Lacy_the_writer

Általában nem írok ide, de most mégis szükségét érzem, mert kicsit kiakasztott egy szomorú hír.
          	Tegnap (november 12-én) meghalt Stan Lee, az MCU szülőattya. Nagy kár volt érte, mert hatalmas ember volt, és karaktereivel olyan dolgokat tanított nekem, amiket más nem. 
          	Univerzuma tárt karokkal várt és dogadott be engem. Minden filmben már külön vártam, hogy megjelenjen.
          	Nehéz lesz elképzelnem az univerzumot nélküle, de minden bánatom ellenére örülök is egy kicskét, hiszen nagy dolgokat vitt véghez és haláláig teljes életet élt. 
          	Úgy döntöttem tehát, hogy Stan Lee emlékére írok egy MCU fanfic-et. Még sosem eveztem ilyen vizekre, de izgalmasnak ígérkezik. Nem tudom, hogy elolvassa-e valaki ezt a hosszú posztot, de ha még mindig itt vagy, akkor tudatom veled, hogy amennyiben érdekelne a story-m, figyeld a profilomat, mert a napokban publikálni fogom az első részt. 
          	Amíg azt írom, végig Stan Lee-re gondolok majd, és arra, hogy nélküle nem lennék az, aki vagyok. 
          	Mindent köszönök, és nyugodj békében!
          	(1922-2018)

Lacy_the_writer

@Lacy_the_writer egy nappal a halála urán írtam ki 
Reply

HitoriHanabi

nem ma raktad ki, de lassan egy éves a hír.... még mindig elszomorító :(
Reply

Dobozosmuzli3

Kedves Bognár Barbara! (Ugye jól szólítalak meg…?)
          Ma, pár órahossza alatt bedaráltam a „Gravity Falls au fanfiction (BEFEJEZETT)” történeteted.
          Egy kérdésem lenne feléd: minden egyes jelenetet te találtál ki?
          Akárhogy is van, nekem nagyon tetszett! Különösen, hogy kesernyés a befejezése, nem pedig a szokásos boldogsággal zárul.
          Minden egyes percét élveztem, le a kalappal előtted! (Bár nincs nekem, de sebaj, kölcsön veszem Bill-ét.)
          A karakterek igazán hűek voltak az eredeti show-hoz, Bill Cipher őrült karaktere pedig egyenesen megvett. (Igen, asszem így mondják ezt az emberek.)
          Igazán élveztem irományod olvasását, sokat nevettem.
          Köszönöm neked az élményt!
          További szép napot kívánok!
          
          Üdv: Nem a Telenor, hanem: D.M. (Másik „művésznéven”: Drittes Brot

Lacy_the_writer

@Dobozosmuzli3 Igen, jól szólítottál meg. 
            A történetet az elejétől a végéig magam talaltam ki. Gyakorlatilag ez volt az első fanfice-m, amit megosztottam interneten, így nagyon közel áll a szívemhez. 
            Éppen kicsit depresszív élethelyzetben voltam,mikor írtam, és talán ezért lett szomorú a vége, ámbár ilyen környezetben nem is nagyon lehet happy end-et írni. 
            Nagyon örülök, hogy tetszett és köszönöm kommenteket és a vote-okat. 
Reply

Evilelizabeth

Sziaa, nem te írtad a Sensei lánya című könyvet? Ha nem bocsi a zavarásért de a te neved láttam a story borítóképén. Ha te írtad az lenne a kérdésem hogy mi történt vele? Leszedted vagy a wattpad letiltotta? Nem tudom megnyitni pedig eszembe jutott a történet és el szerettem volna olvasni 

Lacy_the_writer

@Evilelizabet megpróbálom majd újra feltenni :)
Reply

Evilelizabeth

@Evilelizabeth pedig imádtam azt a konyvet :(
Reply

Lacy_the_writer

@Evilelizabeth Én írtam, de nem tudom hova lett!  ha nem szólsz, fel se tűnik, hogy nincs meg. 
            Talán jelentette valaki...? Bár arról valószínűleg kaptam volna üzenetet. 
            Nem értem... 
Reply

_macandchesse_

Szia!A napokban szerettem volna újra olvasni a Silver nevezetű könyved,mert hirtelen eszembe jutott a történet.Nem találtam a profilodon,úgyhogy az a kérdésem,hogy mi lett vele?

Lacy_the_writer

@fleishaker_ csupán annyi, hogy találtam egy kiadót, aki foglalkozna vele, ezért leszedtem, hogy imitt-amott kibővítsem, átírjam, hogy kiadhassam :)
            Ha ez sikerül természeten ezen a platformon is fel lesz tüntetve, hogy hol lehet hozzájutni. :)
            Szóval nem tűnik el, csak átalakul. 
Reply

Lacy_the_writer

Általában nem írok ide, de most mégis szükségét érzem, mert kicsit kiakasztott egy szomorú hír.
          Tegnap (november 12-én) meghalt Stan Lee, az MCU szülőattya. Nagy kár volt érte, mert hatalmas ember volt, és karaktereivel olyan dolgokat tanított nekem, amiket más nem. 
          Univerzuma tárt karokkal várt és dogadott be engem. Minden filmben már külön vártam, hogy megjelenjen.
          Nehéz lesz elképzelnem az univerzumot nélküle, de minden bánatom ellenére örülök is egy kicskét, hiszen nagy dolgokat vitt véghez és haláláig teljes életet élt. 
          Úgy döntöttem tehát, hogy Stan Lee emlékére írok egy MCU fanfic-et. Még sosem eveztem ilyen vizekre, de izgalmasnak ígérkezik. Nem tudom, hogy elolvassa-e valaki ezt a hosszú posztot, de ha még mindig itt vagy, akkor tudatom veled, hogy amennyiben érdekelne a story-m, figyeld a profilomat, mert a napokban publikálni fogom az első részt. 
          Amíg azt írom, végig Stan Lee-re gondolok majd, és arra, hogy nélküle nem lennék az, aki vagyok. 
          Mindent köszönök, és nyugodj békében!
          (1922-2018)

Lacy_the_writer

@Lacy_the_writer egy nappal a halála urán írtam ki 
Reply

HitoriHanabi

nem ma raktad ki, de lassan egy éves a hír.... még mindig elszomorító :(
Reply

simpforakihiko

imádom a könyve(i)det!
          nagyon jól írsz, az pedig csak bónusz, hogy Gravity Falls-ról ❤

Lacy_the_writer

@dirtypainter 
            Örülök, hogy tetszik! ^3^~
            Bár a gf-es story után saját történetem lesz saját karikkal 
Reply