Nicki Minaj Tények🎤
Tények a Királynőről.
Két lány, akik egy nap találkoztak. Akkor még nem tudták mennyi mindent fognak átélni együtt, mennyire fontosak lesznek egymásnak...
"Az emberek mindig arra vágynak, amit nem kaphatnak meg, vagy amit nem kellene megkapniuk." Camila, aki orvostudományi-tanulmányai mellett egy hospice-házban önkénteskedik Miami-ban, már hozzászokott a halál jelenlétéhez. Sok végső stádiumú beteg utolsó napjait tette elviselhetőbbé. Ám egy napon új beteg érkezik a há...
A művészetet nem látni kell, hanem érezni. Hisz sokszor nem valami kézzel fogható, a művészet egy érzelem, egy pillanatnyi, vagy egy örökkévalóságnyi érzés kifejeződése a zenében, egy festményen, egy fotón, szoborként, regényben, versben, és akár gondolatban. A szavakat ugyan letudod írni, papírra tudod vetni, a kottá...
"Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírni. Az elviselhetetlen. Az befejezett kín, mint a halál. Nincs kiengesztelés! Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan."
Lauren egy maffiában nevelkedik, és egy különös megbízást kap, amely felforgatja az egész életét. Megismerkedik Camilával, és lehet, hogy a jövőjük örökre összefonódik.
Fifth Harmony felnőtt. Normani Bostonban lelt otthonra, saját táncstúdiót nyitott és midenféle korú gyerekeknek tanított táncot. Ally Hudsonba költözött, megházasodott, és egy kisfiú édesanyjává vált. Dinah és Camila együtt laknak Los Angelesben. Dinah zenei producer lett, kapnak utána a stúdiók és kiadók. Camila e...
Mi lenne, ha egy olyan világba csöppennél, ahol léteznek lelkitársak? Sőt nemcsak léteznek, hanem ez a társadalmuk alapja. A csuklójukra a kiválasztottuk neve íródik a 18. születésnapjukon, melybe fájdalom nyilall, ha a közelükben vannak. Gwendolyn Crosby úgy gondolta, hogy megtalálta élete párját, Mason személyében...
Camila Cabello egy nagyon befolyásos személy, aki a kém suli harmadik évfolyamát kezdi. Az iskolában mindenki a legjobbnak tartja már most, és ezzel barátnői Dinah és Normani sincsenek másképp, mindenki felnéz rá. Barátja Dylan O'Brien nagyon szereti, ám ő úgy érzi, hogy mindig is hiányzott valami az életéből, ami más...
Magyar tények a Fifth Harmony egyik csodás énekesnőjéről, Lauren Jauregui-ről. Első magyar "Lauren Jauregui tények" könyv.
Megölhetünk valakit azzal, ha pusztán csak szeretjük? Megölhetjük azzal, ha csak meg akarjuk menteni?
Camila Cabello és Lauren Jauregui legjobb barátnők gyerekkoruktól fogva. Az elmúlt időbe közelebb kerültek egymáshoz. Lauren rádöbben, hogy többet érez Camila iránt mint barátság, de vajon ő is így érez? Lauren elmondja az érzéseit Camilának? Ha szeretitek Camrent kövessetek és olvassátok a hetente frissülő története...
" - És te ilyen fuckgirl vagy? Nyomulsz mindenkire, vagy csak rám, mert szép a hajam?"
~Ízelítő~ Lauren és barátai egy szülinapi bulit szerveznek, majd elindulnak a beszerzési körútra. Lauren barátja, Ty elég csúnya dolgokat művel, aminek következtében baleset történik. Lauren még nem tudja, de itt kezdődik életének a legizgalmasabb szakasza. "A szerelem könnyen megőrjíti az embert. Ráveszi őt ostobaság...
Érdekességek a kanadai világsztárról. Létrehozva: 2016.08.23. Befejezve: 2017.04.25. - Lehet néhány tény már nem aktuális. - A könyv szerkesztés alatt áll. - A magyar Wattpad első "Shawn Mendes tények" könyve. 2016 © Vishawn2
Évek teltek el. De ő visszatért, mindenki meglepődöttségére. Vajon mi lesz ezután? Újra lelép majd? Itt lesz velünk, ha kell? Angol fordítás alapján...
" - Olyan akarok lenni, mint a víz. Kezek közül kicsúszni, de akár egy egész hajót megtartani."
Lauren egy átlagos 17 éves lány de élete teljesen megváltozik mikor egy véletlen során megismeri Camilát.
" - Meg kell tanulnom bízni a sorsban. Abban, hogy akinek mellettem kell lenni, az mellettem is marad. - mondta, és azzal egy forró, kövér könnycsepp gördült ki zöld szemeiből."
Camila élete különösen alakul, mikor megismeri Laurent. A két lány hamar megtalálja a közös hangot, de vajon mi történik ezután? cover by: Korslay
"Soha, fejemben meg sem fordult, hogy valaha is majd úgy fogok valakit szeretni, mint ahogy most téged. Téged olvaslak a könyveimben, téged hallak a dalaimban, s még a gondolatodtól is boldogság telíti el a lelkem."
Camila, Dinah és Ally, a három legjobb barátnő Californiában élnek, és idén nyáron valóraváltják egyik közös álmukat: Elmennek Tomorrowland-re,a világ legnagyobb zenei fesztiváljára, ami idén nyáron Miami-ban kerül megrendezésre. Dinah ennek elképesztően örül, hiszen ő korábban ebből a városból költözött Californiába...
Lauren Jauregui... Egy 16 éves lány, akinek sulit kell váltania az apja munkája miatt. Vajon mi történik majd ezután...
„Ha valaki elég erős, hogy összetörjön téged, mutasd meg neki, hogy te pedig elég erős vagy ahoz, hogy felállj."
Lauren nem egy hétköznapi lány.. talán nem is igazán nevezhető embernek. Camila ezt nem tudja, és nagyon meg szeretné ismerni a lányt, aki megmentette az életét. Lauren nem szeretné, ha megtudnák a családja titkát. Vajon meddig tudja tartogatni Camila és a világ elől a mivoltját?