Hello Mindenki!
Ezt a profilomat is szeretném aktivizálni, ezért írom most ezt a kis üzenetet nektek, amiben 3 dolgot szeretnék megemlíteni.
Egyrészt, ami most számomra az egyik legfontosabb, hogy a másik profilomon, a @writter__rin profilon újra elkezdtem megosztani a könyveimet. Jelenleg egy régebbi történetnek a javított változata van fent, ez a Búcsú címet viseli. De ígérem, hogy jövök szépen a többivel is. Kettő régi történetem fogom még feljavítani és újra kitenni kezdetben, csak szeretnék túl esni minden vizsgán először. Utána pedig az a tervem, hogy hasonlóan írnék egy-két részes történeteket, miközben dolgozni fogok egy több részes, jóval hosszabb könyvön is.
A másik, amit szeretnék megosztani, hogy annak érdekében, hogy tudjunk beszélgetni, ha valaki privátba szeretne, illetve, hogy kicsit jobban megismerjetek, létrehoztam egy tiktok profilt is, ahol rin.asuhara néven találtok meg. Még az Instagram profilon is gondolkodtam, de elsőnek ezt valósítottam meg.
És harmadik témaként, nem tudom bárki is emlékszik-e még, de ezen a profilon is volt egy könyvem, ami egy K-pop véleményes könyv volt. Erősen gondolkodom rajta, hogy azt is újra élesszem harmadjára is... (Kínos) Ha valakit érdekelne esetleg, akkor jelezze nyugodtan és meglátom, hogy tényleg szeretném e annyira, hogy újra foglalkozzak vele.
Ennyit szerettem volna megosztani veletek így vasárnap este. Vigyázzatok magatokra és várjatok rám!!❤️