Angel_Corporal

Sziasztok!
          	
          	Nos. Az a nagy helyzet, hogy inaktiváltam a Heichou Őrangyalait és etre igen egyszerű a válaszom. Szeretnék adji neki egy kis ráncfelvarráat, mert mai fejjel a hajam is égnek áll az akkori írásomtól, így az bizonytalan ideig nem lesz elérhető.
          	
          	A másik és egyben nagyobb hír pedig... Hogy megírtam az első kéziratomat, ami már szerkesztési fázisban van! Bizony, bizony, született egy ötlet, ami fizikai képet kap, viszont, hogy mikortól lesz elérhető, az szintén kérdéses, mert jelenleg több dolog van egyszette az életemben, ami pénzbe kerül, így amíg ezekkel zsonglőrködök, addig lassan fogok tudni haladni vele. Ha ott az idő, akkor pedig amibe csak lehet, szeretnélek titeket is bevonni, mint például majd a borítótervezésbe, ami majd a folyamat végén lesz. Illetve sanszos, hogy majd készítek egy másik wattpad profilt, amin keresztül informállak titeket, amennyiben szeretnétek, mert ezen a profilon a saját hülyeségeimet élem ki, amik nem összeegyeztethetők a komolyabb írásokkal.
          	
          	Ha érdekel titeket, miről is lesz szó, ne habozzatok jelezni.
          	
          	Addig is nagy ölelés mindenkinek!

Nutellas-kenyersuto

@Angel_Corporal  WAAaAAAaaAAA EZ ANNYIRA MENŐŐŐ!!! hajrá csajszi!!!! <3 sok ölelés!!!
Reply

Angel_Corporal

Sziasztok!
          
          Nos. Az a nagy helyzet, hogy inaktiváltam a Heichou Őrangyalait és etre igen egyszerű a válaszom. Szeretnék adji neki egy kis ráncfelvarráat, mert mai fejjel a hajam is égnek áll az akkori írásomtól, így az bizonytalan ideig nem lesz elérhető.
          
          A másik és egyben nagyobb hír pedig... Hogy megírtam az első kéziratomat, ami már szerkesztési fázisban van! Bizony, bizony, született egy ötlet, ami fizikai képet kap, viszont, hogy mikortól lesz elérhető, az szintén kérdéses, mert jelenleg több dolog van egyszette az életemben, ami pénzbe kerül, így amíg ezekkel zsonglőrködök, addig lassan fogok tudni haladni vele. Ha ott az idő, akkor pedig amibe csak lehet, szeretnélek titeket is bevonni, mint például majd a borítótervezésbe, ami majd a folyamat végén lesz. Illetve sanszos, hogy majd készítek egy másik wattpad profilt, amin keresztül informállak titeket, amennyiben szeretnétek, mert ezen a profilon a saját hülyeségeimet élem ki, amik nem összeegyeztethetők a komolyabb írásokkal.
          
          Ha érdekel titeket, miről is lesz szó, ne habozzatok jelezni.
          
          Addig is nagy ölelés mindenkinek!

Nutellas-kenyersuto

@Angel_Corporal  WAAaAAAaaAAA EZ ANNYIRA MENŐŐŐ!!! hajrá csajszi!!!! <3 sok ölelés!!!
Reply

Angel_Corporal

Volt néhány éve egy Levi x Eren fanfiction, valami "Drugs" volt a címe. Ha jól emlékszem, Eren megnyerte benne az Anime's Got Talentet az elején, aztán volt benne minden finomság, randidrog, klotyószex és egyéb nyalánkságok. Ha valakinek ismerős a sztori, Uram bocsá' ő írta vagy ismeri azt, aki írta, akkor legyen már olyan cukorfalat, ha megvan neki, küldje már át nekem privátban!

Angel_Corporal

@leventenemecz Azóta sem került elő, szóval jónak mondod 
Reply

leventenemecz

@Angel_Corporal Nagyszerű, most már engem is érdekel >< XD 
Reply

Angel_Corporal

@pretty-chan Ugye? Emlékszem, nekem megvolt olvasási listában, archívumban, és nem találtam én sem, pedig még a gyanúsakat is megnéztem, hátha változott a cím.
Reply

Angel_Corporal

Amikor hónapok óta alig került a szemed elé yaoi, mert elrabol az élet, és visszatérsz a legkedveltebb yaoi oldaladra, ahol lényegében az egész elkezdődött... Akkor érzed igazán, hogy ki vagy és mennyire hiányzott.

AhSctb

Nem engedi
Reply

AhSctb

@Angel_Corporal oh nem írta ki nemtudom hogy most látszódni fog e de megírom ujra:
Reply

Angel_Corporal

... És őszintén, ilyenkor elgondolkodom, hogy mi miért fektetünk bele annyi energiát, miért áldozzuk rá tavaly november óta szinte minden szabadidőnket (hétvégente szinte mindig úgy nyomorgatom a szerencsétlen billentyűzetet, hogy a párom ott van tőlem két méterre, hétköznaponta pedig a tavalyi füzetem üres oldalait töltögetem, amiket aztán felviszek gépre), ha az "igénytelenebb" sztoriknál vannak akkora számok, amikről csak álmodhatunk.
          
          A válasz egyszerű. Egyrészt, mert megtiszteljük az animét, a mangát azzal, hogy nem csak oda hányjuk a szavakat, aztán hellószia. A másik okpedig az a kevés, de annál többet jelentő komment a fejezetek némelyike alatt.
          
