldalra fordult, hogy teljes egészében Juliant láthassa, majd elmosolyodott. - Aranyos vagy, amikor alszol. - mondta, mire a szőke elpirult. - Hát, ez eléggé félelmetesen hangzott. - viccelt. Julian elnevette magát.

- Gyönyörű, ha engem kérdezel. - most Alenán volt a sor, hogy elpiruljon. 

- Tudod, hogy mi még a gyönyörű? - kérdezte. Julian megrázta a fejét. - Egy tányér palacsinta és egy jó kis kávé.

- Ezt eltudjuk intézni. - kacsintott Julian, majd feltápászkodott az ágyról, és a takaró, ami eddig takarta a meztelen testét lehullott róla. Alena gyorsan eltakarta az arcát egy párnával. Julian hatalmas nevetésben tört ki. - Gyerünk, semmi sincs itt, amit nem láttál volna már korábban. - fokozta tovább a hangulatot.

- Fogd be és takard el magad. - osztotta ki a parancsot a lány, de arcát még mindig a párnába temette, amitől Juliannak még jobban kellett nevetnie.

- Most már idenézhetsz. - szólt, miután felvette a rövidnadrágját és egy egyszerű fehér pólót.

- Biztos? - kérdezte, mert még mindig nem mert odanézni.

- A bibliára esküszöm. - mondta mosolyogva. Alena kikukucskált a párna mögül, hogy megbizonyosodjon róla, hogy igazat mondott-e.

- Most menj, hogy én is feltudjak öltözni. - kérte a lány.

- Máris. - mosolygott magában Julian. Megfordult, hogy elhagyja a szobát, de a lány hangja megállította.

- Várj. - ült fel Alena végig takarva a mellkasát. - Kölcsön tudnál adni egy pólót? - kérdezte hezitálva.

- Ott vannak, nyugodtan keresgélj köztük. - mutatott mosolyogva a szekrénye felé. Alena bólintott, majd a szőke elhagyta a helyiséget.

Miután felvette a fehérneműit ,még egy nadrágot is becsórt Juliantól. Nem tudott ellenállni a késztetésnek, így még jobban körülnézett a szekrényben. Miközben a vállfákat húzogatta jobbra-balra, véletlenül levert pár fényképet a polcról. Azonnal lehajolt, hogy felvegye őket, és miközben visszahelyezte őket a helyükre, nem tudott nem rájuk nézni. Mindegyik képen Julian volt, a családjával és valószínűleg a testvéreivel, volt amelyiken Kai-val pózolt, végül pedig az utolsó képen egy szőke lánnyal.

Alena felvonta a szemöldökét miközben az utolsó képet nézte. Biztos csak az egyik unokatesója vagy testvére. Legalábbis próbált erre gondolni, míg a másik gondolatot jó mélyre elásta magában. Úgy döntött végül, hogy azonnal békén hagyja a fotókat, és tök mindegy milyen pólót vesz fel, csak minél hamarabb kövesse Juliant a konyhába.

Végigsétált a lakáson miközben útba ejtette a fürdőszobát és a kutyust is, akit jól megsimogatott.

- Alena. - szólt Julian valószínűleg a konyhából.

- Megyek. - kiáltott vissza, majd újból útnak indult. - Bocsi, csak leragadtan a kutyáddal. - magyarázkodott amikor meglátta a fiút. Egy mosollyal válaszolt, de mielőtt bármit is mondhatott volna, szavait a csengő szakította félbe.

- Ó, ez biztos a postás lesz, kinyitnád kérlek az ajtót? - kérte Julian, Alena pedig bólintott. Amikor az ajtóhoz ért és kinyitotta azt, szembetalálta magát azzal a szőke lánnyal a fényképről. A lány végignézett Alenán, majd megszólalt.

- Te ki vagy? - kérdezte homlokát ráncolva a lány. Alena válaszolni akart, ki is nyitotta a száját, de semmi válasz nem jött ki rajta.