AnnJMoon

Umm... Helló?
          	
          	Rég jártam már itt érdemben. Gondolkodom a visszatérésben, de nem tudom, mennyire fog összejönni. Sok minden történt velem az elmúlt pár évben, mióta nem írok, ami nagyban befolyásolta az írással kapcsolatos gondolataimat. 
          	Volt arról is szó, hogy abbahagyom, de sajnálnám csak úgy félbehagyni a történetemet. Még akkor is, ha azok az emberek, akik anno olvasták a sztorit, már nem kíváncsiak a folytatásra. (Nem álltatom magam. Eltelt vagy négy év... lol) 
          	Szóval... Most újraolvasom a Rain-t, hogy tisztában legyek a múlttal. Nekem is rég volt már, hogy őszinte legyek. Párhuzamban írok hozzá egy gyorstalpalót. Amolyan emlékeztetőt, amiben egy-egy rövid bekezdésben összefoglalom a részeket. Onnantól pedig meglátom majd merre megyek. Lehet a nulláról kezdeném a Storm-ot, de lehet csak néhány apróságot írnék át benne... de ez még nem mostanában lesz. Lehet előtte belenéznék néhány megkezdett oneshot-ba, hogy belerázódjak újra az írásba.
          	
          	Oh... és végre megszereztem az első diplomám, szóval egy kővel kevesebb a vállamon. :D
          	
          	Mostanában egyébként inkább a varrás és a horgolás kötött le (pun not intended), de most már nem bánnám, ha kicsit az agyam más szegleteit is megmozgatnám. 
          	Majd azért olvasok sokat előtte, mert a szókincsem kissé visszaszorult. A hétköznapokban főképp az angolt használtam...  de legalább az fejlődött. :D
          	
          	Ez csak egy ilyen kis közlemény akart lenni. Hogy tudjátok, még azért nincs annyira elveszve a történet vége. 
          	
          	Remélem, ti jól vagytok. Vigyázzatok magatokra!

AnnJMoon

@MrsEsti Inkább az, hogy volt rá kereslet.  A legelsőket is eladtam. Szerencsésen jött ki.
          	  Nekem is pihennek a projektjeim sajnos... khmanimalcrossingkhm...
          	  Én csak random videókat szoktam lesni. Lehet, hogy láttam már, de mindenképp megnézem őket. 
Reply

MrsEsti

@AnnJMoon Wow, de jó, hogy így bejött, még el is tudtad őket adni! Nagyon szuper, akkor már elég ügyes lehetsz. :D
          	  Én videókból tanultam a kötést, bár egy ideje már félre van rakva az a félkész sál. :') Az élő kontaktust teljesen megértem, ilyenhez azért sokkal eredményesebb lenne valószínűleg. De a Wool And The Gang nevű csapat az egész jó videókat rakott fel, őket követem azóta is.
          	  
          	  Ennek nagyon örülök, mi is igyekszünk! ♥️
Reply

AnnJMoon

@MrsEsti Köszönöm szépen!! ♡ Megküzdöttem vele... :')
          	  Mindig öröm ilyeneket olvasni. Köszönöm, hogy így kitartasz a történet mellet! ^^
          	  Varrás az egy ilyen gyerekeknek szóló figurakészítő csomagból jött. :D A részleteket pedig youtube-ról néztem. Horgolásnál szintén. Utóbbinál azért nem  bánnám az élő kontaktust...
          	  Varrni egyébként főleg kis figurákat varrok, szóval semmi komoly. Csináltam pár BT21 figurát, amíg még volt anyagom. (Majdnem mindet el is adtam, így fedezni tudtam az anyagköltséget is. Szóval jól jöttem ki a gyakorlásból.)
          	  A kötés nekem a videókból túl bonyolultnak tűnt, így nem mertem még kipróbálni, de semmi sincs veszve. Te hogy tanultad/tanulod a kötést? :D
          	  
          	  Mi jól vagyunk, köszönöm! Ti is vigyázzatok magatokra!

