Warpaint. *BEFEJEZETT*(HU)

1

Kelletlenül csaptam le az ébresztőt, mi lassan két éve mindig ugyanakkor a pillanatkor szólalt meg, hogy a szívbajt hozza rám, majd hangulatváltozás nélkül keltem fel. Mint egy zombi, mentem a konyhába csinálni magamnak egy bögre kávét, hátha attól emberibb leszek. Miután megittam az isteni nedűt, visszamentem a szobámba, kikaptam a szekrényből egy egyszerű fekete pólót, plusz egy vele megegyező árnyalatú nadrágot. Letusoltam, kikentem magam majd táskámmal együtt kiviharzottam a szobából. Magamra rángattam bakancsom és sietős léptekkel indultam meg a buszmegálló felé.

Unott fejjel zögykölődtem, majd a munkahelyemnél leszállva, fülesem eltéve léptem be a kocsmába ahol én töltöm be a pultos szerepét.

-Szia Dan!-Köszöntem a tulajnak, gyorsan átvéve a melót, had pihenjen ő is.
Ugyanazok az arcok fordultak meg, a szokásost kérték, a szokásos ideig maradtak. Ijesztően monoton itt minden nap közben a Jokerben. Azt mondják nem nekem való, elvégre nő vagyok, meg fiatal, ilyenkor buliznom kéne stb stb, de én jól érzem itt magam,és amúgy is,valamiből meg kell élnem, ha nem akarok visszamenni a számomra poklot jelentő helyre, a szülővárosomba.

Oh,milyen modortalan vagyok, be se mutatkoztam. A nevem Lilith, Lilith West, 24 éves vagyok, és az angyalok városában élek. Miután betöltöttem a 22-őt,úgy költöztem el Texasból mint akit üldöznek. Nem volt munkám, és csak egy kevés pénzem volt, amikor betévettem először ide, a Jokerbe. Dan akkor egyedül dolgozott, szeretett volna valakit felvenni, de nem bízott senkiben annyira hogy rábízza szeretett kocsmáját. Aztán jöttem én, a szétvarrt, fekete hajú piercinges csaj, aki nem tudta mi lesz vele, és kértem egy wiskeyt. Pár pohár után elmeséltem szinte az egész élettörténetem, hogy nincs munkám, és ki fognak penderíteni az albérletből. Megesett a szíve rajtam,(mai napig nem értem és nem is mondta el a konkrét okát, de amennyit kiszedtem belőle, emlékeztetem valakire aki fontos volt neki) felajánlotta nekem, hogy dolgozzak itt, mint pultos,pont annak az embernek akinek nem épp a leg bizalomgerjesztőbb a kinézete, és éppen készül szétinni magát.
Azóta itt dolgozom, és jó pár barom megfordult nálunk, de mindig birtam kezelni az ügyet.
Közeledett az este, ami azt jelentette, hogy fellép egy híres, vagy kevésbé ismert rockegyüttes. A két év alatt Dannel olyan szoros barátság született, hogy én intézhetem el, ki lép fel nálunk, figyelem a beszállítókat, stb. A jobbkeze lettem tulajdonképp.

Az óramutató csigalassúsággal haladt, egy perc éveknek tűnt szinte. Senki nem volt bent, kihalt volt az egész hely. Unottan doboltam az ujjaimmal a pulton, miközben a semmibe bámultam. Még ilyenkor sem bántam meg hogy itt dolgozok, pedig már megszámoltam a faburkolatot fenntartó csavarokat is, hogy hány kék autó megy el az úton.