Szerelmes gondolataim

Amikor először megláttam...

Félrenéztem a rajzlapomról. Tőlem két székkel arrébb ült a gyúródeszka méretű táblája mögött. Megakadt az arcán a szemem. Íves vonalú állkapcsa szegélyezte a gyermekded arcát, rövid, kissé kócos haja valamennyire takarta a kilátást előle.  Szemüvegét éppen megigazította, amikor rápillantottam.
Idilli kép volt... Csakhogy a rajzfelvételi kellős közepén jártunk, nem volt nagyon időm jobban megfigyelni az egész alakját. Ekkor elvörösödtem és újra köcsögnek és a kockának szenteltem a figyelmemet. Megint azon kaptam magam, hogy felé kandikálok a szemem sarkából. Fejbe pöcköltem magam ,, Ne légy bolond! Most látod először, a nevét sem tudod! ".  Nem éreztem hatásosnak saját magam leteremtését, így továbbra is a Skillet egyik dala mellett javítgattam a kicsit bizonyltalan henger-alapot. De az eszem továbbra is csak körülötte forgott, egyre jobban belassuslt a kezem. Hirtelen meghallottam a tanár hangját, hogy szünet következik. A jobbom és balomon ülő lánnyal kezdtem csevegni. Igyekeztem jó színben megmutatni a "szociális" énemet. Éppen nevettem, valahogy a kezemet lendítettem egy lehetelen irányba és magamra borítottam a festékes vizem egy részét. Mint háttérszemlélő visszafolytotta röhögést. A másik két lány is nevetett rajtam, én is zavaromban csatlakoztam ebbbe a ... kórusba. Kicsit később ő becsatlakozott a beszélgetésbe, ugyan kevésszer nyílvánult meg, de az is örömöt okozott. A szünet végével folytattuk a grafitos feladatot. Amikor vége lett a felvételinek azt hittem, soha többet nem fogom látni, de csillapíthatatlanul körülötte rohangáltak a gondolataim. Nyughatatlanul forrongott bennem az érzés, hogy vajon újra hallhatom a hangját, a szemébe nézhetek, érezhetem az auráját....
És igen... Most az osztálytársam...