Am I a monster?

1. fejezet

Harry:

Ahogy lassan elhagytam kocsival szeretett városkámat egyre csak lehangoltabb lettem. Annyi emlék fűzött Lunaris-hoz és most mégis el kell hagyjam. De az én döntésem volt, szóval már nem fordulhatok vissza. Hogy mégis miről beszélek? Arról, hogy nem rég hallottam, hogy a közeli faluban egy bizonyos szörnyeteg mészárolja a falu lakosait sorban éjjelente. Nyomozóként sok gyilkossággal volt dolgom, így ez sem lesz akadály. Talán annyiban különbözik ez a többitől, hogy ezt magamtól csinálom, nem kérésre. 

Nemsokára megérkeztem a faluba. Amint elértem a határt az emberek már sorban nézelődtek ki házaikból, hogy mégis ki jöhet ide, de mintha egy kicsi aggódást is láttam volna szemeikben. Meg tudom érteni, hiszen azt hiszik nem tudom mire vállalkozom, pedig épp ellenkezőleg. Pontosan tudom mit csinálok és, hogy ez milyen veszélyekkel jár. Többször volt már olyan nyomozásaim során, hogy majdnem ott hagytam a fogam s a szerencsének köszönhettem, hogy még élek. 

Mikor az újdonsült házamhoz érkeztem leparkoltam, majd kiszállva a kocsiból körülnéztem. A környék elég csendes és nyugodt volt, már szinte ijesztő. Ami leginkább szemet szúrt az az volt, hogy amíg mindenki kijött megnézni ki is jött ide, amikor érkeztem, addig a szomszédom még csak az ablakon sem nézett ki. Lehet csak nem érdekelte, de minden esetre érdekes. Most mondhatjátok, hogy biztos nem lakik ott senki, de a garázs előtt parkoló fekete Range Rover elég bizonyíték volt számomra, hogy igenis lakik ott valaki. Végül elengedtem a dolgot s bementem kipakolni a cuccaimat. 

Pakolás közben elkezdtem kitervelni, hogyan is fogok majd neki a nyomozásnak, majd végül arra jutottam, hogy elsőnek kikérdezem az itt élőket, hogy látták-e már hogyan is néz ki a szörnyeteg, ha nem is pontosan legalább foszlányokban. Azzal talán el tudnék indulni egy úton és talán könnyebb lenne kideríteni és végre rács mögé dugni az illetőt, mert biztos vagyok benne, hogy ezeket egy ember követi el, hiszen szörnyek nem léteznek.

Miután végeztem a pakolással úgy döntöttem bekopogok a szomszédhoz üdvözölni, mivel még nem volt sötét. Gyorsan átöltöztem, majd lemenvén a lépcsőn felvettem a bokacsizmám s végül elindultam. 

Alig pár lépés volt, hogy odaérjek, ami nem zavart, mert sosem szerettem sokat gyalogolni. Az ajtóhoz lépve bekopogtam, majd vártam. Amikor percek múlva sem jött válasz megpróbáltam még egyszer. A második próbálkozásnál végre kattant a zár és egy nálam egy fejjel alacsonyabb, kék szemű, kócos, kb. velem egyidős fiú nyitotta ki az ajtót. 

-Jó estét. A nevem Harry Styles, én leszek az új szomszédja.- mutatkoztam be udvariasan.

-Szia. Louis Tomlinson vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.- hangja elég erőtlen és vékony volt, ami nagyon furcsa volt számomra.-Gyere be.- tárta szélesebbre az nyílászárót.

Belépve a házba kicsit körülnéztem. Belül még szebb volt, mint az enyém, a falak baba kékek voltak, ami az egyik kedvenc színem, bal oldalt volt a konyha, ami nagyon modern volt. A bútorok ugyanúgy kékek voltak és fehérek. Minden patyolat tiszta volt és új. A jobb oldali szobában volt egy kisebb nappali, fehér, párnázott kanapé, előtte egy kis dohányzóasztal, amin egy szép váza díszelgett, virágokkal benne. Az ülőalkalmatosságról csüngött egy kék pléd, a falon festmények voltak, nagy részben tájképek, de voltak ismertebbek is, mint a ,,Starry Night" Van Gogh-tól. Régen nagyon érdekeltek ezek a témák, így járatos vagyok benne. A kanapé mellett volt egy állólámpa, amellett pedig egy kisebb polc, amin pár növény állt és kis porcelán figurák. Az egész hely nagyon hangulatos volt és látszott, hogy van ízlése az itt lakónak. Ámulatomból a vállamra simuló kéz rántott ki, ami Louis-hoz tartozott. Intett, hogy menjünk a konyhába, ahol mindketten lehuppantunk egy-egy székre és elkezdtünk beszélgetni:

-Szóval, mikor költöztél ide?- kezdte Louis.

-  Egy órája.- nevettem kínosan.

-Oh, így már értem miért nem láttalak még.- kicsit szétszórtnak tűnt ez a fiú. Valami nincs rendben vele.

-Mondd, minden oké? Kicsit szétszórtnak tűnsz.- kérdeztem rá, mire fal fehér lett és dadogni kezdett.

-M..miről b...besz..élsz?- teljesen meg volt rémülve. Nekem ez nem tetszik.

-Louis, halál sápadt vagy, minden rendben?- kezdtem aggódni érte.

-P...persze jól v..vagyok.- továbbra is dadogott és egyre gyorsabban vette a levegőt.

Attól tartva, hogy valami gáz van odasiettem hozzá és magam felé fordítottam. Bőre sápadt volt, izzadt és gyorsan vette a levegőt. Ezen a ponton nem érdekelt semmi, megkérdeztem tőle hol van a szobája, miután nagy nehezen megmondta a pontos helyét óvatosan felállítottam a székről s feltámogattam a hálóba, ahol befektettem az ágyába, majd hoztam fel egy pohár vizet neki, ám mikor felértem ő már aludt. Mivel nem akartam megzavarni halkan letettem a poharat az éjjeliszekrényre, majd lemenve a lépcsőn a bejárati ajtóhoz sétáltam és elhagytam a házat. Túl fura nekem ez a fiú. Csak nem tudom mitől. Már eléggé sötétedett, így egy kicsit gyorsabban mentem, mert hiába csak a szomszédba kell átsétálnom még bármi történhet. A főnököm mindig azt mondta:

,,Nem tudhatod mi vagy éppen ki rejtőzik az árnyékokban, mindig légy óvatos!"

Ezzel a mondattal a fejemben sétáltam és szinte minden neszre felfigyeltem, lehetett akármilyen kicsi vagy halk. Sikeresen elértem az én házam ajtajáig, ám amikor épp átléptem volna a küszöböt meghallottam valamit a házam mögötti erdőből. Gyorsan berohantam a házba az elemlámpámért és a telefonomért és a lehetőséget megragadva, hogy sikerül lelepleznem a ,,szörnyet" megindultam a hang irányába.

Hello my fellow humans! Végre meghoztam az új könyvem első fejezetét. Nézzétek el nekem, hogy nagyon ritkán van rész, tudjátok suli van, de most olyan 9 napig szabadnapos vagyok szóval próbálok minél előbb részt hozni az egyik könyvből. Addig is remélem tetszett nektek és nemsokára hozom a következő részt ^^