~Sneak peak~
          
          "Egyik dolog követte a másikat, és a 'Dark Horse' mögötti sikátorban kötöttünk ki csókolózva. Ha nem jött volna ki az a két srác rágyújtani, talán még több is lett volna belőle."
          
          Lassan, de biztosan kezdek visszatérni az íráshoz, és valami egészen újon dolgozok. Nem is igazán újdonság, hisz az ötlet két-három évvel ezelőtt pattant ki a fejemből egy F/PMV-t (nem is tudom, igazán, hogy hívják őket) látva. Akkor egy éjszaka alatt felvázoltam magamnak a sztori nagy részét, de annyiban is maradt, hisz volt elég bajom a Rain-nel önmagában... Nemrég viszont meghallgattam az Epik High egyik dalát, s újra kedvem támadt a történethez. Az első rész hamarosan elkészül, de a Rain után megfogadtam, hogy ha ismét belekezdenék egy hosszabb ficibe, csak az után publikálom, hogy jóformán befejeztem az egészet, s tudom mi lesz a vége. :)

AnnJMoon

Helló! Tudom az utóbbi két évben nem különösebben tettem a kedvetekre, de holnap reggel lesz az első szigorlatom és nagyon félek tőle... Remélem, szurkoltok majd nekem! ^^

AnnJMoon

@MrsEsti Köszönöm! :)
Reply

MrsEsti

@AnnJMoon A siker nem jön mindig könnyen. Hajrá,  hajrá a következőhöz is! :) 
Reply

AnnJMoon

@MrsEsti Köszönöm. Végül megbuktam, szóval majd egy fél év múlva megyek újra. (:
Reply

AnnJMoon

~ Story time ~
          
          Rég nem álmodtam már a fiúkkal, de most volt egy nagyon aranyos álmom Yoongival a főszerepben. Már sok részletre nem emlékszem, de valamiért a nagymamámék házánál voltunk. Emlékszem, hogy halálra szenvedtem magam főként az unalomtól. Hiányérzetem volt, valami nem volt rendben. Aztán nem tudom, mikor és hogyan, de kint voltunk az udvaron, a virágoskert helyén (?) állt egy hosszú asztal és ott ültem a BTS legjavával. Beszélgettünk, szórakoztunk és a semmiből megjelent Yoongi is. Komor ábrázattal járkált fel, s alá a teraszon. Végig követtem útját ábrándos tekintettel, már egy-egy fiúnak is feltűnt, hogy nem rá figyelek és egy idő után végre Yoongi is észrevett és elmosolyodott. Mindenféle biológiai és fizikai ismeretemet meghazudtolva (röpke három méter volt közöttünk légvonalban és úgy egy méter magasságban valamint egy korlát és még Tae is) az arca nagyon közel került enyémhez. Elnézést kért, amiért késett és egy puszit nyomott a számra. Aztán kiinvitáltam az utcára, hogy mégse a fiúk előtt enyelegjünk, ahol még egyszer bocsánatot kért, amiért szó nélkül elment és ilyen soká jött vissza. Eközben a fiúk kíváncsiak lettek, hogy mi történhet odakint így felágaskodva a fal takarásában kikukucskáltak, mint a rajzfilmekben, mikor csak a fejeket látni egymás felett. Kook volt legalul, térdelve a földön, majd Tae, Chim, Hobi, Joon és végül Jin. Én háttal voltam nekik, de Yoongi észrevette őket, és elmosolyodott, majd mikor megcsókolt, modorosan bemutatott nekik.
          
          ~ The End ~

AnnJMoon

Ilyen álmok után nem is tagadhatom, ha valaki gyerekesnek hív... :(
Reply

AnnJMoon

Hey! Elnézéseteket kérem, amiért ennyire eltűntem az utóbbi időben, és csak néha-néha bukkantam fel. Már csak egy kicsi van hátra!! Írom a szakdogámat, szóval az idegeskedés felemészti a legtöbb szabadidőmet, de ha minden jól megy, decemberben államvizsgázom és karácsonykor már szabad vagyok. Igyekszem, minden energiámat most a tanulásra összpontosítani, hogy túllendüljek ezeken a dolgokon és újult erővel folytathassam a történetet. :D