Sárkányhercegnő

~1~

Egyszer, régen, még amikor tündérek jártak köztünk, amikor még az Őrzők védték az arra érdemeseket, amikor a vallás még az élet részét képezte, amikor még teljes szívünkkel hittünk a Szellemekben, akkor még a Béke valódi volt.

Azóta persze sok-sok év eltelt.

Az akkori világot különleges, hatalmas, szebbnél szebb lények alkották.

Az egyik legsokszínűbb részét az erdők alkották ennek. Az erdő népe nem veszélyes. Magányos szellemek, nimfák, erdei állatkák, manók, kentaurok, meg még rengeteg olyan különleges és érdekes lény élt itt, melyeket elképzelni se tudunk, amiknek a létezését is homály fedi mára. Ez a hely volt az egyedüli, ahol mindenki biztonságban lehetett. Szomorú vagy? Fáj valamid? Megbántottak? Vagy egyszerűen csak magányra vágysz? Akkor egészen biztosan a Félhold erdőbe menekülsz, ahol az erdő lakói megvédenek.

A legszebbek a tündérek voltak. Halhatatlan, gyönyörűséges, kegyetlen lények. Fenségességükkel maguk is tisztában voltak, s bár sokan félték őket, pont emiatt örvendtek olyan hatalmas tiszteletnek. Kultúrájuk egyedi és bámulatos, ünnepségeik és partijaik világhírűek. Kifejezetten nagy a drámai érzékük. Az uralkodóik ugyanis valahogy minden esetben az események középpontjában kötöttek ki. Az összes örömükről, bánatukról tudott mindenki. És mégis, évszázadokig álltak a kontinens élén.

Hasonlóan kegyetlen népségnek számítottak a mágiával megáldott emberek. Az idő teltével a boszorkányok és a varázslók egymáshoz szörnyen hasonló, ám mégis eltérő, bámulatos erejű képességekre tettek szert. Egyesek úgy tartják, tündérek leszármazottai, mások szerint azonban a Szellemek áldották meg őket. A varázslók az átlagember fölé kerekedtek, míg a boszorkányok kivívták maguknak a tiszteletet és a megbecsülést. Így tehát két részre szakadtak a mágiahasználók. A boszorkányok ugyanis saját királyságot alapítottak, és hamar bekerültek a Nagyok közé. A varázslók azonban továbbra is megmaradtak régi életmódjuk mellett, az erejükkel segítették embertársaikat.

Az emberek, akik királysága bár nem volt olyan fényűző, mint a tündéreké, vagy híres, mint a boszorkányoké, mégis mindig megkapta az őt megillető helyet a többi Nagy között.

A negyedik Nagy nép nem más volt, mint a sárkányok népe. Talán őket félték, s rettegték a legjobban. Egy olyan fajt alkottak, ami egyszerre volt állati és emberi. A Béke megírásánál azonban az ő királyuk is jelen volt, ezzel egyértelművé téve, hogy jó szándékuk valódi, s nem szeretnének senkinek sem ártani.

Meglepő lehet hallani számotokra, hogy csupán négy Nagy népet említünk. Ez annak tudható be, hogy az erdő lakossága soha nem tartozott sehová. Az volt tulajdonképpen a hozzá tartozó tóval együtt az egyetlen semleges terület. Ráadásul az ottani sokszínű élőlények képtelenek lettek volna vezetőt választani. Így tehát nem is tették. Ettől függetlenül a Békét ők is tisztelték és elfogadták. Talán ők voltak az egyedüliek, akik annak ellenére, hogy soha nem írták alá, igazából komolyan gondolták az akkor megfogalmazottakat.

Nemzedékekkel később az emberek akkori királyának született egy fiú gyermeke. Az emlékét manapság más helyeken tisztelik. Mi azonban csupán a legkegyetlenebb uralkodót látjuk benne, aki valaha is ült Adriata trónján.

De mi is történt? Az akkor még csecsemő herceg nevében apja megkérte az akkori tündérkirály lányának kezét. Ezt természetesen el is fogadták, hatalmas megtiszteltetés ugyanis, ha egy ilyen, mindenki számára előnyös szövetség részesei lehetnek.