Kosársuli: A pálya királyai

1. rész

1. fejezet

– Ma végre megismerjük az alsóbb osztályt – jegyezte meg Dini, miközben a padon ülve a lábai alatt pattogta labdáját jobbról balra és balról jobbra.

– Egy éve erre vársz, mi? – vonta fel a szemöldökét Zalán, cipőjének fűzőjét kötve.

– Még szép! – vigyorodott el Dini. – Mostantól hivatalosan is mi lettünk a bölcs felsőbbévesek, akik pusztán jóindulatból pátyolgatják őket.

– Bölcs? Te? Jóindulatból? – horkantottam fel hitetlenkedve.

– Itt is van, Szőrös szívű Szonja – csatlakozott a beszélgetéshez Milán, aki a térdvédőit húzta fel éppen.

– Szoszi! – biggyesztette le a szája sarkát. – Gonosz vagy! Hisz csak jó példát szeretnék mutatni!

– Pont ez az, amire képtelen vagy – bólogattam nagyban és mivel befejeztem a készülődést, megragadtam a labdámat. Egy órával hamarabb jöttünk a többiek előtt, ahogyan a legtöbb esetben szoktuk.

– Egyetértek a Szőrös Szívűvel – tápászkodott fel Zalán és leporolta nadrágját. – A te jó példád a lehető legrosszabb mások számára.

– Ne már! Te is kezded, Rimi? – vetette be kiskutya tekintetét és a lehető legártatlanabb ábrázatát Dini, de bennünket ezzel már jó rég nem tudott megtéveszteni.

Ez volt a második évünk vége a BKEG-n és ezidő alatt mondhatni sikerült a figyelem középpontjába kerülnünk. Ennek pedig leginkább öt ok tudható be:

Egyrészt itt vagyok én, a sötét bőrömmel és kék szemeimmel, ami önmagában vonzotta a tekinteteket, ám a tudásom sem az utolsó. Édesapám még Amerikában kosarazott és gyakorlatilag előbb pattogtattam labdát, minthogy lábra álltam volna. Alkatomnak köszönhetően gyorsan izmosodtam, remek az állóképességem és fegyelmezett, kimért, pontos játékosnak számítok.

Aztán van nekünk egy ugyan roppant csendes és visszafogott, ám annál tehetségesebb centerünk, Juci. Majd 190 centijével, örökösen komoly stílusával és precizitásával a lepattanók nagy leszedőjének számít.

A bedobónk viszont Juci mellett eltörpül, a szó szoros értelmében, ugyanis Milán összesen 160 centi, ám a súlypontemelkedése döbbenetes. Életemben nem láttam embert ekkorát ugrani és ilyen sebességgel cikázni, így ő valóban egy igazi látványosság.

A másik centerünk, Zalán, a blokkolás nagy mestere, a védelmünk legerősebb fala, akire minden esetben számíthatunk. A támadások alatt sem marad alul, gyerekkori barátjával olyan összhangban van a pályán, mint sehol máshol.

És az irányítónk. A csapatkapitányunk. A világ legnagyobb idiótája. Dinit olyan éleslátással áldotta meg a sors, hogy a meccseink során még egyszer sem akadt párja. Irányítóként ugyan nem ő szerzi a pontok nagy részét, ám az ő passzai és meglátásai nélkül semmik lennénk mi többiek. Minden apró rezdülést észrevesz, azonnal meglátja, ha valaki szabadon van, vagy jófele mozdul és amint kiszúrta, olyan villámgyors, kivédhetetlen passzt képes adni, melyet a védőjátékos követni sem tud, nemhogy megakadályozni. Az az ember maga a pálya királya, azonban a személyisége...

Borzalmas. Egy igazi angyalbőrbe bújt ördög. Az a típus, aki mindenkit megtéveszt a viselkedésével, hiszen kedves, jópofa, vicces és aranyosnak mutatja magát, miközben egy elvetemült ördögfióka lakozik benne. Nem is fióka... Maga a sátán.

Megrögzött módon akar nyerni mindig, de nem csupán a győzelemre hajt, hanem a teljesen megsemmisítésre. Ráadásul még kegyes is volt hozzá a természet és igen attraktív külsővel áldotta meg, aminek következtében olyan szinten el van tőle ájulva mindenki (saját magával az élen), hogy az nem igaz. Fölösleges lenne tagadni, hogy valóban jól néz ki. Sötétszőke homlokába hulló tincseivel, sötétbarna szemeivel, ideális 180 centijével, sportos, szálkásan izmos alakjával vonzza a tekinteteket. Kacér, önelégült, ugyanakkor rendkívül ambiciózus és ravasz, szinte olvas mások mozdulataiban. Ráadásul ő az, aki 120% százalékot belead az edzéseken és azonkon kívül is fejleszti magát megállás nélkül.

Nem véletlen, hogy minden borzasztó tulajdonsága ellenére, kérdés nélkül mind rászavaztunk másodév elején a csapatkapitány választáskor. Ő az egyetlen közöttünk, aki képes mindenkit irányítani, felmérni, hogy mikor mi a legjobb lehetőség és lelkesíteni, ha arra van szükség.

– Oh? – torpant meg és fordult döbbenten az érkező lány felé Dini egy órával később.

– Mi van? – ütközött bele hátulról Zalán. – Mit bámulsz, te elmeroggyant?

Ők ketten gyerekkori barátok és bár különböző általánosba jártak, végig tartották a kapcsolatot, ezért is vannak láthatóan ilyen jóban. Zalán alapvetően érettebb Dininél, ezért többnyire ő tartja kordában a valóban elmeroggyant kapitányunkat. Azonban Zalán sem tökéletes, ugyanis Dini állandóan ki tudja hozni a sodrából és amint elveszti a béketűrését, ő is pont olyan infantilissé változik, mint elmeroggyant barátja.

– Az a lány ott – bökött Dini a vöröses hajú alsóbbévesre. – Az én kis tanítványom.

– Tanítvány? – léptem melléjük érdeklődve.

– Együtt játszottunk általánosba – bólogatott Dini, majd mikor az ember már-már azt hinné, végre valami normális hagyta el a száját, hozzátette. – Minden, amit tud, azt tőlem tanulta – húzta ki magát büszkén, mire nemes egyszerűséggel gyomron könyököltem.

– Erősen kétlem – közöltem, míg ő összegörnyedve a hasát szorongatta.

– Pedig remek mestere voltam – nyögte fájdalmas arccal, a következő pillanatban pedig, mintha mi sem történt volna, megint kiegyenesedett, csípőre tette kezeit és elvigyorodott. – Megyek és köszönök!

Mielőtt bármit is mondhattunk volna, már el is húzta a csíkot, így csak bámultunk utána.

– Tanítvány, mi? – húztam fel a szemöldököm.

– Nekem mesélt akkoriban egy lányról, akit tehetségesnek tartott – erősítette meg Dini sztoriját Zalán, majd elfintorodott. – Persze, többnyire akkor is magát fényezte, hogy milyen jó mestere.

A kapitányunk odaért az alsóbbévesek társaságához és nekilátott beszélni.

– Tuti leéget minket – eresztette le a vállait lemondóan Zalán.

– Nem is kérdés – értettem egyet, majd egyszerre fordítottunk hátat neki.

– Tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk! – ajánlotta.

– Tegyünk úgy, amíg csak lehet!

Instagram: kollarbettiofficial

Tiktok: kollarbettiofficial

Facebook: Csillaghullás - Kollár Betti történetek