Szemében a gyöngy (16+)

Első fejezet - Egy szeles nyári nap

Az egész nagyon régen kezdődött. Az egész érzésáramlat, mely felőlem tart felé. Bele a szívébe, ahol emiatt gyönyörű virágok nyíltak ki. Nem tudtam, hogy már akkor is, aznap amikor megtörtént, úgy eltud majd varázsolni, mint most. Minden nézése a gyomromig hatolt akkoris és most is.

Kislány voltam. 11 éves és nagyon gyerek még. Hangos gyerek kacajok között ugráltunk be a folyóba egy kimerítő futó edzés után. Olykor meg-megálltunk a ki-beszállásokban, hogy kifújjuk magunkat, mert az egész nagyon fárasztó egy mókázás volt, főleg edzés után.

-Pearl, mi az? Nem ugrasz?-kiáltotta Jasmin, a csapattársam.

-De csak elbambultam.

Igazából csak élveztem a stégen állva, ahogyan szárított a forró júliusi nap és a kellemesen fújó szél olykor megcsapkodja a vizes hajam. Szeretem a nyarat. Üdítő és friss. Szívesen kezet fognék vele és örökké a nyárban lubickolnék.
Egyszer csak valaki a gondolataimat megszakítva meglök hátulról úgy, hogy beleesek a vízbe. Ahogy előbukok a habok közül hangos nevetés üti meg a fülem, aminek az oka valószínűleg én lehetek.

-Melyik volt?-kérdezem durcás képet vágva.

Jasmin rá mutat egy fiúra, akit nem ismerek. Nem ismerem, mert úszós edzőtáborban vannak itt az ország másik végéről. Egy  egész egyesülettel jöttek ide, a világ végére, amit nem is értek, hogy ilyen béna kis városba miért is jönne bárki. A fiú nevetve elszalad és elvegyül a gyerek tömegben.
Én továbbra is durcisan elkezdek úszni a létra felé, ahol ki tudnak jönni az emberek a vízből. Hát szerintem annyi test nem ért hozzám se előtte, se utána, mint akkor. Tömeg nyomor. Fintorogva felmászok és odamegyek a lányokhoz: Jasminhez, Estherhez és Lilyhez.
Jasminnel egy egyesületben úszunk, de Esther és Lily ők -mint említettem- edzőtáborban vannak itt.

-Jaj, te Pearly! Kicsit vizes lettél, nem gondolod?-szurkálódott nevetve Esther.

-Haha. Nagyon vicces-és ekkor egy mozdulattal megfogtam a derekánál és bedobtam a vízbe. Vagyis inkább betoltam.
Ezt Lily és Jasmin nem hagyták szó nélkül és egyikük megfogta a kezem, a másikuk a lábam és:

-3... 2... 1...-számoltak vissza egyszerre mindegyik lendítésnél és az 1 után repültem is Esther mellé a vízbe.

Itt jöttek a bosszúk sorozatai. Hol Jasminnel, hol Lilyvel és hol Estherrel repültem a vízbe. Elszeparálódtunk a többiektől, de épp elég volt velük a létránál találkozni. Óriási nevetések, hangos kiáltások, vicces beszólások. Imádtam ezt az egész kis baráti négyesünket.

Ekkor jött a nap legemlékezetesebb pillanata.
Éppen Esther és egy másik lány bosszulta volna meg a gonoszkodásom. Sőt meg is bosszulták. Duplán. Ugyanis ahogyan megfogták a kezem és a lábam, beakadt az atlétám a móló egyik deszkájába és mindenegyes lendítésnél hallottam, ahogyan szakad a háta.
Még az első lendítésnél megszólaltam:

-Állj lányok! Szakad az... ATLÉTÁÁÁÁM- és a mondatot a hatalmas csobbanással való vízbe érkezésemmel fejeztem be.

Feljövök a víz alól alig 3 másodperccel később, de Jasmin már dorgálja őket:

-... az atlétáját! És ő szólt. Az anyukája nagyon mérges lesz!

