Sziasztok!
Hát, jó rég jártam itt, mit ne mondjak. Lassan 11 hónap eltelt azóta, hogy utoljára frissítettem, és az elmúlt hónapokban a kommentekre való válaszolás is igen nehezemre esett, mivel sajnos a Wattpadot, mint felületet visszavonhatatlanul hozzákapcsolatma a fejemben a tavalyi év júliusában történt megrázó családi eseményekhez. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az elmúlt közel egy évben nem írtam. Sőt!
Bár minden erőmmel megpróbáltam tavaly novemberben a NaNoWriMo (Nemzetközi Regényíró Hónap) alatt a 2000-es évekkel foglalkozni, egyszerűen nem ment. Túl friss volt a júliusban történtek emléke és túlságosan összekötöttem velük valamiért a 2000-es éveket. Mivel azonban nem akartam kihagyni a NaNót, tudva, hogy tavaly is kb a mentális egészségemet mentette meg a kezdeti téli depressziótól, belekezdtem egy másik történetbe. Egy történetbe, amiről elsőre azt hittem, hogy csak egy újabb silly love story lesz (ráadásul BL, ami nekem nagyon új terep, mert még soha nem voltak gay original karaktereim) és mindennemű előkészület nélkül indult el a saját útján, és elkezdtett olyan dolgokról szólni, amikre nem számítottam: toxikus fan kultúráról, queerbaitingről, szexuális identitás kereséséről, nők és férfiak társadalmi megítéléséről, gyerekkori traumákról, elcseszett kötődési mintákról, játszmákról, miszkommunikációról, önfelfedezésről, gyógyulásról, fejlődésről. Ja, meg a kibaszott Arctic Monkeysról :D (jó, oké, kicsit más együttesekről is). És úgy éreztem, hogy a karaktereimmel együtt én is elkezdek gyógyulni. Az érzés pedig szinte függővé tett. Fél év alatt mindenestül több mint 100 000 szót írtam a regényből, és úgy éreztem, teljesen ki fog lökni a valóságból és fel fog zabálni a történet, ezért márciusban úgy döntöttem, hogy "detoxra" küldöm magam, és részt veszek egy írós kihíváson, ahol egy kedves író társam promptötleteiből dolgozva elkezdtem egy kicsit más történettel foglalkozni.
(jaj, kifogytam a karakterekből, kommentben folytatom :D)