Más voltam én már mint gyerek,

Mást láttam mint a többiek,

S ha marta szívem vágy s panasz,

Nem volt egyszerű tavasz,

Nekem már akkor más habú

Forrásokon buggyant a bú,

Lelkem más dalra volt vidám

S szerelmem is - merő magány.

Mert zordon sorsom hajnalán

Már megszállott a vad Talány,

Mely lappang Jó és Rossz mögött,

S amely, ma is még, gyúzsba köt:

Izente zúgó és folyam,

A szirt, mely mint a vér, olyan,

S ha szeptemberi aranyat

Hömpölygetett körém a Nap,

S a villám, mely az éjszakát

Előttem hasította át,

Az orkán és a vak dörej

S a szörnyű felleg is, amely

(Kék volt a fél menny, csupa fény)

Démon képében jött felém.



Edgar Allan Poe