-Jól van, Jasmin! Hagyjad! Ez csak egy atléta-próbáltam enyhíteni a különben is heves természertű lányt.

Ekkor igazából tudatosult bennem, hogy kiszakadt az atlétám. Nos igen... Edzős ruhába kell fürdeni... Meg is lett az ára. De ne! Én nem akarok a fiúk elé, így kimenni! Isten ments! Lány előtt szállok ki.
A gondolataim megjelenése közben egyre csak haladtam a létra felé, ahol ott állt a vízben Blaise és Jasen.
Úristen, én nem megyek ki Blaise előtt így ki! Mit fog gondolni? Nem jelenhetek meg előtte így! Azt fogja gondolni, hogy nincs pénzem ruhákra. Na jó, ez nem így van...
Blaise. Blaise. Blaise.
Blaise árasztotta el a gondolataim. Miért?

-Mi az, Pearly? Baj van, hogy csak így bambán nézel ezekre a csinos fiúcskákra?-kérdezte Jasen a szokásos huncut gondolataival.
Én ekkor kaptam észbe, hogy Blaise szemeiben elvesztem és ő is mélyen az enyémbe nézett:

-Menjél Pearl! Hölgyeké az elsőbbség ugyebár- nyújtotta ki a kezét a létra felé Blaise.

Ekkor beugrott megint az előbb miért hisztiztem magamban. Az atléta.

-Nem! Ti voltatok itt hamarabb. Menjetek!- hadartam el gyorsan és ők előttem felmentek.

Én Blaise mögött mentem és ahogy felmásztam és megfordultam a másik irányba a lányokhoz Blaise utánam szól:

-Pearl! Azt hiszem valami kiszakította az atlétád.

Megfordultam és emiatt olyan kis kicsiként leégett a bőr a képemről:
-Ahaa. Tudom. Esther volt.

-De ugye nem sebes a hátad?

-Érezném...

Gyors elfordultam és mentem is vissza a lànyokhoz.
Nem sokkal később vacsora volt már. Jasmin, Esther és Lily velem ült egy asztalnál. Én pont rá láttam a vízre és bambán néztem is azt, amíg vártam, hogy hozzák a krumplimat.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Blaise lent beszélget a mólón az edzővel, majd elindul a kijárat fele a táskájával.
Egész vacsora alatt ez járt a fejembe, hogy hova mehetett Blaise? Miért ment el? Mindenki itt van, de ő miért nincs? Végül nem bírtam ki és odafordultam Jasminhez, aki úgy is tud mindent.

-Jasmin, nem tudod, hova ment Blaise?-kérdeztem.

-Ha jól tudom, valami családi dolog van náluk, bár nem figyeltem miről beszélt nekem futásnál- magyarázta.-Miért érdekel?

-Nem tudom. Csak nincs itt és gondolom megkérdezem-mondtam kis ártatlanul.

Később én voltam a második, aki elment, mert anyukàm jött értem. Színházba mentem, úgyhogy sietni kellett.

A színházban romantikus darabot néztem a szüleimmel. Mindig amikor a főszereplő pár közel került egymáshoz, Blaiset és magamat láttam bennük. Ha pedig nem ők játszottak a színpadon, azon gondolkodtam: milyen családi dolog van Blaiséknél.
Egyik ilyen saját magamnak feltett kérdésemnél a színészek megcsókolták egymást és rögtön arra gondoltam: „Bárcsak ez Blaise és én lehetnék..."

És ekkor jöttem rá, hogy nekem bejön Blaise Cean.

Igen, 11 voltam. 6 éve ismertem. Sose voltam igazán szerelmes és egy fiúval voltam olyan jóba, hogy álmodoztunk arról, hogy ha idősebbek leszünk, szerelembe fogunk esni egymással. Hogy is lehettem volna szerelmes, hogyha csak 11 voltam? De mégis ezzel a nappal elkezdődött számomra a végtelennek tűnő szerelem.