BoomBoom_senpai

Máriám Szent József Benedek nektek hozom a könyveket vagyis nem...nos igen, azt ígértem, hogy lesz folytatása az egyik kedvenc könyveteknek, a 'Már megint te?!' című alkotásnak. Viszont ez nem sikerült, ennek több oka is van, az egyik családi ügyek (családi titkok) a másik pedig dolgozom és mellette esti sulizok☠️
          	KÉRLEK BENNETEKET ADDIG JÁRJATOK NAPPALI TAGOZATRA AMEDDIG TUDTOK. Én beszoptam mert az én iskolámban csak ez volt, másik szakra meg nem mehettem át :))
          	(Kurva anyjukat)
          	Geci 7 napból 7 napot dolgozom, ma még csak péntek van de már most halok meg☠️
          	VISZONT életkéim nem vagytok elfelejtve, csak most egy kicsit...nehéz mindent összehozni és időt szánni rá. Szar alak vagyok, mert ígérgetem itt össze vissza a részeket és sehol semmi. 
          	Ne haragudjatok sziveim, lesznek jobb napjaim is, amikor nem úgy megyek haza mint akit agyonlőttek és talán még egy új résszel is megleplek benneteket mert megérdemlitek<33

BoomBoom_senpai

Máriám Szent József Benedek nektek hozom a könyveket vagyis nem...nos igen, azt ígértem, hogy lesz folytatása az egyik kedvenc könyveteknek, a 'Már megint te?!' című alkotásnak. Viszont ez nem sikerült, ennek több oka is van, az egyik családi ügyek (családi titkok) a másik pedig dolgozom és mellette esti sulizok☠️
          KÉRLEK BENNETEKET ADDIG JÁRJATOK NAPPALI TAGOZATRA AMEDDIG TUDTOK. Én beszoptam mert az én iskolámban csak ez volt, másik szakra meg nem mehettem át :))
          (Kurva anyjukat)
          Geci 7 napból 7 napot dolgozom, ma még csak péntek van de már most halok meg☠️
          VISZONT életkéim nem vagytok elfelejtve, csak most egy kicsit...nehéz mindent összehozni és időt szánni rá. Szar alak vagyok, mert ígérgetem itt össze vissza a részeket és sehol semmi. 
          Ne haragudjatok sziveim, lesznek jobb napjaim is, amikor nem úgy megyek haza mint akit agyonlőttek és talán még egy új résszel is megleplek benneteket mert megérdemlitek<33

BoomBoom_senpai

Na helooo
          Már egy éve, hogy nem posztolok semmit erre a platformra, csak ígérgetem a részeket, de soha nem érkeznek. Nagyon sajnálom és tudom, hogy bocsánat kéréssel nem megyek semmire, de amióta jobb lett a mentális állapotom és nem járok pszichológushoz, azóta nem tudok írni
          Nyáron lefoglalt a munka, az iskola elkezdődött, aztán a szalagavató elvitte minden időmet, most pedig az érettségi is a nyakamon, plusz a barátomra is kell fordítanom időt, mert nem akarom elhanyagolni
          Viszont ezzel titeket hanyagollak el és nagyon sajnálom, mert imádlak titeket, mindent nektek köszönhetek, amit itt, a wattpadon elértem. 
          A könyvekkel kapcsolatban pedig csak annyi, hogy gőzöm sincs mikor tudnám folytatni, de előreláthatólag érettségi után szabadabb vagyok és több időm lesz.
          Tényleg sajnálom, még azért próbálkozok, hátha sikerül összeszednem valamit.
          Addig is vigyázzatok magatokra, legyen további szép napotok/estétek és puszi mindenkinek( ˘ ³˘)♥

axl_thegod

@BoomBoom_senpai velem is minden oké, én túl estem a vizsgán és bejutottam egy elég jó gimibe.:) Nade, alig várom, hogy lássam a munkásságodat is. Őszintén mikor írtam a kommentet arra gondoltam hogy biztos nem fogod látni, mert itt hagyod a Wattpad-et, de örülök, hogy válaszoltál és itt vagy. Neked is legyen szép estéd/napod és további jó nyarat<3
Reply

