Can't Help Falling In Love - Max Verstappen

𝘴𝘪𝘹 ° 𝘈𝘺𝘴𝘦𝘭

Ameddig távol tartod magad tőlem.

Szavai már vagy századszorra csengtek le fülemben, de egyszerűen képtelen voltam elfelejteni. Mi rosszat tettem, amiért el kell kerülnöm, mi baja velem? Megfordult a fejemben, hogy valószínűleg részegen valami teljesen hülyeséget mondtam neki, de ez meg logikátlan volt, mert akkor biztosan kitett volna szobájából.
Közel sem éri meg a munkámat emiatt kockáztatni, ezért megfogadtam, hogy minden erőmmel el fogom kerülni, és így jobb lesz majd mindkettőnknek.

A Kínába vezető hosszú út végére már teljesen kikészültem, főleg mert több mint tíz órát egyedül kellett töltenem, mely nem volt a legkellemesebb.  Az egyetlen dolog, amely vigasztalt, hogy Cate a hotelben várt, hogy közösen töltsünk egy kis időt.

- Úristen, végre! - borult nyakamba a lány mikor meglátott, én pedig mosolyogva ejtettem ki kezeimből a bőröndöt, és viszonoztam ölelését - hosszú volt ez a két hét.
- Főleg hogy végig dolgoztam - forgattam meg szemeimet, mire Cate együttérzően nézett rám.
- Én meg tanultam.
- Ha kell segítség, szólj - mosolyogtam rá biztatóan, hiszen a lány szinte ugyanazon a szakon végezte utolsó évet, amelyre én is jártam.
- Köszönöm, de miért erről beszélünk? Például elmesélhetnéd, hogy Ausztráliában mit csináltál amikor én Pierre szobájában voltam - kérdően nézett rám, ezért úgy tettem mintha nem tudnám miről beszél. Meg amúgy is, nem mondhatom el senkinek igaz?
- Hol lettem volna? A szobámban - rántottam meg vállaim.
- Este át akartam menni hozzád de nem nyitottál ajtót.
- Biztosan már aludtam - haraptam bele a számba.
- Kilenckor aludtál? És szerinted én ezt elhiszem? - lökte be maga előtt a szobám ajtaját, miközben én becipeltem a cuccaimat.
- Cate, nem történt semmi érdekes - néztem rá unottan, remélve, hogy nem faggat tovább.
- Oké hát ha nem akkor nem - felelte sértődött hangon, mire odalépve hozzá egy szoros ölelésbe vontam - gyere el velünk vacsizni ma este.
- Pierrel és veled?
- Igen - bólogatott - remélem hoztál csini ruhákat, mert szép helyre tervezünk menni.
- Ha ez annak számít - rántottam meg a vállaim előhúzva egy piros, mintás ruhát, amely még az egyik egyetemi bálról maradt meg nekem.
- Mio Dio! Ez tökéletes - kiáltott fel a lány meglátva a darabot - figyelj, az jó ha gyorsan én is áthozom és együtt készülődünk?
- Ha Pierre nem bánja - mosolyodtam el, belegondolva hogy mennyire szeretik egymást.
- Dehogy, ő most edz Maxxal - a fiú említése olyan volt, mintha egy apró kést szúrtak volna szívembe, de inkább lenyeltem érzéseim, és felnéztem Catere.
- Akkor siess, és készülődjünk!

