Aria

@NorthernWishes Engem a Star Childról az győzött meg, hogy nem próbált megakadályozni. Egy hatalmas intelligencia, elképesztő hatalommal, és tudjuk, hogy Shepard nem immunis az indoktrinációra (Leviatán hatott az elméjére) - de csak elfogadja, akármit dönt, akkor is, ha megöli (csak akkor dühös, ha nem hajlandó dönteni - Refusal ending), akkor viszont folytatja a pusztítást, mert nem kapott megoldást. Nekem ő tényleg nagyon olyan mint egy gép: amorális, nem értékeli az életet (tehát ha "az életet kell védeni" akkor objektíve a "fennmaradást" fogja választani - és kisakkozza, hogy milyen a kalkulus, mennyit áldozunk fel azért, hogy hosszú távon ne legyen halál). Szóval ha Shepard megoldja a problémáját, bármilyen módon, akkor neki az rendben van - a jobb megoldás kevesebb áldozattal mindig preferált. Nekem furcsa módon amúgy pont az volt az érzésem, hogy mindegyik keserédes, de (a Refusal kivételével, amiben csak a remény marad meg) mindegyik sikeres. Igazából nekem mindig az a benyomásom, hogy bármelyik ending tökéletes lehet, de nagyon más témát hangsúlyoznak: a destroy inkább a bátorság/kitartás alapra épül (itt Shepard rendíthetetlenül küzd, és hű önmagához), a control önzetlen (egyedül fizeti meg a siker árát, és az a halálnál is sokkal rosszabb), a synthesis pedig empatikus (ad egy esélyt arra, hogy a Star Child is elinduljon azon az úton, amin EDI és a geth végigment). Mindegyik témái benne vannak a sorozatban, csak más sci-fi trope-okra épülnek.

@Aria10191 Én alapvetően Destroy párti vagyok, vagy legalábbis első körben azt választottam; nem tudom, úgy éreztem, a Star Child hazudik nekem, és csak azt akarja, hogy vagy válasszam az Illusive Man által elbaltázott Controlt (azaz legyek Reaper báb kb, semmi biztosíték nincs rá, hogy nem így lenne), vagy pedig válasszak egy Szintézist, hogy effektíve mindenkiben legyen tech, ami meg nekem eléggé erőszakolt utópiának (szinte inkább már disztópiának) tűnt :D De ja, ahány Shepard, annyi jó döntés, meg szerintem igazából egyik sem egy happy end, és nemcsak Shepard sorsa miatt. Viszont pont ez tetszik benne: ez nem egy vidám sztori, akárhogy is dönt az ember, és teljesen igazad van, akármelyik döntés mellett lehet érvelni, hogy miért az a legjobb, így mindenki játékélménye egyedi marad. A legközelebbi végigjátszásomban máshogy tervezek dönteni majd, hogy teljes legyen a kép :D

@NorthernWishes És javaslom, szerintem minden ending nagyon érdekes - és mindegyik mellett szólnak érvek :D

@NorthernWishes Teljesen egyetértek. Solasnál megadom, hogy a játék olyan, mintha próbálná bizonytalanra hagyni Mythallal a kapcsolatát (gondolom, hogy a Solavellant választó emberek eldönthessék, hogy barátságként vagy ex-ként kezelik Mythalt), de egyben fájdalmasan nyilvánvalóan romantikusnak van írva, és a jellegétől függetlenül mindenképp Solas legerősebb kapcsolataként. Szerintem lehetett volna ezt jól (például Hawke és Anders szerintem potenciálisan egy erősen parallel páros, hiszen ott is, a főszereplő és gyakorlatilag a fő antagonista is egy potenciális románc - és ott sem feltétlenül gondolom, hogy Anders *megérdemli* a bocsánatot azután, amit tett. De ott felépítettek egy olyan utat Hawke-nak, olyan traumákat, hogy személy szerint teljesen reálisnak tartom, hogy megbocsát, mert azon a ponton valid, hogy fontosabb számára megtartani a szerelmét, mint a morális integritása - ami nem pozitív mint üzenet és kapcsolat, de... Dragon Age-re jellemzően szürke és elgondolkodtató), de se Lavellan érzéseivel nem foglalkoztak eleget, sem Solas nem kapott olyan utat. Esetleg még Mythalt is be lehetett volna kötni, szintén a széria korábbi részeiben (meg más BioWare játékokban is) előkerültek néhány romance-nél korábbi partnerek, konfliktusok, azok feldolgozása (és például nekem kifejezetten tetszett volna, hogy ha muszáj az a redemption arc, akkor bele van építve a cselekménybe, ahogy mindenki túllép a múlton). Lehetett volna ez az egész epic fantasy-tól egy tényleg érdekes szerelmi történetig minden, csak két szék között esett a pad alá. (És szerintem kifejező, hogy Rook és Solas ezen a ponton jóformán nagyobb ship, mint Solas és Lavellan - mert Rooknak maradt személyisége, elvei, Solastól független céljai a negyedik részben.)

