Végzetes játszma

Prológus

Tekintetem a hófehér padlót súlytotta, mely olyan tiszta volt hogy a tükörképem is megláttam benne.
Zsebre tett kézzel álltam és lábammal unottan a padlón körözgettem.
Ez a szoba meglehetősen nagy volt. Minden tárgy fehérben, bézsben és barnában tündökölt. Gyönyörű szép volt, viszont undorral néztem végig minden zugát.
Egy kívülálló embernek is tetszene de ha a titkát megtudná, fejvesztve menekülne innen.
Gondolataimba bele feletkezve álltam, majd hátam mögött lévő nagy ajtó kinyílt, és belépett rajta egy magas, izommal telített férfi, kinek kopasz fején megcsillant az ablakon beszűrődő napfény. Mindkét oldalán állt egy-egy egyenruhás testőr.
Ügyet sem vetve rám, elsétáltak mellettem, és a kopasz férfi leült a velem szemközt lévő fehér, vaskos fotelbe. Kezével maga mellé intette a két testőrt, kik szavak nélkül engedelmeskedtek.
  - Te! - fordította felém a fejét a férfi. - Tudod miért hivattalak ide?
  - Nem. Nem tudom. - mondtam épphogy hallhatóan.
  - Új feladatot kapsz. Nem olyat mint amit eddig kaptál. Most meg kell találnod valakit, és elém kell nekem őt hoznod. Megértetted?
Nyeltem egyet és bólintottam. Akkor még nem tudtam mire fogok vállalkozni.
A férfi intett a bal oldalán álló testőrnek, aki zakójának a belső zsebéből egy fényképet húzott elő, majd a kezembe nyomta.
A képen egy körülbelül velem egyidős lány volt. Nem néztem meg teljesen, épphogy csak rá pillantottam, utána a velem szemben ülő férfira.
  - Miért kell őt ide hoznom?
  - Semmi közöd hozzá, ne kíváncsiskodj! Annyi a dolgod, hogy ezt a lányt elém hozd. Három hónapot kapsz rá nem többet.
Éppen szóhoz akartam jutni amikor a nagy ajtó kinyílt. Hátrafordulva megpillantottam egy alacsony, középkorú, igen csak vékony nőt. Kezében egy kerek tálcát tartott rajta pedig egy üveg bor volt és egy pohár. Lesütött fejjel haladt a kanapé közelébe eső asztalhoz és rá tette a tálcát.
Fekete szoknyáját megigazította, majd borral telítette meg a poharat, és felszolgálta a férfinak.
Nem tudtam tovább leplezni érzelmeimet, megfordultam és megtöröltem a szemeimet melyek könnytől áztatottak voltak. Megszakad a szívem ahogy a nőre ránézek.
  - Vidd innen! - szólt a férfi, majd a szolgálónő elvette a poharat és hátrálva távozott. - Te pedig rám nézel!
Egyből oda vetettem a tekintetem.
  - Remélem megértetted mit kérek tőled. Ide kell hoznod a lányt!
  - És ha nem vállalom el?
  - Aki nem a szabályaim szerint játszik annak vállalnia kell a következményeket. Legyen az akár halál. Megértetted?
  - Megtennéd a saját véreddel? Az egyetlen fiaddal? Milyen ember vagy te mond? - szóltam elcsukló hangon. Könnyeim ismét ellepték a szemeimet és folytó érzést éreztem.
  - Nem érdekel hogy ki vagy te. Nem érdekel hogy a fiam vagy. Te is csak egy ember vagy a sok közül. Rajtad is ugyan úgy csúszik a kés pengéje mint máson, és ugyanúgy áramlik be a tested mélyére a fegyver lőszere mint másba. Elhiheted hogy egy könnycseppet nem hullajtanék érted. Szóval eldöntheted hogy mit választasz. Megteszed amit parancsolok vagy a vesztedbe rohansz. Rajtad áll. De tudod mit... Holnap reggel 6 óráig kapsz haladékot hogy lásd milyen kegyelmes apád van. Ha nem jelensz meg 6 órára azt egyenlően veszem a haláloddal. Megértetted?
  - Igen, kegyelmes uram.
  - Most pedig elmehetsz!
Meghajoltam és hátra sétálva távoztam. Amilyen gyorsan csak tudtam, igyekeztem ezt az átkozott házat elhagyni.