SCP: Észlelések

A doktor

(Hangfelvétel elindul) 

-Rendőrségi kihallgatás, 1985. október 15-e, 13:53. A kihallgató tiszt Antonie Montmirail, a kihallgatott Fernand Martin. Kérem Monsieur Martin, mondja el mi történt 1985. október 14-én 18:12-kor?

-Éppen munkából jövet mentem az utcán haza gyalog, mivel nem járt arrafelé busz. Épp a park mellett haladtam el amikor megláttam a lámpánál állni egy fekete ruhás alakot aki éppen a bokorban matatott valamit.

-Megközelítette a személyt?

-Pontosan. Jó szándékú segítőkész állampolgárként odasétáltam hozzá és kissé zavarodottan megkérdeztem tőle hogy segíthetek -e neki valamiben.

-Mit válaszolt az illető? 

-Először semmit. Aztán megfordult és...

(Egy pillanatra elhallgat)

-Kérem folytassa Monsieur!

-Igen, elnézést csak... Olyan nehéz ezt leírni. Egy fehér holló-álarc volt rajta.

-Egy hollóálarc?

-Igen mint azoknak a.... Hogy is hívják őket?

-A pestis doktorokra gondol?

-Igen! Pontosan úgy nézett ki! Fekete csuklya meg ruha. Pont mint a pestis doktoroknak. És sárgák voltak a szemei.

-Sárgák?

-Igen. Élénk sárgák voltak. Rohadt ijesztő volt ha engem kérdez.

-Azt mondta hogy először nem válaszolt. És miután megfordult?

-Nagyon udvarias hangja volt. Úgy körülbelül a negyvenes éveiben járhatott. Annyit felelt hogy valószínű, nem tudok segíteni a problémáján. Nem tudtam mégis mi lehet az, így hát erőltettem a segítségem. Utólag visszagondolva bár ne tettem volna!

-És ezután mi történt?

-Azt felelte hogy gyógynövényeket keres. Képzelheti. Egy pestis doktor gyógyfüveket keres Párizsban az éjszaka közepén.

-Tudott neki segíteni?

-Nem igazán, a botanikában nem voltam igazán jártas. Meg hát... Nem nagyon akartam ott tovább időzni. Mikor elmondtam neki hogy igaza volt, és nem tudok segíteni, egy aprót biccentett felém, majd udvariasan megjegyezte: "Sejtettem".

-Ezután hazaindult? 

-Igen. További szép estét kívántam neki és szerencsét a gyógynövénykutatáshoz. Amilyen gyorsan csak tudtam, elsétáltam onnan.

-Ezek után ment haza.

-Úgy volt, de a "doktor" megszólított hátulról. Megkérdezte hogy "hogyan szolgál az egészségem?". Azt válaszoltam neki hogy jól, majd igyekeztem minél előbb eltávolodni tőle. És amikor azt hittem elég messze értem tőle, egy erős ütést éreztem a tarkómon.

-Az idegen leütötte?

-Valószínű. Igazság szerint elrabolt. Egy régi, dohos épületben ébredtem ahol egy szobába voltam zárva. A szoba ajtaján volt egy kis ablak. És....

(egy pillanatra elhallgat)

-Igen Monsieur? Folytassa!

-Ott állt és bámult... Az ablakon keresztül... Majd megszólalt.

-Mit mondott magának?

-Udvariasan bocsánatot kért. Különös volt a beszéde. Folyamatosan régies hangnemben beszélt, és mindig a "jóuram" elnevezést használta rám. Majd azt mondta hogy segítenem kell neki valami másban. Azért zárt be, mert tudja hogy önként úgysem tettem volna meg. 

-Ezután mi történt?

-Mégis mi történhetett volna? Üvöltöttem, vertem az ajtót és követeltem hogy engedjen ki. Azt mondta hogy még nem mehetek el. Megkérdeztem miért, és azt hogy mit akar tőlem.

-Mit felelt?

-Azt hogy kellek a kísérletéhez. Majd nyugodtan konstatálta hogy minden rendben lesz. Ezután elment az ajtótól, mondván "még van egy páciense akivel még dolga van".

-Ezután mit tett? 

-Próbáltam kinyitni az ajtót. Percekig próbálkoztam amíg sikerült azt a régi rozsdás zárat feltörni hang nélkül.

-Szóval megszökött.

-Pontosan. Kiosontam egy régi öreg folyosóra, ami ki volt csempészve. Az ajtó nem messze volt előttem. A folyosón volt egy másik szoba ahonnan fény szűrődött ki. Amikor elsétáltam mellette.... Úristen... Kezdek rosszul lenni...

-Nyugodjon meg, ha kell víz szóljon.

-Nem... (nagyot nyel) Jól vagyok azt hiszem... Ott volt egy műtőasztal, és rajta feküdt egy... Nem tudom valószínűleg egy csöves, és fel volt vágva... (nagyot sóhajt) Jesszusom...

-Tudja miért lehetett ott a hajléktalan a műtőasztalon?

(egyre idegesebben)

-Honnan a francból tudnám?! Ott volt és az a rohadék az a... Az a pestis doktor vagy mi ott állt fölötte és műtötte! Szerencsére pont háttal állt nekem.

-Kérem nyugodjon le! Mit tett ezután?

-Mit tehettem volna?! Rohantam ahogy csak bírtam! Hallottam ahogy a szemétláda mögöttem kiabálja hogy "jöjjek vissza"! Átrohantam egy kisebb fás réten, majd egyből az utcára, ahol már emberek voltak. Ezek után egyből hazarohantam, magamra zártam az ajtóm, és megragadtam az egyik régi baseball-ütőmet. Egész éjjel nem aludtam. Ezután értesítettem magukat. Nem mertem egyedül kilépni az utcára, ezért kíséretet kértem.

-Köszönöm hogy elmesélte a történteket, már csak a vallomását kell hitelesítenie, és már végeztünk is. 

(Monsieur Montmirail leállítja a hangfelvételt)

(A novella alapja: SCP 049)