Előszó, vagyis a történet története

2.5K 103 22
                                    

Szeretnék köszönetet mondani Almaszofi-nak, aki nélkül ez a történet nem jött volna létre. Tőle kaptam ugyanis a Summer of 2020 nevű kihívást, aminek a lényege, hogy húsz napon keresztül mindig egy adott szót kell belehelyezni egy novellába, egy oneshotba, vagy egy versbe.

Nos, én úgy döntöttem, kicsit felrúgom a szabályokat — remélem, senkinek nem okozok ezzel maradandó károsodást —, ugyanis ihletet kaptam, és támadt egy ötletem: az egészet egybefűzöm, és alkotok belőle egy összefüggő történetet. Igazán jó saját karakterek kidolgozása azonban rengeteg időt vesz igénybe, és mivel minden nap írni kell, csak rövidebb fejezetek publikálására lesz időm, ezalatt pedig nem tudnám úgy kibontani a személyiségüket, ahogy szeretném, éppen elég kihívás lesz a cselekményre koncentrálni. Ekkor pattant ki a fejemből a szikra: miért ne helyezhetném a történetbe kedvenc univerzumom, a Harry Potter világ szereplőit? Azonban nem is akárhogyan — magyar verzióban...

A sztori pusztán fikció, számos dolgot megváltoztattam benne a J. K. Rowling által megalkototthoz képest — példának okáért, szereplőink itt egyszerű magyar fiatalok, nem rendelkeznek mágikus képességekkel, nincsen Roxfort meg házak, és a főbb karaktereket mind egy osztályba vettem, ezért például Ginny Ron ikertestvére lett, és Luna is egyidős velük. Ja, és a cselekmény nem az 1990-es években, hanem napjainkban játszódik.

A karakterek és a varázsvilágból átmentett elemek természetesen teljes egészében J. K. Rowlingot illetik, én csupán kölcsönvettem és magyarosítottam őket. Ez egy könnyed, humorosnak szánt írás, nem szándékom megsérteni vele senkit, pusztán szórakoztatás céljából készült. Teljes megértéséhez ajánlott a Harry Potter könyvek ismerete.

FIGYELEM!!! A történet furcsa, abszurd, eszement, morbid agyszüleményeket tartalmaz, mindenki csak saját felelősségre olvassa! Én szóltam...

A húsz nap szavai:

A húsz nap szavai:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fazekas Henrik és a Balaton rejtélye - A magyaros Harry Potter fanfictionWhere stories live. Discover now