Fazekas Henrik és a Balaton rejtélye - A magyaros Harry Potter fanfiction

14. ⚡Csillagok, csillagok...⚡

Lilla mélázva bámult ki a kocsi ablakán.

— Nézzétek, feljött az égen az első csillag!

— Biztos az esthajnalcsillag — okoskodott Hermina. — Egyébként, az nem is csillag, hanem egy bolygó: a Vénusz.

— Tudom — bólintott a Lantos-lány. — A Vénusz fontos bolygó. Megmutatja az érzelmi kapcsolódásunk módját, és a másikra való odafigyelésünket. Egyébként az is lehet, hogy a sarkcsillagot látjuk.

— A kettő nem ugyanaz? — szállt be a beszélgetésbe Nándi.

— Nem. A Vénuszt nevezik esthajnalcsillagnak, a sarkcsillag viszont igazi csillag, a Kis Medve legfényesebb tagja — magyarázta Hermina.

— Nahát! Minden nap tanulunk újat — állapította meg Nándi.

— Én felismerek egy csomó csillagképeket — büszkélkedett Rol. — Kisebb koromban sokat néztük az eget Béla bátyámmal, és megmutatta nekem a Kis Medvét, a Nagy Medvét, a Göncölszekeret, a Nagy Kutyát... annak a legfényesebb csillaga a Szíriusz, az a kedvencem.

— Miért pont az? — érdeklődött Hermina.

— Nem tudom, tetszik a neve — vont vállat a Vizi-fiú.

A volán mögül Sanyi nagyot horkantott.

— Pff, Szíriusz... micsoda egy hülye név.

— Nem értem, mi bajod vele — húzta fel az orrát Rol. — Szerintem még keresztnévként is megállná a helyét.

— Azért remélem, ha fiad születik, nem így akarod majd elnevezni — nevetgélt Gizi.

— Én még csillagnak sem adnám, nemhogy embernek — rázta a fejét Sanyi. — Bár nem csodálnám, ha anyakönyveztethető lenne. Manapság már Dzsásztinok, Álehándrók, Fernándók, meg csupa ilyen nevű gyerek rohangál a játszótéren. Pedig sokkal aranyosabb nevek vannak ennél, például Bence, Máté, Hugó...

— Jaj, a magyarosított angol nevektől én is kiégek — nevetgélt Gizi. — Minden évben olvasom az újonnan anyakönyveztethető keresztneveket, csak hogy szórakozzak rajtuk. A legviccesebbek azok, amiket nem fogadtak el. Hihetetlen például, hogy valaki Radiátornak akarta elnevezni a gyerekét...

— Biztos azt remélte, hogy télen majd nem kell fűtésre költeni — nyögte be a poént Rol.

A Ford utasai jót derültek — egyedül Henrik idegeskedett.

— Nem lehetne, hogy inkább Petrisics üldözésére koncentráljunk? Érdekes dolgok az égitestek meg a keresztnevek is, de ezekkel ráérünk később is foglalkozni...

— Már ha túléljük az akciót... — mondta borúsan a Vizi-fiú.

— Ne butáskodj, Rol! Persze, hogy túléljük! — háborgott Hermina.

A vörös hajú fiú halvány mosolyra húzta a száját.

— Ha te mondod... Te mindent tudsz, úgyhogy elhiszem neked.

Hermina a szemét forgatta.

— Úgy látom, Petrisics lassít — mutatott előre Nándi.

A Losonczi-fiúnak igaza volt. A rendőrautó, amit eddig tisztes távolságból követtek, most egyre közelebb került hozzájuk. Sanyi is lelassított.

— Ugye nem látott meg minket? — aggodalmaskodott Hermina.

— Nem hinném — rázta a fejét a férfi. — Nem használtam fényszórót, és már eléggé besötétedett, úgyhogy reméljük a legjobbakat.

Legnagyobb döbbenetükre Petrisics egy temetőnél állt meg. Sanyi is leparkolt a Forddal a bozótba. Halkan kikászálódtak a kocsiból.

— Úgy nézem, megtaláltuk Valdemárt bázisát... — ámult a férfi.

— Ez most komoly? Miért pont temető? — nyögte halálsápadtan Nándi.

— Mert mindenki azt feltételezi, hogy a halottaknak megadják a végső tiszteletet, és senki se gyanakodna rá, hogy pont itt terjesztenek drogot. Hát persze! — csapott a fejére Hermina. — Biztos a sírokban rejtik el a cuccot, ezért nem találja meg senki... temetőbe pedig bárki járhat, ezért közlekedhetnek feltűnésmentesen Valdemárt emberei. Lefogadom, hogy néhányukat temetkezési vállalkozónak nézik. Sőt, lehet, hogy az igazi temetkezési vállalkozók is benne vannak! — lendült bele.

— Hamarosan kiderül... — Henrik óvatosan előrelépett, és lenyomta a rozsdás kilincset.

Az ódon vaskapu nyikorogva kitárult.