Chibi_Nico

Egy kis helyzetjelentés ❣️
          	
          	Hétfőn számomra is kezdetét vette az iskola. 🧁📚
          	
          	Cukrász osztály, utolsó év – és ezzel együtt az utolsó két hónap, amit még az iskolapadban töltök. Most érkezett el az utolsó hajrá, így az elkövetkező időszakban érthető módon a tanulás élvez elsőbbséget.
          	
          	Rengeteg anyagot kell elsajátítanom, ráadásul mindezt nem az anyanyelvemen, hanem németül, ami olykor a maradék működő agysejtjeimet is alaposan próbára teszi. 🫠
          	
          	Éppen ezért most valamivel kevesebb időm és energiám jut az írásra. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy félretettem volna, vagy hogy eltűnnék. Minden szabad percemet – és a tanulás után csodával határos módon életben maradt agysejtjeimet – továbbra is az írásnak szentelem. 🤍✍️
          	
          	Erre a két hónapra csupán egy kis türelmet és megértést szeretnék kérni tőletek. Igyekszem továbbra is haladni, amikor csak időm és energiám engedi, még ha most talán valamivel lassabb tempóban is.
          	
          	Már tényleg csak az utolsó nagy hajrá van hátra, és amint magam mögött tudhatom ezt az időszakot, ismét sokkal több figyelmet és időt tudok majd az írásra fordítani.
          	
          	Köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, vártok rám, és türelmesek vagytok velem. Ez most különösen sokat jelent. 🤍
          	
          	Legyen csodás napotok! ✨

juliiie09

Szia! Szívesen segítek bármiben amiben tudok!

Chibi_Nico

@juliiie09 Jaj, nagyon szépen köszönöm! Már kijöttem a rutinból, nem tudom, hogyan tudnám több emberhez eljuttatni ezt a kis szösszenetet. Nem igazán merek így TikTokon szelf-promót csinálni :D
• Reply

Chibi_Nico

B1-es német nyelvvizsga letudva. Eredmény 3-4 hét múlva. Már csak az elsősegély vizsga kell.

Chibi_Nico

@KataKiaa köszönöm szépen! Egy kalappal neked is!
• Reply

KatyChord

@Chibi_Nico sok sikert és kitartást❣️, az elsősegély még nekem is hátra van
• Reply

Chibi_Nico

Az érzés, amikor már egy ideje van egy szuper könyv ötleted, és rájössz, hogy Laura épp most írt még egy hasonlót. PAIN
          
          Ettől függetlenül kíváncsiak lennétek rá? :D

Chibi_Nico

Ha valaki tud jó Wattpad regényeket, az pöttyintse már le ide nekem  olyan rég nem találok jót. 
          Fantasy, romantikus, ifj.irodalom jöhet nyugodtan. Köszönöm ♥️

Blili05

@KataKiaa 
            De aranyos vagy, köszönöm az ajánlást.❤️
• Reply

KatyChord

@Blili05 könyvei, mindet ajánlom
• Reply

Chibi_Nico

Köszönöm, utánuk fogok nézni :)
• Reply

Chibi_Nico

Amikor kiolvastok egy könyvet vagy könyvsorozatot, ti is üresnek érzitek magatokat?
          Nehéz szavakba önteni, mit érzek ilyenkor... Egyszerre lettem gazdagabb valamivel, és szegényebb is. Mert mikor rájövök, hogy vége, nincs már több elolvasandó mondat vagy szó, akkor egyszerűen nem érzek mást, csak ürességet. 
          Olyan, mintha többet már nem élhetnék én is abban a világban, mint ők. Pedig bármikor újraolvashatnám. És mégis... az már nem ugyanaz az érzés. Hiányzik valami az életemből, ami eddig a részem volt, még akkor is, ha sosem volt valódi.