Best writer in the world, get mad

Mire nem jó ha az embernek igaz barátai vannak?
          
          Őszintén, én meg szoktam elégedni azzal, hogy elvannak velem és meghallgatnak amikor szükséges (nem pedig átvernek, gaslightolnak, megmondják, hogy fogjam be a pofám ha bajom van stb.). 
          
          Erre aztán jönnek az olyan figurák, mint a kedves orosz uraság és beállít nekem egy hatalmas Steam giftcarddal (azért szépen 10K felett van). Csak úgy! Pedig mindösszesen annyit tettem, hogy támogattam, semmi más. Évek alatt, mégis kitartóan. Unszolásra elfogadtam, pedig nem éreztem rá méltónak magamat. Valóban, nem adományozott pénzben kell mérni valakinek az értékét és ehhez tartom is magamat. Az, hogy más pont ellentétesen gondolja, sőt, simán megtesz ennek hiányában egy átejtést, az pusztán az ő saját suttyóságát méltatja. Nem vagyunk egyformák, tény :) Azonban a neveltetési csorba mégsem nálam fogant meg. 
          
          Mellesleg, ilyen bőkezű adakozáshoz, még nem volt szerencsém soha. Bár sokkal többre emelem azt a bíztatást és szeretetet, a gesztus formáját, mint amekkora összeg nekem érkezett. Néha szánalmas vagyok amiért elfelejtem, hogy nemcsak olyan személyek léteznek ezen a bolygón akik megaláznak és lóf*szba se néztek/néznek, hanem valódi támogatók, őszinte szívvel és befogadó nyitottsággal.

BUÉK mindenkinek. 
          
          Kivéve akinek nem (u mad): 
          https://www.youtube.com/watch?v=Bav3aNCman0

Legutóbbi novellámra ezt kaptam egy igen kedves személytől,  kritikája lezárására (előtte szépen kifejtette, mit mozgattam meg benne + hogyan vonatkoztatható mindez megfelelően a társadalomra):
          "ez a legjobb kortárs írás amit idén olvastam."
          
          Ilyenkor sajnálom, hogy másoknak hasonló pillanatok bezzeg nem jutnak soha. Csak az üres nyáladzások és nyaggatások, az ajnározó elárasztások, sokat nem jelentenek. Aztán rögtön az is kiderül, valódi mércéhez nincs is elég kurázsi. Jó eséllyel, talán soha nem is lesz. De azért, fő az önbizalom és az eladhatóság :) Vak vezet világtalant...
          
          RIP, mert benne van tisztelet
          
          (tisztelet a kivételnek persze)

Pénteken letudtam az utolsó tartott gyakorlatot. Most jólesik ez a kis szabadság.
          Hétfőn meg jön vissza a mókuskerék

Nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó tud lenni orvostanhallgatóknak gyakorlatot tartani, főleg egymás után kettő csoportnak (és csak egy volt magyar!). Fáj a lábam, fáradt vagyok, mégis büszke, hogy milyen jól ment mindent illetve, mennyire megérte ezért ma felkelni :D 
          Tisztára, mintha már most a PHD-t tolnám. Pedig még addig van hátra egy kevés

Nagyon szépen a köszönöm az üzeneteket, amiket kaptam és őszinte részvétem azoknak, akiknek ugyancsak át kellett élnie az elvesztés gyötredelmeit. Ez valami olyan fájdalom, amit soha nem érdemel ember, se állat, se senki. Iszonyatos kín, ami soha ki nem törölhető, csak megbékíthető a lélekkel...idővel én is meg fogok tanulni teljesen ezzel élni, bármennyire sírom el magam olykor-olykor ha rosszabb ideig róla beszélek vagy olyan fut elém, ami egyértelműen emlékeztet rá. Az álmok azért, gyakran eresztik el bennem ébredés után a zokogást. 
          
          Magányos pillanataiban elgondolkoztam, mi legyen ezzel az oldalammal: 
          őszintén szólva, nincs sok kedvem se ehhez a közösséghez, se a környezethez. Túl sok felesleges energiát pazaroltam egy olyan káoszra, amiben a becsületesség egyhamar megsemmisül.  A kemény munka fizetségben általában arányos a csalódás süllyesztésével. Nekem ez, a kiábrándultságok múltán, túlságosan sok.
          
