"Mikor megláttam a nevüket a papíron, és átéltem, hogy az imént még nem volt ott semmi, már meg egy ember áll ott, akinek külseje van, szeme, sorsa, jelleme, s mindezt attól kapta, hogy én megírtam neki, és általában minden, ami a papíron történik, annak az eredménye, hogy én betűket raktam egymás mellé, s ebből lett Szibilléknek házuk, ruhájuk, szenvedésük, terveik, zilált anyagi helyzetük, sőt korai haláluk és özvegységük is, azt éreztem, soha nem élhetek át ennél varázslatosabb boldogságot." 
                                                                                                                       Szabó Magda: Ókút