Hősjelölt

1

Este volt... Vérhold... Nem, nem vérfarkas és nem is vámpír vagyok. Macska hibrid. Na igen. Ez nagyon furcsa de megvan a magam kis élete így is, hiába játszom a ,,hőst". Nem szeretem ha annak hívnak, a hős nem csinál bosszúból semmit, a hős nem öl meg érzéketlenül senkit. Én igen. Vérholdkor nehéz az önuralom megtartása, de muszály ha nem akarok megint szembekerülni a rendőrséggel vagy a maffiával. Hiába vagyok erősebb az még nem azt jelenti, hogy megúszom sérülés vagy ölés nélkül. Gyakorlatilag halhatatlan vagyok. Legalábbis emberi kéz által vagy mesterségesen nem tudnak megölni, csak is a természetes halál tud engem sírba vinni. 15 éves vagyok de már azon jár az eszem, hogy hogyan fogok meghalni. No nem azért mert depressziós lennék vagy hasonló, de sokszor foglalkoztat ez a téma a képességem miatt. A képességem magába foglalja a jó látást, hallást, szaglást a hajlékonyságot, szupergyorsaságot, hangtalanságot és az elmaradhatatlan kiengedhető karmokat. Ha ,,átváltozok" akkor az emberi füleimből macska fülek lesznek, macska farkat is kapok. A lábam olyan mancsban végződik mint a macskáké de mégis vastagabb a stabilság érdekében. Feszülős a kar, váll és lábhajlatoknál kivágott zöld csíkos bőr ruhát hordok, mely a csuklómon található vékony karperec segítségével oldható ki. Közlekedni nagyon egyszerűen tudok mivel borzasztó gyors vagyok és nagyot tudok ugrani is. Most itthon vagyok, természetesen szanaszét szaggatott ruhában és méltóság híján a saját véremben elterülve rágyújtok. Nem szoktam itt bent dohányozni de most pont leszarok mindent ami körülvesz. Harcoltam? Küzdöttem? Nem... Utaztam két jó barátommal. A karperec mint mindig most is nálam volt, soha nem megyek el nélküle. Talán mondhatom, hogy az életem pörgött le a szemem előtt mikor két fegyveres alak felszállt a vonatra és mindenkit túszul ejtettek. Talán most, talán most az egyszer nem szúrom el és lehetek végre igazi hős. De hát természetesen ezt is el kellett basznom. Átváltoztam ám mikor ezt észrevették elkezdtek rám lőni, de nem engem találtak el... Mind kettő barátom előttem hevert holtan. Én pedig lefagytam, ők voltak az egyetlenek akik tényleg a barátaim voltak de már ők sincsenek. Pár perccel később tűnt csak fel, hogy már legalább a második tárat ereszti belém az egyik. Itt borult el az agyam, rájuk vetettem magam és addig marcangoltam mind a kettőt míg meg nem haltak. Mikor végeztem amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam. Futottam és csak futottam, menekültem az emberek a rendőrség, de legfőképp magam elől. Rossz ember vagyok, ölök ha akarok ha nem. A hírcsatornák gyorsan fognak megtelni az esettel és persze velem meg azzal hogy milyen veszélyes gyilkos vagyok. És nem ez lesz az első alkalom. Lassan már jómagamtól is félek. Mint említettem ezek ellenére sem vagyok depressziós mind össze képtelen vagyok irányítani a képességem ha begurulok. Így történt, hogy most gondolkozva fetrengek saját lakásom padlóján dohányozva. Mikor megtudtam mire vagyok képes a szüleim érdekében el költöztem egy-két utcával arrébb egyedül. Így biztos nem tudok senkit bántani, mert csak egy cicám van akit a képességem jóvoltából nagyon jól megértek, ő engem szintén. Nagyon szeretem, tudja mikor vágyok az ő gyengédségére és mikor jobb nekem egyedül. Lassan ülök fel, lőtt sebeim égnek és vérzenek hiába a halhatatlanság fájdalmat ugyan úgy érzek. De talán jó is ez nekem, ez vissza tart a folyamatos harc éhségtől. Elmegyek zuhanyozni és mint a sebeit nyalogató már fáradt macska kuporodok össze a kád alján.Úgy érzem ma sem fogok aludni...

Egy pár szenvedéssel teli, önostromló óra után

Mint sejtettem nem megy az alvás. Forgolódok és csak szenvedek mint általában. Megfolgalmazódott már bennem olyan gonolat is, hogy kiugrok a tizedikről, hátha sikerrel járok és mégiscsak sikerül kinyúlnom. Ha huzamosabb ideig gondolkozok ilyeneken akkor sokszor arra eszmélek, hogy megint csak dohányzok. Elgondolkodtam...mi lenne ha? Hogy mire gondoltam? Ki kéne probálnom a füves cigit. Azt mondják ha kis adagban fogyasztod,lenyugszol tőle és elálmosít. Öt percembe se telt de már európa legeldugottabb sikátorait jártam, ugyanis elvileg itt van az emberem akit én keresek. Természetesen megtaláltam, bár kicsit óckodok tőle, se kinézete se pedig a szaga nem volt bíztató. Dehát ugyebár én sem vagyok jobb nála... Ölés a drog ellen, valószinűleg nyertem. Nem olcsó, kifejezetten drága tartalmában megbúvó képességéhez képest. Mit volt mit tenni, megvettem tekintettel arra az apró tényre, hogy aludni akarok!

Nézem, vizsgálgatom és töprengek. Töprengek azon, mégis egy ekkora kis herbidus cigaretta hogyan is fog engem elaltatni? Nemtudom! De akkorát tüdőzök le, hogy azthiszem a köhögés okozta levegőhiány visz mindjárt a sírba. Mikor lenyugszóban lévő tüdőm újra levegőhöz jut ismét számhoz emelem az apró kis herbidus cigaretta gyűrött végét és ismétlem magam, ambár mostanra leesett, hogy az új anyagot a tüdőm igencsak ellenzi emiatt óvatosan és lassan szívok be több, kisebb adagot. Éppenhogy leeresztem a kezemet a harmadik slukk után, szédülök neki majdnem az ajtófélfának. Nagyon erősen hat e parányi növényzet képessége rám, tompa vagyok, hangokat nem hallok csak az én egyetlen kis Rikim dorombolása jut el tudatomig. 

Még egy dolog villant be: az ágyban vagyok. Szemeim lecsukódtak és én átadtam magamat az édes pihenésnek. Tulajdona vagyok, őriz, nyugtat, nem bánt és én sem érzek késztetést, hogy megfoszam őt magamtól. Hogy ki ez? Az ő becses neve szerepel napi tehendőim listájának legalján íves, formázott, dőlt betűkkel: -Alvás.