Rémálmaim gyűjteménye

2020. 11. 07-08-as éjszaka

Minden az udvaron kezdődött,  nagyon szép éjszaka volt. Valamilyen maradékot tettem ki a macskának, kutyának. Kicsit furcsa volt,  mert egyik sem az udvaron evett főleg nem a homokból,  ahol én voltam. Valahogy úgy éreztem,  hogy több állatom van még, valami furcsa bárány szerű lény azt hiszem. Csak néha villant be a tudatomba,  de ő addig nem jött elő,  amíg nem olyan ételt tettem ki, amit ő szeret. Elkezdtem gondolkozni,  hogy mi lehet az,  de nem jutottam semmire,  ugyanis addigra a családom kijött az udvarra. (Mama, hugom, öcsém, nagybátyám, sógornőm). Nem zavartattam magam,  mert nem szóltak hozzám, szóval biztos nem csináltam semmi rosszat. Mama megállt mellettem és felmutatott az égre. „Nézd csak Ágica!” Neki leesett az álla, én is meglepődtem. Az ég felhős volt,  de egy angyal alakú résen keresztül lehetett látni a csillagokat. Nagyon szépek voltak. Csak néztem az eget,  idő közben a családom elment. Lassan kirajzolódott az angyal arca. Nagyon boldog voltam,  hisz ez nem normális, egy csoda. És én látom.  Lassan kirajzolódott az angyal arca és egyéb apró részletek. A szája morbid módon elkezdett mozogni. Valamiféle mély suttogást vagy mormogást hallottam. Nem e világi volt,  az fix, de nem akartam félni,  ezért kizártam a hangot, nem akartam hallani ezért nem is hallottam meg.
    A következő pillanatban egy kis piros szobában voltam. A falak deszkákból voltak és úgy éreztem valahol magasan vagyok, talán egy faházban. Egy apró négyzet alakú abllakon keredztül jutott be fény. Egy kis fekete sámlin ültem. Velem szemben a fal előtt is volt egy kis sámli. Neki toltam a falnak, hogy a falra fekete filccel vagy tollal felfirkált angyal „leülhessen”. Az álom alatt nem rajzoltam, de biztos voltam abban,  hogy a rajzolt angyal hozzám tartozott. Rövid, göndör tincsei voltak, kissé telt, de csinos arca és egy tunikát viselt. Nem tudtam,  hogy fiú vagy lány, de erős érzésem volt a felől,  hogy hölgy. Csak bámultam. Csend volt és nyugalom. A jobb oldalamon levő vörös fal helyén egy fekete függöny jelent meg.  Átkúsztam a füghöny alatt, úgy éreztem ez a nagybátyámék lakása,  habár egyáltalán nem olyan volt. A fal vörös,  mint az előző szobában, viszont itt már lámpa égett. A földön kúsztam és megláttam a hugomat. Valamirős beszélgettek. Valamiből kihagytak, az egész bagázs ott volt. Valamelyik tesóm egy tabletet tartott. Egy vékony fekete tabletet. Azt mondta „van mód a halottak felélesztésére” nagyon meglepődtem. Nem emlékszem arra,  hogy felálltam, de ez után már a tablettem szemben találtam magam. Csak álltam és viszgálgattam pár másodpercig, majd magától elindult a videó. A videóban szereplő helyszínen találtam magam. Barna hajópadló, fekete falak. Egyedül a szoba közepét világította meg egy lámpa. Egy magas, vékony sötét hajú férfi állt ott. Öltönyt és nyakkendőt viselt.. Egy hegedű volt a kezében, elkezdett játszani. Van az a meme dal. A hegedű,  ha történik valami szomorú. Ezt játszotta le, viszont nagyon éles volt, mély és nyomasztó.  Akaratom ellenére is összeestem. Remegni keztem és valami nem ismert nyelven kétségbeesetten hadoválni. Guggoltam és a lehető legjobban összehúztam magam, viszont a kezeim nem tudták befogni a füleim, ugyan úgy hallottam a dalt. Bőgtem, egy értelmes szó nem jött ki a számon, mégis könyörögtem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a dalt, de ez nem sikerült. Nagyon halkan még hallottam, de átvette az uralmat egy statikus zaj és valami tompa sípolás. A Valaki vigyorogva megkérdezte, hogy  mit akarok. Annyira sírtam, hogy egy szót sem tudtam kinyögni, csat azt mutogattam a kezeimmel,  hogy időt kérek. Azt modták jó, egy perc és megállítják. Vártam majd felkeltem