KlariFarkas

Sziasztok! Majdnem egy hónapja meg sem nyitottam a wattpadot... Sajnos azóta persze egy szót sem írtam, mert borzasztóan távolinak érzem azt a Klárit, aki nem egészen egy évvel ezelőtt elkezdte írni Mendeséket. Persze akkor borzasztó magányban és szomorúságban tengettem a mindennapjaim... Ha azt nézzük inkább legyek boldog, és némák a soraim, mint hogy depressziós, és jó író. Nem tudom, engem csak a szomorúság és a magán inspirál, és mivel mostanában egyik sem jellemző rám, így nincs iihletem. De amint szomorú leszek rögtön írok! Ne értsétek félre, nem hagyom abba az írást, a Mendes 2. is el fog készülni idővel, csak arra kérlek titeket hogy legyetek türelemmel. Az Ikea nagyon lassan fog haladni, most mondom előre, mert valami hihetetlenül jónak tervezem! Ez most úgy hangzott mintha a Mendest nem arra csinálnám..... De a Mendes-sorozatot már előre kigondoltam, és már azt is tudom hogy mi lesz a vége, már csak ki kell kövezni addig az utat. Az Ikeát egy álmom alapján csináltam, és addig amíg nem gondolom el előre a cselekményt, addig nem írok új fejezetet. Mivel viszonylag kicsi a helyszín, és kevés a szereplő, (ilyenkor szokott általában unalmas lenni egy könyv) ezért próbálom fordulatosra megtervezni.
          	Addig is türelmet kérek tőletek <3

Halihó! Nos az ihletem elszállt már néhány hete, szóval kitartóan lengek a semmiben, két történetem vár arra hogy új fejezetet toljak bele, de úgy érzem ha csak úgy kidobnék egy nagyon ramaty fejezetet, amit utána megbánnék :(. Ezért inkább váratlak titeket még egy darabig :)

KlariFarkas

Sziasztok! A Tűzláng c. könyvemet priváttá tettem, mivel egyáltalán nincs ötletem a folyzatáshoz, de törölni sem szerettem volna. Majd meglátjuk mi sül ki belőle. A Mendes kettőt mindenféleképpen be szeretném fejezni, de egyelőre nincs elég inspirációm.... Láthatjátok hogy belekezdtem egy Ikea c. könyve is.... nos úgy néz ki hogy egy kicsit szünetel az írás, nem szeretnék kiégni :(

erzso_

Én leszek a barátod *-*

KlariFarkas

@MrsStyles0313  Semmi baj, engedélyezett :D
Reply

erzso_

Bolond vagyok,bocsi xd
Reply