Haikyuu! ONE-Shots~

Farewell My Paradise - UshiTen

Author's note: Húú na hát ez elég döcögősen lett összerakva ezért is csúsztam ennyit vele amiért bocsi. Érdekes volt megírni ezt a shippet és szerintem meg is látszik rajta 😅 remélem azért ezek mellett tetszeni fog! Jó olvasást! 💓

-Farewell my paradise... - mondta ki halkan Tendou ahogy a háló túlóldalán lévő csapatot figyelte. A három végzőst nézte ahogy egymás nyakába borultak. Ahogy a szemüveges nyakába ugrott a barátja és ahogy a zseni feladót letámadta a narancs is. Kijutottak a nemzetire..

Ennyi volt, itt a vége, vesztettek. Nem voltak képesek megállítani a csapatot és most vége van mindennek.. Legalábbis a harmadévesek számára. Egy év múlva már más-más helyeken lesznek és játszanak, már aki. Tendou elveszíti a barátait, a családját.
-Csapat! - szólalt meg Ushijima - sorakozó! - ő volt az egyetlen erős közöttük látszatra..

Tendou mindig is úgy gondolta hogy Ushijima egy nagyon jó szinész. Mindig kitudta zárni a fájdalmat ha kellett. Nem szerette gyengének mutatni magát. De persze a barátja tudta hogy ez nem így van. Tudta, hisz ott volt amikor Ushijima legutóbb sírt. Azt gondolta egyszer és utoljára látja sírni őt..
-KÖSZÖNJÜK! - hajolt meg a két könnyáztatta csapat. Az egyik az örömkönnyektől a másik a szomorúságtól.

Tendou nem tudta megállapítani ő mitől. Fájt neki hogy a csapata vesztett, és tudja hogy sokkal többet is beletehetett volna mindeközben.. Mindeközben úgyérzi szabad lett, hogy leesett egy teher a válláról. A röplabda volt a szenvedélye és imádta, de az utóbbi időben nagy stressz volt a számára. Jó lesz megpihennie.

-Satori - szólalt meg a vörös mögött Ushijima. Már kijöttek a csarnokból, épp a busz felé tartottak. Mindenki le volt törve, a mélabúság csak úgy terjengett a levegőben. Shirabu Semi mellett sétált, alig bírta el hinni.  Goshiki se volt másképp, patakokban folytak a könnyei miközben egyenesen meredt előre. Ez az egész mindenkit ugyan úgy megviselt, jövőre semmi sem lesz ugyan az. Ez volt az utolsó lehetőségük bizonyítani és belebuktak.

Elbuktak és most itt kell hagynia a barátait akik a mindent jelentik számára, akik nélkül az élet sem ugyan olyan. Akik oly' fontosak neki hogy a kezét is tűzbe tenné értük. Hogy utánuk vetné magát a halálba is. Senki nem tudja felfogni milyen is ez, de közben mégis. Mindenki számára jelent valamit a barát szó. Tendounak megnyugvást, békét jelenti. A barátai az otthona. Oda tud haza menni egy fáradt nap után.. És most ez mind szertefoszlik..

-Igen, Wakatoshi? - fordultmeg, de már előtte állt a másik és ráborult. Karjai csak maga mellett lógtak és a fejét Tendou nyakába fúrta. Kigúvadtak a vörös szemei, Uhsijima nem szokott emberek előtt ilyen közvetlen lenni. Pár pillanat után átölelte a másikat mire valami vizeset érezett a nyakhajlatánál. Sírt. Mégszorosabbra fogta, szinte az egész testük egybe olvadt. Hallatszott ahogy a többiek is meglepődnek, de Semi továbbrángatta őket.

-Sajnálom Satori! Az egész az én hibám! Ha az utolsó lövésembe beleadtam volna 110%ot meg lett volna. - hallotta meg a halk szavakat
-Wakatoshi - húzódott el Tendou majd a szemébe nézett - ez nem rajtad múlt. Ahogy a csapat együtt győz, együtt is bukik el. A Karasuno egy szörnyeteg, megérdemelték a győzelmet. Mi pedig elengedjük ezt! Te tovább mész a Japán válogatottba, mi pedig fősulira! - mosolyogott rá, de társa tudta hogy ez hamis mosoly volt

Senki nem tud ilyen pillanatban őszintén mosolyogni, vagy optimista lenni, egy fontos dolog forgott kockán. Ushijima pedig ismerte a társát. Ismerte a barátját de legfontosabb ismerte a szerelmét. A másik hiába nem tud rólla, igen is fontos neki. Minden értelemben, testileg és lelkileg. Tendou mindig mellette van, akármi legyen. Igen, az emberek jönnek mennek, de van akiért érdemes maradni. Akiért lehet vállani a kockázatot és mindent megtenni érte.