LUCIFER | WOOSAN

[ tíz ]

az ebédnél történtek után wooyoung nem nagyon várta a tudomány órát és a tanulást sannal. mivel ma mindketten ugyanakkor végeznek eldöntötték, hogy iskola után együtt mennek el san házához, hogy minél hamarabb tanulhassanak. wooyoung valójában kezdte élvezni a tanulást, sőt alig várta, hogy a partnerével hülyéskedjenek. azonban az aggodalom elárasztotta a testét, amikor visszagondolt az ebédlőben történtekre. a dühre, ami akkor égő tűzként emésztette fel, bár nem volt biztos benne, hogy mi az oka.

bármi is volt az, a nap hátralévő részében nem hagyta nyugodni, savanyú ízt érzett a szájában és mindenkit arra kényszerített, aki körülötte volt, hogy a tűzzöld démon áldozata legyen. sajnos hamar kiderült, hogy ez alól san sem kivétel. amikor megjelent az osztályteremben san észrevette, hogy a hangulata keserű, pont mint az első közös tanulásnál. a szék csigorgatásától kezdve a goromba megjegyzésekig, amiket a fiú a vicces beszólásaiért kapott, minden ugyanaz volt. wooyoung próbálta elrejteni a hangulatát, gyapjút húzni a szemére és egy hamis mosollyal bocsánatot kérni, de san észrevette, hogy valami nyomasztja a másikat.

ahol tudott segített, aminek köszönhetően a tanulás hamar véget ért. azonban wooyoung savanyú hozzáállása megmaradt. miközben kínzó csendben összeszedték a holmijukat és kész voltak az induláshoz, san agya teljesen máshol járt. ő és wooyoung már biztosan barátok voltak, akkor miért nem mondta el neki, hogy mi a baj? persze sannak teljesen új volt ez a baráti dolog, ezért lehet, hogy többet képzelt bele a dolgokba. de wooyoung ebédnél is gyanúsan csendben volt, ami nem jellemezte őt. inkább seonghwára koncentrált, ezért talán hiányzott valami lényeges dolog.
talán az egyik barátj-

"hello? föld hívja sant" az egyre sötétebb gondolataiból egy kéz rántotta ki, amely csak pár centire volt az arcától, majdnem orron is ütötte. "huh? elbambultam?" motyogta őszinte zavartsággal. mikor bambult el ennyire? "igen. mennünk kell, ha be akarjuk fejezni éjfél előtt" kuncogott wooyoung látszólag megfeledkezve a korábbi keserűségről. a tény, hogy egyedül van sannal, seonghwa nélkül nyugodtá tette a szívét és a forró vérét.

lassan sétálni kezdtek. wooyoung csodálkozva bámulta az utca lenyűgöző látványát, mivel még soha nem járt erre. sziporkázó délután volt, az arany fénysugarak nevetve törtek ki a fák ágai közül, amelyek pasztell zöld színei ragyogtak a napfényben. akaratlanul is azon kezdett el gondolkozni, hogy vajon san minden nap sétált-e ezen az utcán? illet ehhez a képhez: csendesen elkalandozott a kihalt utca nyugalmában, megfigyelve a madarakat, amelyek a nap pirosas fényében bújtak elő és élénken szálltak a ragyogó fényben.

"miért voltál ideges korábban?" san megszakította a kellemes csendet a kérdéssel, amely mindkettejük szívét nyomasztotta. miközben san azon aggódott, hogy helyénvaló-e a kérdés a kapcsolatukra tekintve, addig wooyoung azon töprengett hogyan magyarázzon el valamit, amit még ő maga sem ért. csak annyit tudna mondani, hogy mérges volt, amiért san a gyerekkori barátjával beszélgetett, amit valószínűleg furcsának találna.

"nem baj, ha én tettem valamit. csak még új vagyok ebben a barátság dologban, szóval el tudnád mondani, hogy mit csináltam rosszul?" motyogta san. miközben beszélt megvakarta a tarkóját és próbálta enyhíteni a kínosságát. "nem. nem erről van szó-" hirtelen abbahagyta és összeszedte a gondolatait, nehogy valami olyat mondjon, amit később megbán. "korábban vitatkoztam seonghwával és emiatt rossz kedvem volt. nem mondtam el, mert tudtam, hogy barátok vagytok seonghwával" hazudta. sannak ez gyanús volt. miért vitatkozott seonghwával? mikor vitatkozott vele? ebédnél nem lehetett, mert egész idő alatt velük volt.

úgy döntött inkább nem kérdezi meg. "bármi legyen is az, most már jobban vagy?" kérdezte, feladva annak a reményét, hogy részletesebb vagy akár őszintébb választ kap wooyoungtól. a levendula hajú elvigyorodott. "igen! most pedig siess, mert ilyen tempóban nem a haladunk" mondta majd megragadta san kezét és elkezdte húzni a járda mentén, remélve, hogy jó irányba megy.

mióta ilyen lelkes a tanulással kapcsolatban? nem érdekelte. abban a pillanatban csak ők voltak. két tizenéves fiú, akik hangosan nevetnek, miközben bukdácsolva haladnak a járdán. az univerzum egy pillanatott teremtett nekik és csak nekik, egyetlen másodpercet, hogy legyőzhetetlennek érezzék magukat. abban a pillanatban semmi sem tudta szétszakítani őket. csak ők voltak, a perzselő nap és az univerzum többi része.