BoomBoom_senpai

@axl_thegod  Uramisten de aranyos vagy
            Igen, hálistennek sikerült az érettségi, körülbelül nulla tanulással egész jó lettXDD
            És üzenném azoknak, akik még érettségi előtt vannak, hogy csak ijesztgetnek, nem olyan nehéz, sok segítséget kaptok forrásokból, gondolok most irodalomra, történelemre, viszont nyelvtanból nincs segítség, azt tanulni kell, angolt is szintén, a választott tantárgyat pedig ugyan úgy ülni kell és memorizálni ahogy tudjátok (amit én nem tettem xD). Csak a szóbelit említettem, az írásbeli valamennyivel könnyebb, lesz sok időtök átgondolni a feladatokat, értelmezni. A matekhoz nem értek, össz viszz 27 pontom lett XDDD
            De száz szónak is egy a vége, a lényeg, hogy nem szabad izgulni, készülni kell, de nem olyan ijesztő, mint mondják.
            Visszatérve a kommentedre, nagyon köszönöm a támogatást, hosszú ideje nem is néztem fel erre a platformra, őszintén nagyon hiányolom. Imádom a közösséget és azt, hogy örömet tudok okozni a könyveimmel másoknak. Már több időm van, megpróbálok összehozni valamit, bár megint egy új könyvön töröm a fejem
            Legyen szép napod/estéd, remélem te is jól vagy és nagyon nagyon jól esett ez a komment❤❤
Reply

axl_thegod

@BoomBoom_senpai  remélem minden rendben veled és jól sikerült az érettségid, nagyon érzem a hiányod itt Wattpad-en, hiányzol te, a könyveid minden. De szerintem az a legfontosabb, hogy jól legyél, és írsz mikor jól esik vagy ha akarsz. De ha nem jön ötlet, hát ez van:) 
            Sok sikert a továbbiakban ❤️❤️
Reply

BoomBoom_senpai

Úristen gyerekek!
          Ma nemrég rámírt egy random csávó fotózással kapcsolatban. Mondom hát jól nézek ki, de azért annyira nem, hogy fotózzanak. Aztán láttam, hogy unokatesóm ismerőse ennek a fazonnak és írtam neki, hátha ismeri. Mondta, hogy ő rá is ráírt, ugyanezzel a felkéréssel és hogy kamu az egész. Nyilván gondoltam és még azt is hozzátette, hogy nem olyan normális fotók lennének hanem ilyen khm...
          Mondom jóisten akkor meg pláne nem, úgyhogy hűvösen visszautasítottam az ajánlatát, erre írja, hogy jaj egy próbateszten sokminden kiderül.
          És azóta nem írtam vissza neki és lehet tiltanom kéne.
          Vigyázzatok magatokra és főleg az ilyenekkel <3

gojo_simp

@BoomBoom_senpai  ügyes vagy jòl tetted
Reply

BoomBoom_senpai

@gojo_simp meg is tettem olyan jól esett xD
Reply

axl_thegod

Sziaaaa
          
          Csak azt akarom kérdezni hogy a „Maradj mellettem"-nek meg a „ Már megint te?"-nek lesz folytatása? 
          Mert nagyon jó könyv mind a kettő és már hiányolom a részeket ♥️

BoomBoom_senpai

Sziaa
            Igen igen lesz nemsokára csak sajnos mostanában egyre elfoglaltabb vagyok és próbáltam magam rávenni az írásra, de nem éreztem jónak az ötleteket. Úgy gondoltam inkább várok vele, minthogy rossz munkát adjak ki a kezeim közül.
            Köszönöm szépen és azt is, hogy olvasod❤
            Nagyon jól esik❤
Reply

Bakugou_Katsuki2005

Szia!
          Látom voteoltál a yanderés Könyvem 2. Évadára. Ha még nem olvastad az 1. Évadot addig kérlek ne kezdj bele❤ 
          
          ~ Mrs. Bakugou❤

BoomBoom_senpai

Sziaa 
            Végigolvastam és imádtam nagyon ügyes vagy❤
            A 2. évad is nagyon izgalmasan és érdekesen kezdődik. Alig várom a folytatást❤
Reply

axl_thegod

Haliii ^^
          
          Csak annyit akartam mondani hogy köszi szépen hogy bekövettél ♥️
           ( tudom kicsit későn vettem észre de na ) És még azt is szeretném mondani hogy remek storykat írsz csak így tovább!:)
          
          A BAKU PLUS LEGYEN VELED 

BoomBoom_senpai

Komolyan? Pedig igazán megérdemlik a dicséretet a munkáid (Ne aggódj az előző üzenetedet bekönnyeztem annyira jó volt elolvasni)❤
Reply

axl_thegod

Köszönöm ♥️( eskü mindjárt sírok, soha nem mondták még ezt)
Reply

BoomBoom_senpai

@_animegirl_3 
            Sziaaa! Én is köszönöm a követést❤
            Köszönöm szépen és te is szuper storykat hozol össze. Élmény őket olvasni
Reply