Never Leave Alone

part fifteen - if you stay with me

„Akartam: menj.
Akartam, hogy maradj.
Az első óhaj ért el hamarabb,
Nem nyűgözött a néma második.
Miért? S miért maradtál volna itt?"

(Tudor Arghezi: Elmentél... c. vers)

Iwaizumi furcsa hangokra eszmélt fel. Nehezen nyitotta ki szemeit. Esti félhomály fogadta, csak az ablakon áradt be némi holdfény. Ám ez éppen elég volt, hogy megvilágítsa a mellette fekvő férfit. Oikawa szaporán lélegzett, értelmetlen szavakat motyogott magában. Arca könnyektől csillogott, bár ez csak a második pillantásra tűnt fel neki.

– Tooru – szólította meg, azonban hangja még gyenge volt a rekedtségtől. – Tooru – szólt ezúttal határozottabban. Megragadta, magához húzta, s átölelte. – Minden rendben, csak álmodsz.

Oikawa valami nyüszítésszerű hangot hallatott. Aztán fejét kezdte ingatni.

– Ne, ne... – hajtogatta immár érthetően. Kezeit a másik mellkasához nyomta. – Hagyj! – próbálta meg ellökni magától. – Engedj el!

– Szerelmem, nyugalom, én vagyok az. Tooru! – rázta meg, mikor a másik továbbra is taszítani próbálta.

Oikawa kinyitotta szemeit, levegő után kapott. Kezei erőtlenül ökölbe szorultak kettejük között. Úgy tűnt, ráeszmélt a valóságra.

Hirtelen kihámozta magát a másik karjai közül. Iwaizumi hagyta mindezt. Végignézte, ahogy felül, s arcát tenyerei közé temeti. Még mindig kapkodta a levegőt, teste meg-megremegett.

– Tooru – szólította meg, de nem kapott választ.

Egy pillanatra megrémült, ám a másik iránt érzett féltés rögvest elnyomta benne mindezt. Felült, közelebb férkőzött Oikawához. Megpróbálta rettentő óvatosan megérinteni, ennek ellenére a férfi összerándult. Iwaizumi ekkor már határozottan ragadta meg, s néhány pillanat alatt az ölébe emelte.

– Hajime, ne! – nyöszörögte kimerülten. – Ne csináld...

– Nem bántalak – fonta körbe karjaival. – Sosem bántanálak.

– Tud... tudom – mondta ki nehézkesen.

Oikawa egyre inkább remegett, légzése sem csillapodott. Sőt, gyorsulni érződött. Megpróbált elhúzódni a másiktól, persze ő nem engedte neki.

– Tooru, nézz rám! – Megragadta arcát, maga felé fordította, miután a másik nem hallgatott rá. – Szerelmem, nincs semmi baj.

– Ha... Haji... – Lélegzete elakadt, arcán újabb könnyáradat folyt végig.

– Vegyél egy mély levegőt! – simogatta csupasz hátát. – Minden rendben, próbálj megnyugodni! Gyerünk, bébi, mély levegő!

A másik férfi nehezen, de végül engedelmeskedett. Nagy levegő után kapott. Azonban amint kifújta, újfent szabálytalanul kezdte kapkodni.

– Tooru – szólt rá Hajime lágy hangon. – Még egyszer, oké? – Gyorsan letörölte könnyeit, majd ismét hátát kezdte cirógatni. – Minden rendben van, szerelmem.

Nagy levegőt vett, s egy kis bíztatásra Tooru is követte példáját. Végül vele együtt fújta ki. Aztán megismételte vele még néhányszor, amíg a férfi nem volt képes magától is ezt tenni.

– Ez az, bébi – simogatta meg arcát. Ezt követően egy csókot nyomott rá. – Most már minden rendben – puszilta meg vállát is.

– Hajime – ölelte át erőtlenül, ám ragaszkodóan.