Az újjászületett

Bevezető

A történetem egy szép nyár végi napon kezdődik. Tudjátok, egy olyan napon mikor az ember bőre is szinte leolvad a testéről, mégis imádja, hogy jó idő van és egy hosszú hideg tél után újra sütkérezhet. Abban az évben ismertem meg Őt.  Őt, akiről akkor még nem tudtam, hogy életem szerelme lesz. Nem mintha tűzijáték lett volna vagy felemelkedett volna a lábam a csókunk közben, mégis az első pillanattól éreztem, hogy ő lesz a gyermekeim apja. Még ha nem is tudtam, reméltem!

Még mielőtt belevágnék a történetbe, kicsit mesélek magamról. A nevem Rebeka, de a családom és a barátaim is csak Bekának hívnak. Őszintén sokkal jobban is szeretem, a Rebeka nekem túl hivatalos. Édesanyámat sajnos elvesztettem még kiskoromban, a legszomorúbb az egészben, hogy szinte nem is emlékszem az arcára vagy az illatára. Édesapámmal és testvéremmel élek nagy boldogságban. Apa mindent megtesz azért, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt, bár anya elvesztésekor ő is megtorpant, de ez érthető nem? Édesapámat egyébként John-nak hívják, míg a fivéremet Tomnak. Tom 3 évvel idősebb nálam én vagyok a pici huga akit mindenkitől meg kell védenie és még ha be sem ismeri nagyon szeret engem, de ez teljes mértékben kölcsönös. Nála jobb testvért nem is kívánhatnék. Tom egyébként rettentő helyes fiú lett, ne értsetek félre nem indultam be a saját testvéremre, de tényleg. Magas, sportos, világító zöld szemei vannak és sötét barna haja, ami kicsit mindig belelóg elől a szemébe, ezért folyton abban kell túrkálni a kezével, amitől egyébként még vonzóbb a lányok számára. Én sajnos nem ezt örököltem, én inkább anyukám hasonlítok apa szerint. Picit teltebb (persze melyik lány nem látja magát annak),bambi szemű, kerek arcú lány, de nézzük a jó oldalát nagyobb felületen lehet szeretni mint Tomot.

Öhm.. igen valamit elfelejtettem! Varázsló vagyok. Vagyis nem, hazudtam, csak leszek. Ez a családunkban mindennapi dolognak számít. Amikor betöltöttem a 17.életévemet, akkor bukkant fel ez az adottság. Képzelhetitek mennyire izgatott lettem, mikor apukám szembesített vele, hogy az adottságom miatt új iskolába kell járjak. Bár kicsit ijesztő a gondolat, mégis inkább boldog vagyok mint szomorú és nem leszek egyedül mert Tom már évek óta oda jár. Talán nem leszek annyira elveszett ugye? Persze, abban az évben más is várt rám, amit az iskolába való beiratkozásomkor nem is sejthettem.