Feszt-Suli

¤Prológus¤

Megrémiszt a tény, hogy egy ember, mennyire megtudja változtatni a másik életét. Mint pozitív, mint negatív irányban. Baráttá válik, ami új kalandokat, új emlékeket és új szokásokat hoz magával. Sajna, néha ebből az is jön, hogy a régiek a feledésbe vesznek.

És nem is tesznek ez ellen semmit.

De mi is a barátság? Tán ez is olyan, mint a szerelem? Nem lehetne megfogalmazni? Vagy mindenkinek más? Hiszen, vannak azok, akiket semmilyen szerszámmal nem szedel szét. Bár, ebben is kialakult egy álom kívánság, aminek örülnének, ha megkaphatnák. Szerintem, ez az lenne, amikor teljesen mindegy, hogy hova mész, milyen embereket ismersz meg és hogy mit követtél el mások ellene. Ő mindig melletted fog állni. Alice Brooks is pontosan ilyen számomra. Jöhetett volna egy egész tábornyi új ember, lehettem volna velük bármennyi ideig, csak egy szavába került volna, hogy ott hagyjam őket.

Az a legjobb, hogy tudom, ő is megtette volna ezeket értem.

Megtapasztaltuk, milyen ha egy új ember jön az életünkbe. Vagyis, nekünk nem egy, hanem öt jutott. Ötször több problémát is jelentenek. De nem számít. Mert nincs az a pénz, amiért eldobnám magamtól őket.

Már az is ritka, hogy annyira felidegesítenek, hogy azt kezdem el érezni, igazán rájuk kellene gyújtani egy házat. Mindenki a maga módján szereti a másikat!

¤¤¤¤˙¤¤¤¤

Fogalmam sincsen, melyik az ideális dátum egy friss gimnazista számára, hogy elkezdje beszerezni a dolgokat, az új tanévhez. És jelen esetben, nekem nem csak a használati eszközöket kellett sasolnom, hanem a busz menetrendet is. Apám minden reggel korábban lép le, így ő nem tudna minket fuvarozni, anyám pedig azt mondta elvisz, ha szeretném, de mindenkinek egyszerűbb lenne, ha buszoznék. Én meg miért nehezítettem volna meg a dolgukat? Hazafele így is-úgyis busszal kellett volna jönnöm. Úgyhogy, nagy lelkesedéssel lessük Alice-el azt, hogy mégis melyek lennének ideálisak. Bár, ezt normálisan akkor fogjuk tudni megvitatni, ha már látjuk az órarendünket. Alexander-t is megkérdeztük, hogy ő hogyan szokta megoldani a minden napos bejárást, majd közölte velünk, hogy neki van egy motorja. Nem is értem, hogy hogyan felejthettük el, hiszen én még ültem is rajta!

Szerves része vagyok annak a motornak!

A táborban történtekről, senkivel se beszélünk gyakran. Néha pár vicces beszólást, vagy pillanatot említünk meg, de ez minden. Az ötös pedig, semmilyen téren nem említi meg. A messenger csoportban, általában a frissen kialakult faszságaikat szokták ecsetelni. Ha nem lenne unalmas az életem, és nem kényszerülnék arra, hogy velük kössem le a figyelmemet, biztos, hogy lenémítva lenne a beszélgetés! Ámde, örömmel jelenthetem, hogy ugyanolyan kapcsolatot ápolok Jessica Cox-al, Deborah Mendez-el, Eric Carter-rel, Ryan Becker-el és Alexander Hill-el, mint a táborban. Semmi sem változott, csak a távolság. De ennek is van egy kis előnye. Gyakran videó chat-elünk, ahol mindenkinek a valódi élete jelenik meg, nem pedig az, amit a táborban mutatott. Gondoltátok volna, hogy pont Jess-nek lesz a legrumlisabb a szobája?

Mindenkit borzalmasan megdöbbentett.

Külön is szoktunk beszélgetni. Alice mellett, Eric-el és Jess-el szoktam a legtöbbet privátban dumálni, de Alexander-el is gyakran beszélgetek. Ryan csak képeket küld, Deb pedig mindig megkérdezi, hogy lájkoltam-e a legújabb twitter posztját. Sajna, személyesen azóta, csak Alexander-el találkoztam. Akkor is az ebédnél, amelyre átjöttek. Azt hittem, úgy fogunk viselkedni, mint két idegen, de nem. Alexander elkezdte magyarázni a szülőknek, honnan ismerjük egymást, anélkül, hogy bárki is kérdezte volna, én pedig felvettem vele a ritmust, és kiegészítettem minden mondatában, meg persze, én is meséltem néhány helyen. Az evés alatt, nem szólaltunk meg, hiszen akkor a felnőttek tárgyaltak, de miután, ők leültek kint a kertben, a húgommal, mi bent teljesen jól elbeszélgettünk a nappaliban. Egyikünk se hozta fel a vitát, pedig teljesen jogos lett volna, jobban átgondolva, mindkét fél részéről. Úgy viselkedtünk egymással, mintha soha nem is haragudtunk volna bármiért a másikra. Bár, az is igaz, hogy mindegyik csak pár óráig tartott, utána vagy elfelejtettük, vagy megbeszéltük.