Sziasztok!:))
Először is: Kellemes Ünnepeket Kívánok mindenkinek, és Boldog Új Évet!
Másodszor pedig, ami a történetet illeti, némi változtatást tervezek beiktatni. Mivel az irományom Dorcas Meadowes életéről szól, ebből adódóan igencsak hosszú lesz. Ezért arra jutottam, hogy inkább évekre lebontva, nyolc kisebb, külön történetben írom meg az életét. Így (remélhetőleg :D) a számotokra egyrészt fogyaszthatóbb lesz a dolog (azért a 80 fejezet riasztó lehet), másrészt pedig mindenki ki tudja választani, hogy éppen honnan, Dorcas hanyadik roxfortos évétől szeretné felvenni a fonalat.
Plusz, nekem is könnyebb lesz, hiszen egy év fejezeteit egyszerre fogom feltölteni.
Egy év továbbra is kilenc fejezetből, és egy függelékből fog állni.
Tehát, jelenleg Dorcas első évének befejezésén dolgozom, reményeim szerint a héten a maradék két fejezetet és a függeléket is fel fogom tölteni.
Bízom benne, hogy ez így számotokra is kényelmesebb lesz!
Jó pihenést mindenkinek!:))
Amita