          Nem szándékozok aktív tag lenni.  Egyáltalán foglalkozni se akarok azzal, mégis miféle összeférhetetlenségek robbannak ki vagy ki milyen botrányt csinál.  Elhatárolódok az egésztől, de legfőképpen egyes tagoktól, klikkektől, a lehető legnagyobb mértékig. Főleg a saját szellemi épségem további óvására. 
          
          Új írásokat fogok kirakni, viszont régi "könyveket", már nem. Ez számomra most egy tiszta kezdet, olyanfajta, ahol lezárom végleg a valahai Wattpados karrierem és az ahhoz köthető múltat, minden kínjával és keserűségével együtt. 
          
          Nem fogok attól dörögni többé, hogy nem kapok semmit se egy-egy munkámra, 
           még két kedves szót se, mert már a kiismerés megadatta nekem azt a felszabadítást, mi számomra nem ad kevesebbet, mint nyugalmat. Kint lesz valamit, ezzel pedig az erre tévedők, azt fognak kezdeni, amit akarnak. Lekopott rólam az érdeklődés máza, s éppen ezért is, értelmetlen epekednem bármi szándék után is. Az időt, amit itt adományozhatnék a semmire, inkább ajánlom a kutatói karrieremnek, legalább azzal, érek is valamit. 
          
          Sajnálom, hogy ezt kell tennem.

Oh nahát, mit is hagytam itt.
          
          Eltűntem majdnem 4 hónapra.  Nagyszerű, új rekord, mindjárt meg is koronázom vele magamat. 
          
          Tulajdonképpen bőven megvolt rá az okom. Több is, éppen ezért, el is mesélném ezeket rögtön. Hiszen, tartozok az igazsággal:
          2021-ről eddig összességében elmondható, hogy életem egyik legnehezebb éve. Túlvagyok egy érzelmileg súlyosan bántó kapcsolaton, egy eseményen, ami tönkretette több hónapnyi munkámat és eltaszított tőlem olyanokat, akikért valaha tűzbe mentem volna bármikor. Aztán persze kiderült, igazából egyes személyek, nem is szívleltek egyáltalán, szóval, talán még szerencsés is az elválás eseménye. 
          
          Ez még igazán semmi volt ahhoz képest, amivel májusban szembesülnöm kellett nekem és a családnak. Egy családtagomat, egy olyan valakit, akit a húgomként szerettem mindig is, végstádiumú emlőrákkal diagnosztizáltak. Ez, teljesen összetört, úgy, hogy mindazt, ami előtte történt, ki se tudtam heverni. 
          
          Két hét alatt teljesen leépült szegény, nekünk kellett mindenben ellátni. Nem tudott magától járni, enni, gyógyszereket bevenni (volt mellé egy krónikus IBD-je is, azt is kezelni kellett, hogy jobb legyen neki), semmit.  Ápoltuk mindannyian, megtettünk érte mindent, amit csak lehetett. Végül, július 7.-én egy jobb helyre távozott., szenvedés nélkül. 
          
          Ez volt az a súlyos indok, amiért eltűntem nemcsak innen, hanem sok már platformról is. Fel kellett ezt a tragédiát dolgoznom, erre pedig időre volt szükségem.  Nagyon sokat sírtam, iszonyatosan el voltam keseredve, csalódott voltam mindenkiben és mindenben. Egyeseknek egész nyáron még egy "mi újságot" nem sikerült hozzámvágni, még szánalomból se, mikor legalább egy enyhe támasz jólesett volna. Egy jel, hogy legalább valakit érdekel, hogy vagy mint vagyok...de már nem számít...Eltelt két hónap, a legnehezebb részén túlvagyok. Pedig így is megesik, gyakran elpityergem magam ha rá gondolok, vagy, ha róla beszélek. Nagyon fáj, hogy ez történt...ám, el kell fogadnom, nem tudok mit tenni. Elment.

Ezer bocsánatot szeretnék azoktól kérni, akiket megbántottam, csalódást okoztam és elidegenítettem. 
          
          Egyáltalán nem volt szándékomban szemétnek lenni vagy bármi csak szomorú és dühös voltam, egyedül a gondolataimmal :(

Sok szerencsét az érettségihez, a Tízparancsolat legyen veletek

Úgy tűnik mára már az is sértő ezen az oldalon, ha én jó írásokat akarok olvasni nem pedig bámulni a sok légből kapott hülyeséget.
          
          Hát ok :3