- Kellett rámerőszakolnod ezt - forgattam a szemeim idegesen, ahogy barátnőmet követtem a hotel lépcsőjén egy eléggé kényelmetlen magassarkúban.
- Jó na, nem tudtam hogy a lift épp most fog bedögleni - tárta szét a kezeit, és óvatosan lépkedett lefelé - amúgy meg irtó jól áll, kiemeli azokat a hosszú lábakat amivel megáldott az ég, valószínűleg minden pasi utánad fog nézni.
- Cate, hagyjuk már - horkantam fel gúnyosan, csakis a lábaimat figyelve, mert valljuk be, egy lépcsőről lebucskázás pont nem hiányzott nekem.
- Most miért?
- Tudod, hogy nem fiú vadászás céljából vagyok itt, hanem a munka miatt - feleltem.
- Attól még a fiúk így is úgy is csorgatni fogják a nyálukat utánad - rántotta meg vállait, majd kinyitotta az aulába vezető ajtót. Pierret egyből észrevettem, hiszen eléggé kitűnt neonzöld kabátjával, de mikor megláttam a mellette álldogáló, kék inges fiút, azonnal megtorpantam.
- Erről nem volt szó - ráztam a fejem sokkosan, Cate keze után kapva.
- Én sem tudtam, hogy jön - nézett rám, majd egy bátorító arckifejezést öltött magára - de gyere, túléled.
- Nem, Cate, komolyan mondom hogy nem - ellenkeztem tovább, miközben az a bizonyos mondat újra lejátszódott füleimben. Ameddig távol tartod magad tőlem.
- Ne csináld már ezt - nyöszörgött - már amúgy is késő, túl sokat bajlódtunk a csini kinézeteddel ahhoz, hogy most visszamenj a szobába - ellenkezést nem tűrő módon karolt belém, én pedig lesütve szemeim rájöttem, hogy nem sok esélyem van ellene.
- Gyönyörűek vagytok - Pierre így köszöntött minket, mikor meglátott, miközben én próbáltam elkerülni Max tekintetét. Cate egy forró csókot nyomott barátja szájára, majd Max felé fordult.
- Lehetnél kicsit udvariasabb!
- Mit vártál, majd a nyakába ugrok? - áhh, szóval semmit nem változott, még mindig ugyanahhoz a bunkó Max Verstappenhez volt szerencsém, mint eddig.
- Inkább induljunk - rázta meg a fejét Pierre, majd az olasz lány kezét megfogva elindultak a kijárat felé, mire én halkan Max felé fordultam.
- Sajnálom, tényleg. Nem tudtam, hogy te is itt leszel, de már megyek is, bekamuzom hogy rosszul vagyok vagy bármi - próbáltam mentegetőzni, kerülve a fiú fürkésző szempárját.
- Ha már így alakult, maradj. Amúgy meg, úgysem bírnám ki egyedül ahogy a két tubica egész végig egymással enyeleg-  teljesen meglepődtem szavain, és persze el is nevettem magam. Furcsa volt az egész, amiért hirtelen megint ilyen kedves lett. Mi a célja ezzel?
- Rendben, akkor maradok - bólintottam, majd beültem Pierre autójába, Max pedig mellém.
- Mehet valami zene? - fordult hátra a francia, és a beleegyezésünk után el is indított egy számot, majd kikanyarodott a parkolóból.

Amilyen gyorsan csak tudtam, lekaptam lábaimról az irtó kényelmetlen cipőt, s a szabadság érzésétől felsóhajtva hátradőltem.
- Minek vetted le? - Max zavarodott és értetlen hangján majdnem elnevettem magam, de inkább csak mosolyomat visszafolytva válaszoltam.
- Hát, ahogy gondolom látszik is, nem a legkényelmesebb cipő.
- De akkor miért ezt vetted fel? - folytatta az értetlenkedést.
- Mert a ribanc kinézethez ez kell - hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy ezt kimondjam, de büszke voltam magamra, amiért végre vissza tudtam vágni a fiúnak, aki csak idegesen túrt hajába.
- Ezek a nők mindent megjegyeznek...
- Már ne haragudj, de elég dúrván leszóltál. Hogy ne jegyezném meg? - nevettem fel kínosan.
- Nem tudom erre mit kéne mondanom- tengerkék szemei mélyen fürkészték enyémeket, de ez most nem az a megszokott gúnyos pillantás volt. Valami fényeset, valami csillogót véltem felfedezni íriszeiben, és ez kissé megbabonázott, bár egyből elnyomtam magambam ezt az érzést.
- Talán azt, hogy bocsánat - feleltem csípősen, hirtelen észheztérítve mindkettőnket,s mikor láttam, hogy a fiú nem fog válaszolni, a hideg ablaküvegnek nyomtam homlokomat, és lehunytam szemeimet.

Egyszerűen túl sok érzés kavargott bennem, és mindet a fiú okozta. Ha nem viselkedne ennyire kétoldalúan, akkor megérteném, hogy oké, ő bunkó ember, nem éri meg vele többet foglalkozni, de a néhai kedves viselkedéseivel teljesen összezavar. Mert az az oldala, amivel nekem alig néhányszor sikerült találkoznom, baromira tetszett, és talán ezért volt ennyire nehéz az egész. Látni azt, ahogy egyik pillanatról a másikra kedvessége elmúlik, és újra olyan szavakat vág hozzám, melyektől legszívesebben helyben elsírnám magam.

Mondjuk tény, hogy bármit is csinált, azzal teljesen kikészített lelkileg, úgyhogy tényleg jobb lenne távol tartanom magam tőle. Sokkal, sokkal jobb.