Szia! Nem igazán tudom, hogy mikor lett abból, hogy "jó lenne kicsit megtanulni rajzoln" hogy évekkel később rendszeresen szörnyeket, farkasokat, csontvázakat és mindenféle egyéb nyugtalanító teremtményeket rajzolok. Az még furcsább a számomra, hogy a lényeim egy idő után történeteket kezdtek nekem mesélni. Autodidakta vagyok. A rajzolásban és az írásban is. Szeretem a sötét, furcsa, misztikus dolgokat. Minden olyan lényt és karaktert, akik nem tökéletesek. Hibáznak, szenvednek, örülnek, szerelembe esnek, vagy éppen olyan döntéseket hoznak, amiktől minden jóérzésű ember csak a haját tépi. Szeretek történeteket kitalálni, de az egészben a legjobb, amikor a karaktereim elkezdenek önállóan mozogni a térben, ahová beejtem őket. Az írás nálam nem tökéletes történetek létrehozását jelenti, sokkal inkább egy atmoszféra megteremtését. A Farkasok közt az első történetem, ami úgy döntött, hogy nem szeretne a fiókban maradni én pedig fejezetről fejezetre segítem (vagy inkább rászabadítom) a világra. Romantasy, vérfarkasok, elrendelt társak, túl sok érzelem, túl sok epekedés, túl sok kötelességtudat... Szeretem, ha egy történetnek van szíve. Ha a romantika tulajdonképpen két ember egymáshoz való viszonyának a csendes, visszavonhatatlan megváltozása és szeretem azt, ha a karakterek döntésének valódi súlya és következménye. Szeretem, ha tudok a szereplőimmel nevetni és néha szeretek velük sírni is. Nem ígérek tökéletes sztorit, hibátlan tördelést és egetrengető eredetiséggel sem biztos, hogy szolgálhatok. Egy dolgot azonban megígérek, kedves olvasó: amit ide felteszek, azt szeretni fogom. Ha velem együtt tudod szeretni a történetem, akkor már megérte éjszakákon át agyalni ( még úgy is, hogy egy éjszakába nyúló írási roham után, egy óriás vadászpók nézett velem farkasszemet a konyhában...gondolhatod...) Egy szónak is száz a vége... Isten hozott nálam :) 🌒🐺🌘