Ahol az álom véget ér... (Befejezett short story)

Ahol az álmok véget érnek..

𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚟𝚎́𝚐𝚎𝚝 𝚎́𝚛 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛...
𝙰𝚣 𝚊 𝚗𝚊𝚐𝚢 𝚔𝚎́𝚛𝚍𝚎́𝚜, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚊𝚖𝚒́𝚐 𝚖𝚎́𝚐 𝚝𝚊𝚛𝚝 𝚔𝚒𝚎́𝚕𝚟𝚎𝚣𝚣𝚞̈𝚔-𝚎 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚙𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚊𝚝𝚊́𝚝 𝚟𝚊𝚐𝚢 𝚑𝚊𝚐𝚢𝚓𝚞𝚔 𝚎𝚕𝚟𝚎𝚜𝚣𝚗𝚒 𝚘̃𝚔𝚎𝚝 𝚊𝚣 𝚎𝚖𝚕𝚎́𝚔𝚎𝚔 𝚔𝚘̈𝚣𝚘̈𝚝𝚝..?

A fény átszűrődött a fák lombkoro- náján és a harmatos fűben egy-egy csintalan mókus játszadozott a levelekkel. Álmosan, de annál izgatottabban keltem ki az ágyamból ami eddig fogva tartott puha és kényelmes érzésével. Elbandukoltam a fürdőszobáig és elkezdtem beállítani a víz hőmérsékletét a tusolónál. Mikor már tökéletesnek éreztem, társán ledobtam magamról a ruháim és beléptem zuhany alá és gyors átmostam habtestemet tusfürdővel. A hajamat megmostam samponnal majd mikor végeztem a derekam köre csavartam egy törölközőt és megszárítottam a hajam. Mivel nem túl hosszú a hajam, így gyorsan készen lettem vele. Ezekután visszamentem a szobámba és felvettem a sulis egyenruhám. Összepakoltam a cuccaim és az edzős felszerelésemet is.

Lementem és elkészítem az egész napos kajámat, majd csináltam magamnak egy gyors reggelit ami el is fogyasztottam minnél hamarabb. Miután elmosogattam visszamentem a fürdőbe és fogat mostam, befújtam magam kölnivel és gyors átvizsgáltam magam hogy minden rendben van-e rajtam. Miután megállapítottam, higy minden jó, végre indulhattam is a suliba. Felvettem a cipőm, a táskáim és kiléptem a ház ajtaján. Bezártam magam mögött a fa ajtót majd indultam is a megszokott útvonalon. Már félúton jártam mikor megálltam egy berögzült kereszteződésnél majd vártam, hogy az örült csapatkapitány és egyben a legjobb barátom végre megérkeztem a megszokott találkozású ponthoz. Vártam és csak vártam de nem jött. Elkedztem aggódni ezért gyors felhívtam a saját és az otthoni számat is. Egyikre sem érkezett válasz. Az aggódottság egyre jobban úrrá lett rajtam és legszivesebben elindultam volna a házuk irányába, de sajnos muszáj volt suliba mennem. Egy fontos dolgozatot írtunk ami nagy valószínűséggel bele fog számítani az egyetemi és a főiskolai jelentkezésünkbe is. Hatalmas kétségekkel de folytattam az utamat az iskolám felé.

Egész nap máshol jártan agyban. Nem bírtam rendesen odafigyelni az órákon és a dolgozatoknál sem. Páran megkérdeztek, hogy mi történet, de nem tudtam rá konkrét választ adni, ezért csak azt mondtam, hogy rossz passzban vagyok. Már három óra volt és egy hívás vagy üzenet sem érkezett Bokuto-san-tól. Ami alapból fura mert ő soaha nem hiányzik az iskolából és mindig zakalat telefonon keresztül. Biztos történt valami, de majd edzés után elmegyek és megkérdezem tőle személyesén.

- Hey hey hey! - ez a kapitány hangja! Sietős már szinte futva indultam el a hang irányába.

- Bokuto-san!?! - a neve hallatán megfordult és egy hatalmas nagy mosollyal és pacsival üdvözölt.

- Akashi nagyon stresszesnek tűnsz. Van valami baj? - rögtön észrevette hogy valami nincs rendben velem..annyira ismerjük már egymást mint a rossz pénzt. Ezért is tudom, hogy csak terelni akarja magáról a témát! De nem jött össze neki.

- Nincs semmi és veled? Miért nem voltál suliban? - még csak most vettem észre, hogy falfehér az arca és mintha nem lenne annyira energikus mint szokott lenni. Valami nincs rendben..

- Hát tegnap véletlen romlott Etelt ettem és egész nap ment a hasam. De hála az égnek mostanra elmúlt és tudtam jönni edzésre. - még sem várva a válaszom elindult a többiekkel az öltöző irányába. Egy kicsit lemaradtam, mivel muszáj volt gondolkoznom. Mit titkolhal a kapitány? Amíg én ezen töprengtem addig a többiek mind átöltöztek a edzéshez. Levettem a pólóm és én neki akartam állni öltözni, de megakadt a tekintetem Bokuto-sannak a kézfejen és a kéz hajlatán. Mind a két helyen szúrás nyomok voltak találhatóak. Olyan mintha..infúzión lett volna..De az nem lehet..vagy mégis?