Egy rossz mozdulat és egy túl erős passz, egyenlő egy törött orral.
Végülis vicces volt, legalábbis Nishinoya, Tanaka és Tsukishima nagyon jót nevettek rajta. Nevetséges volt, ahogy visszhangzott az arcán csattanó labda, és ahogy lezuhant a padlóra. Már több, mint másfél év közös játék után is előfordulhat, hogy a feladó véletlenül teljes erőből arcon vágja az ütőt. Főleg, ha a szóban forgó feladó Kageyama Tobio, és az ütő Hinata Shoyo.
Hinata akkor jött rá, hogy véletlen volt, mikor körülöttük mindenki nevetett, kivéve Kageyamát. A szokásosan érzelemmentes arcáról, akkor valahogy sikerült aggodalmat leolvasnia. A kék szempár nyugtalanul szemlélte arcra minden egyes porcikáját, de csak akkor ijedt meg igazán, mikor az első csepp vér ki nem csordult orrából, nem is sejtve, hogy az, az egy csepp, még csak a kezdet volt.
– Fel tudsz állni? – kérdezte, bár a többiek nevetése valamelyest elnyomta hangját. Kageyama nyelt egyet, mikor Hinata nem válaszolt. – Nagyon fáj?
A nyugtalan, kék szempárt látva Hinata egy pillanatra el is felejtette az eszméletlen fájdalmat és lüktetést, amit koponyájában érzett.
Hinata akkor másra is ráébredt.
Igen, mindig nagyon fáj.
----
haikyuu fandom, rise! stay tuned, coming soon, meg miegymás!!