@Aria10191 Fenris és Dorian egy olyan duó lehetett volna, amiről a Bioware írói még maguk sem tudták, hogy akarják, de iszonyú jól működött volna. Most, hogy felemlítetted, már duplán fájón érzem, hogy nem lett belőle semmi, pedig eszméletlen lett volna! És Sten, őt is nagyon megszerettem, tényleg szuper lett volna látni, mi lett vele; Zevran meg... Az tényleg olyan fura, hogy a Varjak ilyen összetartó maffiacsalád jellegű lett, mikor Zevran tapasztalatai meg totál ellentétesek, és ez tök sokat elvett a csapat "varázsából", vagy hangulatából, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. 
            
            Az pedig, hogy egyrészt, Lavellan csak egy nosztalgiával fűtött tinilány simp lett, illetve a tény, hogy tényleg semmi nem számított a döntéseiből, csak az, hogy beleszeretett-e Solasba avagy sem, elég kiábrándító. Lényegében úgy érdemes a Veilguarddal játszani, hogy előtte csak messziről nézegette az ember a Dragon Age szériát, de döntést még nem hozott benne. Youtube-on megnéztem a Solavellan endinget, és nekem kb az jött le belőle, hogy Solas Mythalt szerette a legjobban a világon, és az Inkvizítorunk meg üldözi őt a fél világon keresztül a néha ijesztő mértékben egyoldalú szerelmével. Nyilván Solas visszahúzódó figura, sok mindennel a háta mögött, de hogy még csak rá se nézett igazán Lavellanra, ahogy magával rántja a kábé nagy semmibe, eléggé lelombozó látvány volt számomra. És ha jól értettem, mindenképpen Morrigan lesz Mythal "hordozója", ami tényleg nagyon fura, főleg, ha az Inkvizítor ivott a kútból. Nagyon szeretem Morrigant, és nálam éppenséggel ő ivott a kútból mindkét végigjátszásomban, de tudom, hogy sokaknál meg nem...

@NorthernWishes Jaj, nagyon örülök, hogy rászántad az időt a hosszas agyalásomra :D Dorian szerintem így is a Veilguard egyik fénypontja amúgy, nagyon örültem, hogy legalább őt nem akarták csillogóan tökéletesre, hanem azért látjuk, hogy talpraesett politikus, és kész a nehéz döntésekre Tevinterért. De igen, nagyon kevés a valódi szerepe, Lavellannal a barátságukat annyira szeretem, és csak pár mondatot beszélnek egymással a fináléban (Iron Bullt meg ugye teljesen kihagyták, pedig annyira érdekes lenne, ha felmerül a kérdés, hogy Archon akar lenni, miközben van azért egy gyengepontja a nagyon nem elfogadott szerető személyében).
            Fenris hiánya elképesztően fájt, pedig ha valaki, ő tényleg ott kellett volna, hogy legyen - az ő karaktere szerintem annyi súlyt adott volna a Shadow Dragons frakciónak, mert ő tényleg az volt, akikért küzdenek. Annyira imádtam volna, ha mondjuk Doriannal eleinte utálják egymást, mert Dorian nem érti még, hogy igenis vannak rabszolgák, akik nagyon szenvedtek, és idővel kezdenek el jól együtt dolgozni... A másik, akinek a hiánya nekem nagyon fájt, az egyébként Sten. Róla kódexekből kiderül, hogy miután Hawke megöli az Arishokot, ő lesz a következő, és az Inquisition sejtette, hogy Par Vollen és a qunárik is fontosak lesznek. Olyan érdekes lett volna, ha ő is bekerül a politikába, és találkozhatunk vele húsz évvel később. Zevran pedig... na igen. 
            
            Az Inkvizítorra és a Solavellanra meg nem mondok semmit, az elképesztően fájt. Négy levelet kaptunk az Inkvizítortól, hogy elvileg segít a déli országokban, egyébként meg tényleg csak Solasról beszélt, és annyira személytelenül. Még olyan döntések sem számítottak, mint hogy ki ivott a Well of Sorrowsból. Nagyon sajnálom, annyira akartam, hogy jó legyen...