Egy halhatatlan élve-megevésének horrorja is csupán apró töredéke A kambozsai álmatlanság őrületeinek (mégis happy endes):
"Normálisan nem tudott volna túljutni a vállaimon, de mivel már mindkettő ki volt ugorva az ízületből, őket is képes volt betolni. Ritmikus izomösszehúzódások toltak le a nedves, orrfacsaró, hatalmasra tágult testüregbe. Ez az agonizáló procedúra órákig tartott, mígnem a talpaim is a garatján belülre kerültek. És igen, mindezen élve és ébren mentem át.
Odabent sem változott ez. Hiába a levegőhiány, az ájulás számomra már képtelenség volt. Teljes öntudattal jelen voltam a hosszadalmas tortúra minden mozzanatára. Miután bekerültem az iszonyatosan nyúlékony bendőbe, már nem szorított, így próbálkozhattam kiszabadítani magam. A nyelőcsövön visszamászni nem ment volna, főleg, hogy az ellenkező irányban feküdtem. Az elasztikus izmok alkotta, vastagfalú hasa nem engedte, hogy feszítve lyukat szakítsak rajta. Az alkaromból kiálló csonttal akartam kivágni, de a szövetei túl strapabíróak voltak. Idővel még a gyomor körömmel való kimarásához sem maradt energiám. Immár fáradtságtól mozgásképtelenül, vaksötétben várva hagytam, hogy legyen, ami lesz.
A szörnyeteg még csak odébb sem csúszott. Egyértelműen a patak partján vegetálva kívánta kivárni, míg megemészt. Mintha egy szennylével megtöltött hullazsákba lettem volna belekötve. Vízalatti akusztikával hallottam az emésztőrendszere bugyogását. Napokon át fuldokoltam benne, több tízezerszer belélegezve a testnedveit. A keringési rendszerem már nem is emlékezett az oxigén ízére, mégis fenntartottam a homeosztázist, megállíthatatlanul. A szervezetem egyszerűen elfelejtette hogyan kell elpusztulni.
Most már tényleg visszasírtam a halandóság luxusát. Hát, túl nagy kérés a halál lehetősége? Sem az, sem pedig az alvás nem adatott meg nekem. El sem tudtam képzelni kellemetlenebb élményt, mint eme kambodzsai álmatlanságom..."
https://www.wattpad.com/story/394893498-kambodzsai-%C3%A1lmatlans%C3%A1g