          Szóval, ha tudtok valakit, akárkit, akit érdekelne ez az érzelmi katyvasz, ez a fordulatokkal teletűzdelt, idegekkel és emberi érzelmekkel játszadozó történet (egy - két embert sikeresen megríkattunk az egyik résszel, többek közt én magam is könnyeket törölgetve írtam meg azt a bizonyos kis részt), akkor ajánljátok bátran, platformtól függetlenül. Mert minden olvasó számít.
          
          Ölelés nektek!

Angel_Corporal

@ErenFckngJeager Fogalmam sincs. Azt még megérteném, ha a 10 - 13 éves korosztály, akik ide keveredtek wattpadra, megtalálják ezeket és mivel a szépirodalmi vagy könnyű irodalmi műfajokban még nem merültek el (vörös pöttyös könyvek, Nora Roberts, Becca Fitzpatric és még sorolhatnám), így lehet, hogy nekik köszönhetőek ezek a számok. Nem vitatom, hogy nincs a fentebb említett igénytelen (nem tudok szebbet mondani rá) történetekben nincs munka, ahogyan te is írtad, de akik törekednek arra, hogy ne egy összecsapott irományt adjanak ki a kezükből, azokkal szemben ez a legszebb szóval is kibaszás. Olvastam mindkét végletből, pusztán azért van merszem ezeket kimondani. Az egyik véglet a @JAS-002 által írt Névtelenül Egészen, aminek kétszer kellett neki futnom, olyan atmoszférát sikerült megteremtenie, ez pedi gmár önmagában megér egy misét és egy igazi könyvkiadásra is képes lennék elküldeni a szerző helyében. A másik véglet, amit fent boncolgattam... Ha érdekel, privátban megmondom, melyik történet az ékes példa.
Reply

Angel_Corporal

Na, sziasztok, kis harcosok!
          
          Nagyon régen írtam már ide, ennek is meg van az oka, azonban ez mellékes információ.
          Láttam, hogy a Heichou Őrangyalai történetünk olvasottsága átlépte a 3,7K - t. El sem hiszem! Amikor neki álltunk Bekával, hogy megcsináljuk, tudjátok, mennyi ötletünk volt? Szinte semmi. Csak jött.
          
          Nagyon - nagyon boldogok vagyunk és büszkék azokra, akik végig vitték a történetet, nagy respect jár minden olvasónak!
          
          És kérdésem volna azokhoz, akik a szereplőkkel tartottak eme érzelmi hullámvasúton, ami már a második körét futja (Heichou Őrangyalai 2., igen, promo!).
          
          1. Milyennek ítéltétek a történetet, a szereplőket?
          
          2. Ajánlanátok/ajánlottátok - e másoknak is?
          
          3. Ha a második kérdésre a válasz igen, sikerült - e?
          
          Szeretnénk (én legalábbis, Beka nevében nem beszélhetek) minél nagyobb olvasottsági számot elérni. Látom, hogy az olyan történetek alá, ahol temérdek a helyesírási hiba, a szóismétlés és hihetetlenül rövidek a fejezetek, azoknál meg van a 9K vagy annál magasabb számok...

Hururu

Lehet egy kérdésem?  :3

Hururu

Hmm...  1 szimpatikus vagy. :-D
            2. Bőviteni szeretném a család fámat. 
Reply

Angel_Corporal

@Hururuki Ha megmondod, miért, akkor igen. :D
Reply

Angel_Corporal

Mindenkinek köszönjük, aki olvassa ezt a tömény őrületet, átléptük az 1K - t. Mit gondoltok, menne a második? :)

Mirai_Asami

@Yandere_Angel-Senpai Bevallom, egy animés barátom sincs (vagyis... akad egy, de nagyon nem szereti Levit, nem is értem). Pont ezért lesz érdekes dolgom mondoconon, senki nem lesz, akit ismerek. De amúgy, ha lenne még több animés ismerősöm, tuti szívesen elolvasnák. Ne legyél negatív :(  
Reply

Angel_Corporal

@MiraiHajnal Azt mondod, senki nem szeretné kihagyni? Kíváncsi lennék, hány emberre tudnád rátukmálni az olvasását. :)
Reply

Mirai_Asami

@Yandere_Angel-Senpai Aminek szeretnéd xd Nem mintha lenne benne bármiféle kihívás, hiszen sztem senki nem akarja kihagyni ezt a jeaniális és humoros történetet. Legalábbis én nagyon imádom és nagyon megnevettet xd 
Reply

Angel_Corporal

A következő rész tartalmából: (9)
          
          - Szerinted mi van a nővérem meg aközött az alacsony pasi között? – tette fel a kérdést, mire Eren kérdőn felé fordult. – Úgy értem, nézz csak rájuk. Ahogy láttam, nem tévesztik egymást szem elől, tegnap együtt távoztak, ráadásul együtt is töltötték az éjszakát, mert Netta bement hozzá és azóta csak most reggel láttam. Nem gondoltam volna, hogy az idősebb pasikra bukik, bár mi tagadás, ez a Rivaille elég jó fogás. Viszont szerintem anya nem lenne büszke rá. Ő azt akarná, hogy menjen férjhez és szüljön gyereket, nem azt, hogy éjszakai látogatást tegyen egy férfinál, mint aki egy bordélyházból szabadult. Bele sem merek gondolni, mit csinálhatnak, amikor senki sem látja. A törpe biztos ájulásig gerincre vágja…

Angel_Corporal

A következő rész tartalmából: (8)
          
          Hangosan ziháltak, nagy cseppekben folyt róluk az izzadság, mellkasuk hevesen emelkedett és süllyedt. Rivaille jobb karját feje alá helyezte támasznak, míg a lány mellkasára hajtva fejét pihent lehunyt szemekkel.