@MercedesMikealson Szia, azóta történtek még fejlemények... az iskolám megy egy kiállítást berendezni Budapesten. az osztályból 3an jelentkezünk önként. (az egyik az a lány kit tavaly év eleje óta folyton fölém helyeznek, és azt mondják, hogy ő sokkal jobb mint én pedig nem; a másik meg a pasija) A másik két osztálytársam mehet, én pedig ismételten le vagyok szarva. az osztályfőnököm azt állította azért mert vállalhatatlanul viselkedtem egy rendezvényen. már harmadjára mondta ezt nyilvánosan, mikor megkérdeztem, hogy mégis miért, hogy viselkedtem? erre annyit tudott mondani, hogy ő nem volt ott, honnan tudja.
Másnap megkérdeztem, azt a tanárt aki ott volt a rendezvényen, ő azt mondta, hogy velem nem volt semmi baj.
Édesanyám megkérdezett másik két tanárt, ők úgy tudták azért nem mehetek, mert kiskorú vagyok és nincs Budapesti családtagom (funfact, édesanyám három testvére, a bátyám és a nővérem is ott lakik).
11.én pénteken, a tanár, akiben megbízom megkérdezte, hogy szerintem mi az oka annak, hogy ennyire összecsapnak a fejem felett a hullámok. mivel nem tudtam válaszolni erre a kérdésre megkérdezte, hogy hány százalékosra ítélem meg a teljesítményemet. mikor mondtam, hogy magamhoz képest 65-70%, akkor felnevetett és közölte hogy csak 25%, és tőlem több is kitelik. és mondta, hogy sajnálja, hogy van amikor rám számítana egy tanár, mint normális gyerekre, de nem lehet rám számítani. majd finoman közöltem vele, hogy ha én bizonyítok és mindig lehet rám számítani, de folyton azt mondják, hogy nem kellek, akkor nem éri meg nekem, és elmondtam neki a rendezvényt, hogy én hogy látom a dolgokat, akkor csak bólogatott. ekkor indulnunk kellett a buszhoz, így elköszönés képen még hozzáfűzte, hogy jó lenne, ha tudna rám számítani, de megérti és jogosnak tartja a felháborodásomat. :) úgyhogy megprószálok vele beszélni holnap este a koliban. Kezdek belefáradni ebbe az egész szenvedésbe. Néha elgondolkodok hogy úgysem vagyok elég jó, úgysem kellek, akkor miért próbálkozok még?