-setmysoulalight

Már régóta gondolkozom ezen a döntésen, de szerintem mára már 100%-osan kijelenthetem, hogy befejezem az írást és itthagyom a Wattpadot.
          	
          	Szerintem a magyarázkodásnak nincs értelme, hisz aki "régebb óta" követ, tudja, hogy szeretek egyetemre járni és most már elkezdtem a diplomamunkámon is dolgozni, így korántsem annyi időm van, mint középsuliban, amikor még csak azt kellett megtanulni mi a másodfokú egyenlet képlete. :)
          	
          	Aki idág elolvasta ezt a bejelentést, annak köszönöm, hogy eddig az olvasótáboromba tartozott, mert rengeteg jó emlék köt ehhez az oldalhoz, ami nélkületek nem sikerült volna.
          	
          	A Thirst című könyvemet leszedtem, mert nem szerettem volna befejezetlenül fent hagyni, a novellás könyvemben pedig hiába van 10+ draft, azt is lezárom.
          	
          	Köszönök mindent,
          	Nóri

OddinaryOtaku

@-setmysoulalight távolról is támogatlak! Megértem a helyzetedet és köszönöm hogy olvashattam a könyveid. ❤️
الرد

macskanyelv93

@-setmysoulalight köszönök mindent. Az 5. ember voltál akit bekövettem ezen az oldalon és te szinte rögtön visszakövettél. Most 100x annyi követőm van és te még mindig figyelemmel kísérsz 2.5 évvel később... Olvastad azokat a könyveimet is amik "távol állnak" tőled és kedves kommentekkel, privát üzenetekkel biztattál. Sose felejtem el amit a "Hold gyermekei" könyvemmel kapcsolatban írtál nekem és azt sem amit egyszer az üzenőfalamra(vagymianeve...) :) Köszönök neked mindent! Úgyis mint író és úgyis mint olvasó. ❤️❤️
          	  
          	  (Remélem azért olvasni maradsz néha, mert még el kell húzni ChanLix nótáját! :D )
الرد

bbngchn

@-setmysoulalight köszönünk mindent, vigyázz magadra! sok sikert a továbbiakban <3 

végre eljutottam oda, hogy csináltam egy yt csatornát^^
          
          https://youtube.com/channel/UCU8rySJnrHk-12uluTG3LJw

dqzzlinglight

@-setmysoulalight gyarapítottam a feliratkozóid táborát❤
الرد

Darkangel8965

Szia 
          Csak lenne egy kérdésem. 
          Ugye az őrültek házában az új gondnok vezeték neve Hwang volt. Nos csak azt szeretném tudni hogy ő Hyunjin volt e vagy valaki más? 

Darkangel8965

@Darkangel8965 oh okay csak kíváncsi voltam
الرد

-setmysoulalight

@Darkangel8965 Szia! 
            Ezt nyílván nem tudhatod, szóval ilyen kis "fun fact"-ként mondom, hogy mikor a könyvet írtam, még nem ismertem se Hyunjint, se a Stray Kidset!^^ A Hwang nevű gondnokot a hasamra csapva találtam ki, ő nem egy "létező személy". :)
الرد

_hopeless_dreams

szia
          csak annyit szeretnék, hogy imádom a könyveidet^ 
          legyen szép napod!!! 

-setmysoulalight

@_hopeless_dreams szia! 
            nagyon szépen köszönöm, hogy így gondolod, igazán nagy megtiszteltetés! mellesleg neked is és bocsi, hogy még csak most tudtam visszaírni ><!!
الرد

-setmysoulalight

Hány 15 év feletti aranyvirágszálacska van itt akire számíthatok? Jövőhéten kezdek el egy kutatást és végülis nektek csak egy 5 perces kérdőív kitöltése* lenne a feladat, de nekem meg a félévi jegyem múlna rajta.:)
          
          *A kérdőívet én készítettem.

-setmysoulalight

Bunkónak nevezett egy kislány, mert szóltam neki, hogy vége a könyvnek brühühü
          Drágáim, ha meg akartok engem bántani, legyetek már eszesebbek.

-setmysoulalight

@imjugy Jajj, én meg letiltottam szegényt>< xDD
الرد

-setmysoulalight

Percenként fel tudom olyanokon baszni magam, akik nem tudnak a való élet és egy fanFICTION között különbséget tenni.

-setmysoulalight

@-underthestarlight ha megtalálták, szólj nekem
            szeretek vitatkozni idiótákkal
            mindig ők veszítenek xD
الرد

bbngchn

@_sweet_liar_ sajnos kivédhetetlen, pedig én csak egy fanfictiont írtam ;_; még jó, hogy a másikat még nem találták meg ezekkel, sírva is fakadnék menten
الرد

-setmysoulalight

@-underthestarlight úgy tűnik a nyomorékok mindenkit elérnek sajna .—.
الرد

-vanilliemilkshake

Hi uwu, milyen az egyetem? *-*

-setmysoulalight

@lovely_by_sad Halihó, ha rövid akarok lenni, azt mondanám nagyon jó és érdekes. ^^
الرد

-vanilliemilkshake

SOK SIKERT AZ EGYETEMHEZ GURL! ✨❤

-setmysoulalight

@lovely_by_sad NE TUDD MEG MILYEN BOLDOGGÁ TETTÉL!❤️❤️ KÖSZÖNÖM~
الرد